2017. január 13., péntek

Enrique Iglesias első albuma



Tegnap szereztem be Enrique Iglesias első lemezét, amely 1995-ben jelent meg. A lemez egy 2002-es újra kiadás volt. Még sok évvel ezelőtt az egykori Violin zenestúdióban hallgattam bele, de akkoriban nagyon drága volt és még nem volt CD lejátszóm se. Csak azt hallgathattam, amit kazettán árultak. És Enrique Iglesias albumai közül szinte csak CD formátumban forgalmaztak mindent. Az énekes második lemezét, a Vivír-t 2004 karácsonyán kaptam. A Duna Pláza egykori lemezboltjában anno kinéztem magamnak az albumot, de az első nem volt kapható.

Az énekesről először akkor hallottam, amikor a TV2-n elkezdték az Esperanza (Nunca te olvidare) című mexikói sorozatot sugározni. Akkor nagyon megtetszett Enrique zenéje és a TV2-es reklámok között benne volt a Cosas del amor című albumának reklámozása, melyen az Esperanza zenéje van. Akkoriban Natalia Oreiro két kazettáját vásároltam meg 2000-ben. Amikor közeledett a karácsony akkor az apró és zsebpénzemből összegyűlt annyi hogy megajándékozzam magam. Egyik volt a Sikoly című horrorfilm volt videókazettán, melyet a TV-k nem adtak le. A másik a Charlie angyalai mozifilmjének zenéje kazettán. Az Enrique kazetta viszont nem volt. :( Csak az a szürke, amit 2001-ben ismertem meg. A Cosas del amort CD-n láttam csak. 2000 karácsony és szilveszter között azonban nagy meglepetés ért! Az Europark Média Markt üzletében 1990 Ft-ért kapható volt kazettán. Megvásároltam és folyton azt hallgattam. Szombat délután volt és mikor hazajöttem a kazettával akkor édesanyámék házi tésztát készítettek a konyhában. Én bementem a nővérem szobájába és a walkman-en hallgattam meg többször egymás után. A meglepetések sorozata ezzel nem ért véget. 2000-ben a Romanticán ment A nők világa (El pais de las mujeres) című venezuelai sorozat, amelyen annak főcím és vége főcímdala is rajta volt a kazettán! Háromszoros öröm volt ez nekem, mert nagyon tetszett nekem a sorozat végén elhangzó dal, viszont nem ment végig. 2000 szilveszter éjjelén is annyit hallgattam a kazettát. Enrique Iglesias albuma különleges, jótékony hatással volt a lelkemre. Zenéje hűs, levegős és különleges. A latin zene egyik legszebb oldala. Hogy miért hűs és levegős? Mert ahányszor zenét hallgatok, mindig egy szép hely képe jelenik meg előttem. A szép latin zene hűs zenéje olyan, mint amikor egy téli tájon állunk, orrunkon belélegezzük a hűs levegőt és csodásan érezzük magunkat. Erről majd egy másik cikkemben fogok írni részletesebben.
A Cosas del amor-t CD-n 2002-ben vettem meg és az egyik kedvenc Enrique Iglesias lemezem. Később újabb információ jutott a birtokomba az albummal kapcsolatban. Peruban készítettek egy telenovellát, melynek Cosas del amor a címe, és annak főcímdala a címe ennek az albumnak. A Cosas del amor lemez, egy telenovellás album. J Az albumnak két kiadása van. Az egyik az, amin a Bailamos című dal rajta van normál és remix változatban, a másik pedig egy rövidített kiadás, ami csak annyival rövidebb, hogy nem tartalmazza a Bailamost. A Cosas del amor című albumhoz számos emlék fűz. 2001-ben is elég sokat hallgattam a kazettát és főleg abban az időben, amikor először állapították meg nálam a Vadaskertben az Asperger szindrómát. Egy hetet voltam ott bejárósként 2001 elején. Az Enrique albumot annyit hallgattam, hogy megtanultam eldúdolni a dalokat. És úgy mentem fel mindennap, hogy fejemben ott mentek a dalok, én meg dúdolgattam. Borongós, hideg és havas napok voltak.  
2001 tavaszán vettem meg a szürke Enrique kazettát. Angol nyelvű, de három spanyol számot tartalmaz, amely 3 angol számnak spanyol változata. Ezen található a Whitney Houstonnal közösen elénekelt duett a Could have this kiss forever. Megtalálható a Bailamos című dal is. 2001-ben súlyos depressziós időszakom volt és ez a kazetta sokat segített abban, hogy jobban legyek. Emlékszem, hogy a kazetta szalagja fekete volt. A videókazetta szalagja szokott ilyen színű lenni, míg a magnókazettáké barna. Sajnos az Enrique kazi tönkrement és elszakadt. Nagyon megviselt, mert szerettem. Nem lehetett sajnos megmenteni, mert nagyon súlyos szakadás érte és gyűrődés. A korábbi, egykazettás magnóm „ölte meg” amelyet 1997 karácsonyán kaptam. Az Enrique kazettát alig egy héttel később újra megvettem a Westend City Centerben, a Média Marktban. Az egykori, elszakadt kazetta tokját kidobtam, kazettás papírját odaadtam Ila néninek, a logopédus tanár nénimnek, akihez nagyon ragaszkodtam és szerettem. Nemcsak tanított engem, de sokat is beszélgetett velem. A második általános iskolában ő volt az egyetlen barátom. Haláláig tartottam vele a kapcsolatot. 2015-ben hunyt el. Amikor 2001-ben beszéltem neki Enrique Iglesias zenéjéről ő mondta, hogy szereti az énekes édesapjának, Julio Iglesiasnak a zenéjét. Úgy örültem annak, hogy erről beszéltünk! J
A szürke Enrique albumot CD-n a 18. születésnapomra megkaptam. J
2002-ben jelent meg az Escape, amely már pörgősebb és rockosabb volt.  Ugyanúgy angol nyelvű, spanyol változatokkal ellátva. Ezt CD-t előrendeltem, hamarosan meglesz majd.
2002 a kazetták éve volt, amikor nagyon sokat vettem belőlük. Az első Eros Ramazzotti: Stilelibero volt. Ezt követte az Enrique Iglesias: Escape kazetta. Ezzel az albummal Enrique kisebb stílust váltott. Ugyanebben az évben került piacra az utolsó spanyol nyelvű lemeze, a Quizás, melyet egy szombat délutáni napon, teljesen véletlenül fedeztem fel a pesti üzletben. 2690 forintos áron vettem meg. Az volt a második kedvenc Enrique albumom, melyet sok hónapon keresztül hallgattam folyamatosan. 2003-ban a nővérem megvette nekem CD-n.  Enrique Iglesias 7. albuma 2003 végén jelent meg. Mikulás napján, egy pénteki napon a nővéremmel elmentem az Europarkba és akkor megvásárolta nekem. A Média Marktban voltunk és a TV2-n akkor kezdték A betolakodó (La Intrusa) című sorozatot. Tisztán emlékszem rá, mert rengeteg TV volt kiállítva és az első rész eleje ment.
Enrique 7-es lemeze hasonlított az Escape-re. Ezután 2007-ben jelent meg új album Insomniac címmel, de stílusa teljesen bulizós, pörgős lett. Ugyanilyen volt a 2010-es Euphoria is, amin viszont akadtak spanyol dalok is, köztük a népszerű telenovellának az Időtlen szerelemnek (Cuando me enamoro) a főcímdala, melyet Juan Luis Guerra-val együtt énekelt. A telenovella 36. részében szerepeltek vendégszereplőként amikor Silvia Navarronak és Juan Solernek énekeltek a sorozatban. 2014-ben jelent meg a Sex&Love amely angol és spanyol pörgős lemez volt. Ezen az albumon található a Szerelem zálogba (Lo que la vida me robó) című sorozat zenéje. Marco Antonio Solissal együtt énekli ezt a romantikus dalt.
Enrique Iglesias 2002 óta nem dobott piacra új, spanyol nyelvű romantikus albumot. Pedig simán tehetné. Értem, ha új stílust várnak el tőle, de az énekes gondoljon azokra a rajongóira is, akik szeretik azt a stílust, amellyel a karrierjét elkezdte. A pörgős albumain vannak szép, romantikus és spanyol dalai: Ayer, El Perdedor.
Számos olyan énekes van, akik eleinte szép és romantikus albumokat készítettek, de aztán sajnos stílusváltásukkal más vizekre eveztek. Meg lehet mutatni egy más zenei oldalt is, de közben gondolni kell arra a rajongó táborra, akik megszokták a romantikát.   

A kazettás korszakban 4 Enrique Iglesias kazim volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.