2022. november 11., péntek

SZÍNHÁZAJÁNLÓ: MAGA LESZ A FÉRJEM

November 10-én Kocsit Judit ismét fellépett. Ezúttal a Karinthy Színházban, ami a Bartók Béla úton található. A Maga lesz a férjem című 1937-es film színházi változatában szerepelt, mint jópofa édesanya.

27 perc alatt értem a színházhoz. 17:59-kor indultam csak el itthonról, mert itthon hagytam a pénztárcám. Ez szerencsére a közelben derült ki, így 1 perc alatt hazasiettem. De aggodalomra nem volt ok, mert sok idő volt. A Boráros téren jött a villamos, majd a Móriczon is azonnal megérkezett a 19-es villamos. Onnan kb. 4-5 percnyire volt a Karinthy Színház. Kicsi, de nagyon hangulatos. Mivel korán értem oda jobban körül tudtam nézni. Itt is mozgóképes reklámplakát volt, mint a mozikban.




Az előadás előtt szerencsére hozzá tudtam jutni perechez és islerhez. A sajtos perec finom volt, de az isler nem annyira. Deja Vu érzés támadt meg. Mikor már a teremben voltam és helyet foglaltam úgy éreztem magam, mint anno a 90-es évek végén és 2000-ben, amikor is akkor utoljára léptem fel a Zeneakadémián. 22 év után is néha előjönnek ezek az emlékek. Bizonyos szagok, fényhatások eszembe juttatják, amikor színházban találom magam. Persze más a helyzet, amikor az Arénában megrendezett koncertekre mentem. Annak más hangulata van. Nem színházias.





Szereztem reklámpapírt az előadásról. Sok ismert színház játszik még benne. A Barátok közt című sorozatból Erdélyi Tímea. Szerepel benne Pusztaszeri Kornél, Miller Zoltán, aki Aladdin énekhangja volt és 2014-ben ő szinkronizálta Carlos Ponce-t a Santa Diabla (A gonosz álarca) című sorozatban. A telenovellát a TV2 adta le, majd később az IZAURA TV. Németh Gábor is játszott a Maga lesz a férjemben, akit hang alapján azonosítottam be. A többi színészt nem ismertem. Maga a darab nagyon bejött! 3 részre volt osztva, mert az első rész után cserélni kellett a díszletet, majd a második rész után az első rész díszlete került vissza. 2x volt szünet. Kicsit olyan volt a szitu, mintha egy 3 részes sorozatot néztem volna, ami 40 és 50 perc között mozog. Hisz a telenovellák kb. ennyi percesek epizódonként. Persze akkoriban 21-22 percesek is voltak. A lényeg az, hogy a Maga lesz a férjem egy szenzációs előadás volt! Picit azonban féltem, mert én feledékeny nem töltöttem fel rendesen a telefonom és féltem, hogy az előadás végére lemerülök. Szerencsére nem volt baj. J Ráadásul annyi poén zúdult rám, hogy azt hittem hangosan felnevetek. Én hangosan szoktam nevetni. A Maga lesz a férjem második részétől kezdve szinte egymás után jöttek a poénok, főleg a bútoros résznél.

Judittal tudtam beszélni színház után és megbeszéltük, hogy a ruhatár mellett találkozunk. Találkoztam néhány színésszel, köztük Miller Zoltánnal is. J Készült pár kép is. J






Szeretem az ilyen pillanatokat, mert ezeket magammal vihetem. Nagy élmények ezek nekem. Főleg ha kinyomtathatom az újságomba, írhatok róla. Judittal kicsit még beszélgettünk. Ezután elköszöntünk, mert hazaindult. Nagyon fáradt volt szegény. Nem csoda. Próbák, szinkron, ráadásul rendezi az új gyömrői előadást, ami hamarosan lesz. Egy színházi előadás próbája messze nem biztos, hogy olyan, mint nekem a kóruspróbák. Itt sokkal többet kell belevinni.

Hazafelé a villamos megállójában egy vizslát láttam a gazdijával. Nagyon szeretem ezeket a kutyusokat. Egy 11 éves kan kutya volt, akivel együtt utaztam a Móriczig. Ott azonban lekéstem a 6-ost, de jött egy új villamos és 15 perc múlva elindultam hazafelé. Útközben vettem magamnak egy adag forró sültkrumplit a mekiben és gondoltam lesétálok hazáig. Folyamatosan járt az agyam. Mikor hazaértem annyira fáradt voltam, hogy csak másnap reggel zuhanyoztam le. Aznap vettem meg a Sikoly 5. és a Rendőrakadémia 6. című filmeket dvd-n, de a régiókóddal bajok voltak és ezért nem tudtam megnézni egyiket sem. Azt terveztem, hogy az egyiket még megnézem este az ágyamból, de aztán végül alvás lett a vége.

Nagyon jó a Maga lesz a férjem! Nézze meg mindenki, aki szeretne egy hatalmasat nevetni! A szórakozás garantált!

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.