2018. december 28., péntek

BENovelas Navidad 2018.

A családi ünnepség mellett én külön is meg szoktam tartani a szeretet ünnepét. Évek óta hagyomány nálam, hogy mindig valami újat hozok karácsonyonként. 10 éve már annak, hogy évente megajándékozom magam egy komolyabb zenei ajándékkal. Az ünnepek előtt, kb. november végén nekilátok a karácsonyi készülődéseknek, megtervezem azt, mi, hogyan alakuljon. 

Egy korábbi cikkemben, megmutattam, hogy zajlik nálam egy advent, illetve hogyan készítettem el a karácsonyi táblám. Idén terveztem, hogy kis műfenyőt veszek. Szerencsém volt és vásároltam egyet a budai Skála piacon. Nagyon megörültem neki, mert az-az igazság, hogy a fenyőágakkal sokszor bajlódok. Egy kis műfenyő praktikusabb. Összecsukom, elteszem, és jövőre újból előveszem.A kis műfenyőmre a saját magam készített díszeimet raktam fel. Alája az idei nagy ezüstös adventi koszorúm került, majd beletettem egy régi, elszakadt akkoriban elég drágán vett aranyboát és így egy ún. boamedencét alakítottam ki.


A BENovelas Navidad idén hivatalosan december 22-től kezdődött, de 23-án késő este indult. A hangulatos ünnepi fények mindenhol ott voltak, külön elrendeztem az ünnepi részleget is.

Újra fényárban úszva
Sok év után ismét világít a polcos villám. 2010-ben volt utoljára kivilágítva az egykori szobámban, de most hogy kaptam egy új égősort szüleimtől felraktam és úgy döntöttem, hogy nemcsak karácsonykor, de egész évben lesz díszkivilágítás. Mint régen. Persze most a meglévő boák is csinosítják a helyszínt, meg a dekorációs hó, amellyel körbehintettem a „házam”. 


Ha idén sincs fehér karácsony, nálam az van. A világom valós központja a szobám, melynek csak a megosztható részeit mutatom meg. Nemcsak CD-ket, pici macikat gyűjtök, de néha apró figurákat is, akik mind egy család, közösség részei. 

A családi karácsony is jól sikerült, bár a végére mindenki elfáradt. Bővebb információk a BENovelas magazinomban vannak.

Eros LP
Szenteste végre megkaphattam az új Eros Ramazzotti album bakelit változatát, a Vita ce n’ét. Alig vártam, hogy kibonthassam! Korábban kaptam édesanyámtól pénzt, hogy megvehessem. Aznap amikor hazahoztam akkor ő eltette 24-re.  

  

 

 



Kedvenceim az albumról: 
 In Primo Piano


Ho Bisogno di te


Vita Ce N'é


Unboxing videó

Limitált, színes 2 lemezes változat. Csodálatos album és mindenképp akartam bakeliten is. 

 



BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.