2018. december 25., kedd

KARÁCSONYI KONCERT A MÜPÁBAN


Szomszédnőnk, akinek édesanyám sokat szokott segíteni meghívott engem és édesapámat a december 23-i  A fény születése” című karácsonyi koncertre, amelyet a MÜPA-ban tartottak meg. 
 
A kedvenc helyem, a Nemzeti Színház szomszédságában áll. Korábban már voltam a MÜPA-ban, amikor a fotós, Komka Péter készített rólam képeket. Most lehetőségem volt jobban körülnézni. 



 

Kétrészes volt az előadás. Nagyon emlékeztetett arra az időszakra, amikor még a zeneiskolába jártam és fontosabb ünnepekkor kórusban énekeltem. Épp 20 éve már annak, hogy utoljára léptem fel a Mátyás templomban. Fiúként szoprán voltam mindig. Maga az előadás helyszíne rengeteg emléket hozott fel bennem kórista időszakomból, amikor sok ember előtt kellett fellépni, és eszembe jutott az is, mennyi főpróbát éltem meg a 90-es évek végén. A Zeneakadémián is számos fellépésem volt. Ez az idő már elmúlt, én már csak emlékezek rá. Emlékszem, hogy kotta nélkül kellett fellépni. A MÜPA előadáson mindenkinek a kezében ott volt a kottás könyv. A legjobban a lépcsőfeljáró tetszett maga a piros, arany színárnyalatával. Nagyon szép hely a MÜPA. A régi és új arculat találkozik egymással. Maga az előadóterem is modern volt. 

A szünetben körbejártam a MÜPA-t és sok képet készítettem:

 



Az előadás során az előadók mögötti részen voltunk. Így is élvezhető volt az egész. Elvégre a zene volt a lényeg. Megvallom, nem hallgatok komolyzenét, mert kissé lehangol, és hamar elálmosodok tőle. Más, ha egy instrumentális filmzenei albumot hallgatok.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.