2017. január 4., szerda

Az év első lemezvásárlásai

Kihasználva az ajándékutalvány adta lehetőséget ma 3 új CD-t vásároltam:


1) Christina Aguilera: Mi Reflejo


Ezt a lemezt évek óta meg akartam szerezni, de sosem tudtam annak idején megrendelni. Amikor meg lehetőségem lett volna túlságosan drágán árulták. Ma nagy meglepetés ért, ugyanis 1999 Ft-ért az Árkád Média Markt polcán megláttam az albumot, sőt bővített változatban volt elérhető. Ezen a lemezen van rajta a Como en el cine (Mint a filmekben) című sorozat főcímdala három verzióban. Meglepődtem hogy lehetett kapni, ugyanis Christina Aguilerának az angol nyelvű lemezeit adták ki nálunk. Ez az egyetlen album amely tetszik az énekesnőtől. 


                                                                   2) Best of the Corrs

2001-ben hallottam először a Corrs nevű együttesről. Ebben az évben karácsonyra megkaptam kazettán, és nagyon megtetszett nekem. Szép összeállítás volt. Néhány évvel később megismertem a többi dalait, de azok nem nagyon tetszettek. Most végre CD-n is megvan ez a válogatásalbum. Van olyan kiadása ennek a lemeznek, amin egy extra dal van. A Corrs Alejandro Sanz-al is énekelt:
Ez a szám sajnos nincs rajta a megvett CD-n, de az Alejandro Sanz: El alma al aire albumon, melyet a nővérem vett meg nekem 2006-ban Zaragózában, azon igen. 


3) The Corrs: White Light

Egy 2015-ös lemez, melyet tavaly ismertem meg, de elég drágán árulták, és csak a neten, a Spotify-on hallgattam. Nagyon megtetszett nekem az album. Most végre 1599 Ft-ért meg tudtam venni a lemezt és nagyon örülök neki.


Ma a CD lemezek nagy része már annyiba kerül, mint annak idején kazettán. Ugyanez van a dvd-kel is. A CD-k 10 éve még több ezer forintba kerültek. Ma már töredék összegért hozzájuk lehet férni. Én CD-n, Youtube-on és a Spotify-on hallgatok zenét. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.