2017. augusztus 29., kedd

2 éves a blog, 2 éves az újságom

 2006-ban nyitottam meg az első fórumom, amely = volt egy saját internetes otthonnal. Sajnos az a fórum 2007 végére elvesztette a lényegét, így más helyet kellett keresnem magamnak. Rátaláltam a mindenkilapjára, amelyen az első weblapom volt. Szükséges volt egy másik oldal elkészítése is, de az csak 2009-ben valósult meg. Abban az évben nyitottam meg az első blogom, melynek rendszere akkoriban nem volt olyan fejlett, mint most. A megszűnés még szóba se jött. Jólesett a középiskolai évek alatt őszi, téli és a többi szünetekben vezetni az egykor még éretlen énemmel. Persze szabadidőmben is gépeltem az korábbi cikkeim, melyek még a telenovellás rajongásomról szóltak. Más volt a téma, de szerettem nagyon. A mindenkilapjás oldalam sajnos 2012-re eléggé rossz lett, mivel szerver átalakítása és költségessége miatt kénytelen voltam abban az évben készíttetni egy olyan weblapot, amely minden ingyenes szervertől független. Az új oldal máig elég nehéz, mert bonyolult a használata. Szerencsére fejlett. A régebbi blogom rendszere eléggé elavult volt már, aztán bele is untam a blogírásba. 2013-ban lehúztam a redőnyt. Soha nem gondoltam volna, hogy 2015-ben újra kedvet kapok a blogozásra. 2 évvel ezelőtt elkészítettem a jelenlegit és arra gondoltam, hogy ott folytatom ahol egykoron abbahagytam. Eleinte így is volt, aztán belevágtam a BN Program újságomba, mely ugyanannyi idős, mint a blog. A blog virtuális, a BN Program (mai nevén: BENovelas magazin) pedig a blogom kinyomtatott változata. A cikkeim archiválom, kinyomtatom, és ezzel biztonságba helyezem. Vigyázok a világomra.

2011-ben írtam meg az első újságom Novelas címmel, de abból csak egyetlen szám lett. 2012-ben készítettem el egy másik címmel újságot BN címmel, de annak sem lett folytatása, csupán terveim. 2015-ben azonban beindult a folyamat, ami máig tart. Elindítottam a BN Program-ot, melyben a kitalált TV csatornáim műsorai voltak benne egy bevezető oldallal, majd ahogy teltek a hónapok egyre inkább fejlesztettem az újságom. Ma 2 éves a BENovelas magazin és ma nyomtattam ki a 3. évadának első számát.

Két évvel ezelőtt vágtam bele a BN Program című újságomnak, ami 2016. decembere óta BENovelas magazin. A második születésnap alkalmából újabb ünnepséget rendeztem az unokahúgom, Lujzim társaságában. Elővettem az elmúlt év összes számát az újságomnak, majd hozzáraktam az ez idő alatt megvett CD-ket és mellé néhány fontos tárgyat. Lujzimmal pedig Vienetta csokis fagyitortával ünnepeltük meg a nagy eseményt. Tavaly az újságom egyéves születésnapját egyedül ünnepeltem. Idén azonban sokkal jobban sikerült a BENovelas magazinom születésnapja, mint a tavalyi. Ricardo Montaner: Las cosas son como son című albumát hallgattuk Lujzival és ezzel az ünneppel folytattam az estiBEN-t az 56. adással. Muszáj volt egy kicsit pihenni 55 adás után, mivel az utóbbi időben sajnos sok részt készítettem. A BENovelas magazinom második évadának számai szeptemberben ugyanolyan tároló mappába kerül, mint az első évad újságjai. A jelenlegi magazinnal indul a harmadik évad, amelyet sokkal változatosabbá szeretnék tenni. 

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT BENovelas magazin és BLOG!

B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.