KIÁLLÍTÁSOK NAPJAI

November 15-én és 18-án két különböző kiállításom is volt, persze más témában. Ami mégis közös bennük az a tartalom és a mennyiség.

Szerdahelyi Zsuzsanna, a művészetterapeutám egyik hétvégén jelezte, hogy az Átkelő galéria zsűrije kiválasztotta az egyik festményem, a Zenei út címűt, melyet anno még 2020-ban festettem a Zene éve alkalmából. A festmény nem tartozik a kedvenceim közé, sőt kifejezetten egy elrontott műalkotásnak tartottam, mivel a zenei kedvenceimnek csak egy része fért rá a vászonra. A fehér vászonkartont, amire festettem egy 2-es találatú lottónyereményből vásároltam még anno az Allee hobbiboltjában. Nagyon izgatott voltam, amikor megtudtam, hogy benevezték a festményem, és hogy ki lesz állítva. Egy nagy papírtartóban vittem néhány héttel korábban az itthoni nagyobb festményeim is rajzaimat a Zsuzsához, aki elvitte az Átkelőbe hogy ott ki legyenek választva a művek. Egyre esett a választás. Érdekesség hogy a Zenei út képem 2 éven át a szobámban ki volt téve az ajtó mellett.

Az első nap

November 15-én, kedden este időben odaértem az Átkelőbe. Szerencsére alig voltak a galériában. Nyugodtan tudtam „forgatni”, beszámolózni a műsoromba, ill. a cikkemhez anyagokat gyűjteni. Az Átkelő galériában ingyenes művészetterápiás foglalkozások vannak keddenként 14 órától, de sajnos minden szabad hely betelt, így egyelőre nem tudok menni. A vezetői nagyon kedvesek és jóban vannak a Zsuzsával is.

Telt múlt az idő és egyre többen érkeztek. Zsuzsa is befutott. Egy pszichiáter mondott beszédet amiben kiemelte, hogy az alkotás nagyon jó hatással van a lélekre. A művészetterápia gyógyít. Ezzel egyetértek, hisz sokat segít nekem a rajzolás, színezés, festés és egyéb kézműves foglalkozás. Beszélgettem néhány emberrel is, köztük a galéria tulajdonosával. Beszéltem neki arról, hogy 2005 óta foglalkozok kézművesedéssel. Anno még a speciális suliban volt művészettörténet óra, ahol az agyagozást, gyertyaöntést, gyertyatekerést és különleges dolgokat tanultam meg. Azóta persze fejlesztettem a tudásom.

Volt egy aranyos édes kicsi kutyus is, akit összevissza simiztem. Olyan cukorka volt. J Emlékvideót is készítettem róla. Nagyon jó volt játszani vele. A kiskutya néha elmászkálgatott. Megfigyeltem, hogy sok szülő volt ott a gyerekével. Az egyik egy édesapa, aki fotósként volt a helyszínen. Kicsit megártott nekem a túl sok ember jelenléte, így picit hamarabb távoztam. Nem nagyon viselem a túlzott tömeget és ilyenkor az agyam kavarogni kezd. Ezt úgy magyaráznám el, hogy valami fura bizsergést érzek a fejemben és kisebb nyomást.Itthon persze ki is feküdtem az estét, mert egy ilyen kiállításon helyt kell állni. Természetesen a menet folytatódott, ugyanis november 18-án jött a következő rész.

A második nap

A Nő az erőnk kiállításának napja végre elérkezett és 16:30-ra kellett mennem, hogy megbeszéljük a csoporttal a kiállítás megnyitójának menetét. Esett nagyon az eső és kissé késve érkeztem a helyszínre. Szerencsére csak Gabiék voltak jelen. Le tudtam fotózni a 14 új kirakott képem. Aznap este rekordot döntöttem, ugyanis ezen a kiállításon volt a legtöbb képem kitéve. 2 nagygépes fotó, 12 mobilos kép.

Nagyon szépen el voltak rendezve a képek. Két BENovelas magazint és a 2019-es zenei könyvem is magammal vittem az alkalomra. Múltkor nagy sikert arattak az egyik alkalmon. Főleg a zenés könyv, amelyet a 2020-as zene évére készítettem.

A galériát már láttam korábban amikor megnéztük a csoporttal a 3. alkalom során. Nagyon szép, de véleményem szerint kicsi volt. Ez csak abból a szempontból volt baj, mert sok ember nehezen fér el, főleg ha kerekes székesek is jelen vannak. Lent a lépcsőknél kígyózó sor állt. Meg is lepődtem. Főleg akkor amikor az egyik csoporttagunkról kiderült, hogy az édesanyja nem más, mint Kováts Adél színésznő, az első számú kedvenc magyar filmem, a Pisztácia főhősnője. J

Adél nagyon kedves nő. Furcsa volt személyesen beszélgetnem vele. Persze ez így szokott lenni, amikor ismert emberekkel beszélgetek. J  Adél megnézte a kiállítást és az újságomat is. Persze mielőtt a BENovelas magazinokból vittem a személyes oldalakat lefűztem, mert nem akartam hogy bárki belekukkantson a magán dolgaimba. Ez nagyon fontos dolog.

Mások is megnézték az újságom és a zenés könyvem. Meg is figyeltem az eseményeket. J A hivatalos megnyitó 18 óra után történt ahol beszédet mondtam. Rajtam kívül más is megszólalt.

Miközben beszéltem éreztem azt az érzést, mintha az autizmusom vissza akarna fogni, de nem érdekelt, szembe tudtam ezzel nézni, melyet nem vett észre senki sem szerencsére. Már régóta küzdök ezzel, mert nem akarom, hogy bárki sajnálatot érezzen irántam. A kavargás idő előtt megjelent a fejemben, de tudtam, hogy még nincs vége az estének. Sokan kérdéseket is feltettek miközben az újságom és a könyvem lapozták. Elmagyaráztam nekik a BENovelas magazin történetét, a könyvem írásának sztoriját és beszéltem a világom működéséről is.

Kb. 8 körül indultam haza. Totál fáradt voltam. Kicsit úgy éreztem magam, mintha részeg lennék, pedig nem iszom alkoholt. Csak egy pohár narancslevet ittam és mini islereket ettem.

A kiállítás előtt készültek mindenkiről werk, promóciós fotók. Köztük rólam is.

Nagyon különleges két napban volt részem, de megérte. És újdonságot is hozott az életembe, mert először került kiállításra egy festményem. Fotós szempontból pedig 14 képet raktak ki! Megdöntöttem egy rekordot, ami számomra nagy megtiszteltetés! Természetesen lesz még folytatás decemberben. Valamikor szeretnék Önálló kiállítást is, ahol lehetséges kirakok pár festményt is. De ez majd a jövő muzsikája lesz.

A Nő az erőnkre kitérve sok mindent kaptam a csoporttól, de én is adtam a csoportnak. Megismertem női sorsokat, bár egyetlen pasiként kakukktojásnak éreztem magam a többi nő között. Képeimen igyekeztem a nőiességet kiemelni és külön megmutatni a saját világomat is. Kiemelnék két személyt. Egyikük Bori, akinek nincsenek kezei és mindent a lábaival csinál. Mikor azt olvastam, hogy a férfiak a fogyatékosságot látják a nőben, nem pedig a nőt, elszomorodtam. Véleményem szerint nem a smink teszi nővé a nőt. Bárki, aki nőnek születik és fogyatékossággal él mindenképp nőnek számít! Az hogy bizonyos férfiak hogy élik ezt meg, az a saját gondolatviláguk. Vannak elfogadó férfiak, de sajnos sok az olyan, akinek a „tökéletes” nő kell. Hozzáteszem, nincs olyan hogy tökéletes. Az hogy egy nő és egy férfi fogyatékossággal él, lehet bármilyen, még ugyanúgy embernek számítanak. A társadalom egy része nagyon be van szűkülve és nincsenek kellőképpen „megnevelve”. Persze sok a rendes és elfogadó ember, de nem minden polgárról mondható el ugyanez. Borit csinos lányként ismertem meg, aki a problémája ellenére hősnek számít. Sokan vehetnének tőle példát. A másik kiemelt lány nem más, mint Dalma, aki vakon éli az életét, ezért csak olyan útvonalakon képes közlekedni, melyeket megszokott. Dalma nem tudja milyenek a világ színei, hogy néznek ki bizonyos dolgok. Fontos mindenkinek elfogadnia és megértenie, hogy voltak, vannak és lesznek még a jövő generációi között fogyatékossággal élők, akiknek helyet kell biztosítani egy akadálymentes és gondtalan élethez. Én az enyhe autizmusom miatt vagyok fogyatékos. Bár ezt a szót, a fogyatékosságot utálom muszáj volt leírnom a cikkemben. Attól még, hogy Asperger szindrómás vagyok sokan a férfit is látják bennem. Olyan férfit, aki az összetett bajai ellenére is napi csatát vív a hétköznapok nehézségeivel.

BEN