2017. január 1., vasárnap

FILMAJÁNLÓ: Kiruccanók (The Daytrippers)

A Viasat 3 számos jó filmet vett megalakulása után, köztük olyanokat is megvásárolt, amelyeket más hazai kereskedelmi TV-nek eszébe se jutott volna. A Viasat 3-at akkor néztem, mikor a kedvenc sorozatom, a Perlát elkezdték adni. Mellette pedig az Egy rém rendes család epizódjait is követtem. 2003-2005-ig a klasszikus Charlie angyalait és a Halálbiztos diagnózist követtem figyelemmel. 2005-ben pedig a Vadmacskát. A Viasat 3 filmjei közül sokat felvettem videóra, melyeket sokszor visszanéztem. Amikor 2003. karácsonyán új videója lett a családnak, akkor szinte csak én használtam. Számos különböző telenovellás epizódokat rögzítettem, mellette zenei klipeket az egy egykori VH1 Classicról, és olyan filmeket, amelyek tetszettek. A videókazetta is nagyon jó áron volt még.

2004-ben a Viasat 3 sok alkalommal vetítette a Kiruccanók (The Daytrippers) című amerikai vígjátékot, amelyet a neten drámaként tűntetnek fel. Vegyük úgy, hogy az alap sztori nem vidám, de számos olyan jelenete van a filmnek, ami ott tartja a nézőt a TV előtt. Komoly film, drámai és vígjáték elemekkel. A történet középpontjában egy fiatal lány áll, Eliza (ejts: elájzá) aki látszólag boldog házasságban él a férjével, ám azonban a pasi furcsa viselkedése és egy papír fecni gyanút kelt a hitvesben. Eliza családjában sem felhőtlenül hepi az élet, ugyanis Eliza testvére, Jo egy olyan férfival van együtt, akibe nem szerelmes, viszont a lányok édesanyja, Rita rajong Carl intelligens és udvarias modoráért, míg Eliza férjét ki nem állhatja. Amikor Eliza elárulja a családjának mi a helyzet a férjével, Louissal, akkor teljes família kocsiba száll és csalfa pasi nyomába ered. Eliza anyja majdnem minden percben vicces beszólásokat ejt, közben Eliza aggódik amiatt, hogy Louis megcsalja. Ritán, az anyja viselkedésén észrevettem, hogy fontosabbnak tartja azt, hogy ő legyen az egész szituációs helyzet középpontjában. Nem gondolva Eliza fájdalmára, ott pocskondiázza Louist ahogy tudja és valahol a lelke mélyén izgalmas kalandfilmben érzi magát. A férfi munkahelyére is elmennek ahol az anyós nyomozósdit játszik és mindenáron azt akarja, hogy neki legyen igaza. Eliza édesapja, Jim pedig a szó szoros értelmében egy papucsférj, de rendes embernek tartottam. Kérdeztem is magamtól, hogy tudja elviselni a házi sárkány nejét. Az események váratlan fordulatot vesznek, amikor a família meglátja Louist, ki egy taxiba száll. Eliza és az anyja utánuk rohannak, ám a nő rosszul lesz. Jo pasijának, Carlnak köszönhetően, ki Rita kedvenc vő jelöltje segítséget kér egy ismeretlen sráctól, aki felviszi Ritát a lakásába, hogy ne fagyjon meg. Velük tart a család is. Rita jobban lesz, és jótevőjének, ki mellesleg az apjával él meseszerűen beszámol mindarról az izgalmas kalandról, amiben a nap folyamán részük volt. Mintha barátoknak mesélné. Rita nem olyan anya, aki tekintettel van a családjára, főleg a lányára. A film során képet kapunk a família életéről, és megtudhatjuk, hogy kinek mi a szerepe. Egy vidéki, egyszerű család unalmas életében bekövetkezik egy szenzációs változás, mégpedig Eliza házasságának gondjai. Kaland van! Útra fel! Nyomozzunk! Izgalmas lesz! Jim, az édesapja az egyetlen, akit valóban érdekel gyermekei jövője, míg Rita a megjegyzésekhez ért. Azért fogadta el Carlt, Jo pasiját, mert a férfi ügyesen tudja kezelni a helyzetet, és mellette határozott ember benyomását kelti. Louis, Eliza férje nem ilyen jellem. Senki sem tökéletes! Eliza családja nem boldog, és ez főleg Rita miatt van. Nem szeretném elárulni a csattanót, de annyit igen, hogy Rita hozzáállása a helyzethez nem egy igazi anyához méltó. Jo, Eliza testvére is kissé szétszórt, de ő legalább falja az életet, míg Eliza a háttérbe húzódik. A film befejezése érdekes, és számos kérdéseket hagy maga után. Akit érdekelne, az feltétlenül nézze meg. Sok mondanivalója van.



Akkor vettem fel videóra, amikor utoljára adták, csak sajna az eleje nincs meg. A lényeg azonban rajta van. Később dvdre archíváltam, és úgy néztem meg sokszor. Legutóbb két ünnep között tettem be. Nem lehet megunni! J Főleg az is tetszik a filmben, hogy brazil stílusú háttérzenéje is van. A film 20 éves. 1996-ban készítették.                                                                                                                                                                                                                     BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.