ZENEAJÁNLÓ: RAY WILSON

Ray Wilson az 1997-es Genesis: Calling all stations című album énekese volt. Ott ismertem meg a hangját. 2003-ban debütált első albumával a Change-el, melyet anno majdnem megvettem. Azért nem mertem megvásárolni, mert kicsit féltem attól, hogy másféle zenéje lesz. Nagyon hozzászoktam a Calling all stations hangulatához. Az album borítóját látva nem voltam biztos abban, hogy tényleg szeretném a Change-t. 2004-ben az amazon.com-on olvastam, hogy megjelent Ray Wilson: The Next Best Thing című lemeze, melyet aztán az Árkád Média Markt üzletében meg is vásároltam. Díszcsomagolású volt. Mivel a borítója nagyon magával ragadott ezért arra gondoltam, hogy biztos jó lesz. Esélyt adtam a lemeznek és megvettem. Anno kénytelen voltam a díszcsomagolás nélkül tárolni, mert nehezen lehetett kivenni belőle a lemez tokját.

Mivel nagyon rajongtam a Calling all stations lemezért, érdekelt, hogy milyen lehet Ray Wilson zenei világa. Egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem az énekes akkori második albumát, a The Next Best Thing-et. Szerencsém is volt, mert nem nagyon volt kapható máshol. Még kazettán sem árulták. 2004-ben még sok lemezbolt volt Budapesten. Spotify még nem létezett, csupán 30 másodperces belehallgatási lehetőség a Média Markt üzletekben. Így hallgattam bele a The Next Best Thing-be.

A The Next Best Thing egy érdekes, fantáziadús lemez, amely sokféle zenei stílust tartalmaz. Egy kis metált is, amelyet nem szeretek, de mivel nagyon kis mennyiségben van, így belefért. Ray Wilson hangulatot, érzelmeket épít a stílusába. Olyat, ami egy különleges és szép fantáziavilágba repít. A The Next Best Thing borítója első perctől kezdve magával ragadott. Volt egy időszak az életemben, amikor el akartam menni világgá. Még gyermekkoromban. Sokat voltam egyedül, magányosan nőttem fel, barátok nélkül. Feleslegesnek éreztem magam, mert nem barátkoztak velem és én sem tudtam, hogy kell barátkozni. Még felnőttként is ezt érzem néha amikor az új kapcsolatoknál elakadok. 37 éves elmúltam és most sem tudok rendesen barátkozni. Van, ami nem változik. Ugyan vannak barátaim, de a kapcsolataim gyenge lábakon állnak. Néha érzem, nem ismernek igazán engem. Sőt! Biztos vagyok benne. Nem tudom mennyire erősek a kapcsolataim. Néha jó lenne elmenekülni, eltűnni. Nem tudom, kinek hiányoznék valójában.

Mikor ránéztem még 17 és fél évesen a The Next Best Thing borítójára olyan helyszínt láttam, ami tetszett. Magányos, kietlen helyszín. A semmi közepe. Amikor pedig megvettem a lemezt és itthon elkezdtem hallgatni akkor a CD füzetet lapozgatva csak erősödött bennem mindaz, amire gondoltam. A magányos és elhagyatott helyszínek, a sín, amelyen Ray Wilson megy. Ott akartam lenni. Elrejtőzve a világ elől, a sok gonoszságtól távol. Én szerettem síneken mászkálni gyerekkoromban. Mindig érdekelt merre van az út vége. De a sínpálya nagyon hosszú volt. A végtelenbe vezetett.

A The Next Best Thing borítóján megjelenik az enyészet szimbólumai. Épp úgy, mint sok Ricardo Montaner album képein. Szeretem nagyon ezeket a szimbólumokat. Ray Wilson rekedtes, kissé ijesztő hangja pont beleillik a zenei stílusába. 20 évvel később másfél hete újabb albumát vettem meg, amely egy kétlemezes válogatás. Ez az Upon my life, amely egy rendkívül elegáns kiadvány. Műanyagtokos változatban is árulják, de nekem a könyves verzió van meg. Jobban tetszik az, ami nekem van meg. 20 éve vettem meg a The Next Best Thing-et, most pedig az Upon my life-ot. Mintha a The Next Best Thing folytatása lenne. Hangulatilag nagyon ott van az Upon my life. Persze a The Next Best Thing-ből is vannak számok, mivel válogatásról van szó, mégis rengeteg extra tartalmat kaptam. A lightos, könnyű rock stílust, ami nagyon tetszik nekem. Mintha egy képzeletbeli utazáson vennék részt. Ugyanilyesmiket érzek a latin zene hallgatásakor. Mikor a kedvenceimet rakom be, akkor egy teljesen más dimenzióba kerülök. Olyan térbe, amiben jól érzem magam, ahol biztonságos. Ott nem bánt senki, és semmitől sem kell féljek. Ha traumák érnek, akkor a zene mindig jól jön, mert kizökkent a valóságból. A rideg valóságból.

Ray Wilson: Upon my life-ja dupla dózis, mivel kétlemezes különleges zenét pumpál a fülembe. Képzeletben visszatérek arra a magányos helyszínre, ami a The Next Best Thing-ben van. De a tér kicsit más lett. Újabb helyeket keresek, „hódítok” meg, közben kellemes levegőt szívok be. Hűset és lágy szellőt. Victornak nem biztos, hogy tetszene, ahol vagyok. Victor természetpárti. Nem valószínű, hogy kietlen országút vagy a magányos és elhagyott terek lázba hoznák. Ki tudja? Majd megkérdezem tőle. Nemsokára lesz a szerelmem születésnapja és megmutatom neki a lemezt.

A The Next Best Thing és az Upon my life között sok különbség van, de mégis vannak közös pontjaik. A hangulatjelenségi zónák, melyeket én érzek. Lehet más is, csak nem tudok rá szavakat találni. Én neveztem el ezt az érzést hangulatjelenségi zónáknak, melyeknek oldalai változatos érzéseket nyújtanak. Én két oldalhoz ragaszkodok. A modern és a régi hangulatjelenségi zónákhoz. Filmek és sorozatokban intenzíven előjönnek. A modern hangulatjelenségi zónákba tartoznak az amerikai filmek. A régihez a telenovellák, magyar filmek. Vannak olyan telenovellák, amiben a modern hangulatjelenségi zónák dominálnak. Bárcsak el tudnám magyarázni, de sajnos nem tudom! L Pedig annyira szeretném, ám nem tudom miféle érzések ezek. L Lehet, hogy mindenkinek van, csak mások sem tudják ezeket kifejezni. A hangulatjelenségi zónákat anno falprogramnak, máskor különálló bolygóknak képzeltem el.

Ray Wilson zenei világa nagyban játszadozik a belső érzelmi világgal. A metálos oldalát nem szeretem, de a többi zenei világát igen. Ray Wilson szólókarrierjének zenei oldala teljesen eltér a Calling all stations-től. Ott énekelte a dalokat, melyeket Tony Banks komponált. Neki is külön zenei világa van. Ő is szólós, ahogy Phil Collins és a Genesis másik tagja Mike Rutherford.

Ray Wilson az Upon my life album képein hasonló helyeken van, mint a The Next Best Thing-nél. Talán ugyanaz a hely. Ray Wilson megöregedett, idősebbé vált. De a zenéje fiatalos maradt. Összefoglaló anyag a zenei karrierjéből. Egy olyan karrierből, amiből én kimaradtam. Nem tudom, miért nem vettem meg a többi lemezét is, pedig lehetőségem volt rá. Bánom utólag, hogy a Change-t nem vettem meg, pedig jó lett volna. A neten olvastam, hogy új albuma jelent meg. Meg is rendeltem. Így 20 év után ezzel a kétlemezes válogatással mintha egy kicsit kompenzáltam volna magam. Ezek a számok néhány ismert dal kivételével ismeretlenek voltak. De most már nem azok, mert ha minél többször meghallgatok egy lemezt, előbb utóbb jobban megismerem, és később el tudom dúdolni.

Sokáig kerestem a The Next Best Thing-hez tartozó Inside Out-os reklámos papírt amelyet még anno a CD-ben találtam. Nem tudom mi lett a papír sorsa, de nagy nehezen megtaláltam beszkennelve. Napokig kerestem az archív dvd-imen, végül rátaláltam. A The Next Best Thing újdonságként volt reklámozva és megtaláltam a Change mini borítóját is. Ez a CD-s papír nagy kincs, de sajna elveszett, ám megvan szkennelt formátumban. Nem értem miért nem tettem el akkoriban a többi kincses lapok közé. Most már mindegy, a lényeg hogy megvan és megoszthatom a cikkemben. Mert itt a helye!

A The Next Best Thing-nek és az Upon my life-nak is készítettem reklámos rajzokat. Van amit az újságba tűzök be, de néhány rajzot a porpasztell miatt kénytelen vagyok a rajzos mappában tárolni, mivel nyomot hagy a kézen. Hiába fújtam le hajlakkal, a BENovelas magazinomban nehézkes lenne az újságban történő tárolása. A szkennelt változatok viszont elérhetőek koszmentesen. J

Az Upon my life-hoz zöld merített papíros reklámplakátot készítettem. Szkennelve sötét árnyalatú, de nem vészes. Ez az újságomban megtalálható, mert filcekkel dolgoztam. A másik plakát, amit a The Next Best Thing 20. évfordulójához készítettem szintén a magazinba kerül. Anno amikor a kerámiafestés után becsomagolták a műveimet akkor a barnás lapot eltettem és azt használtam fel. Ennek a lapnak a színvilága tökéletesen passzol a The Next Best Thing-hez. Elképzeltem milyen lenne, ha 20. évfordulós bakelit kiadása lenne az albumnak. Egylemezes és kékeszöld színű.

A hiányzó Genesis darab

Néhány hete a vaterán rábukkantam a Calling all stations maxi lemez sorozat utolsó darabjára, a Shipwrecked-re. Ugyan ennek a lemeznek van egy másik része, de azt azért nem szereztem be, mert azok a dalok megvannak. A teljes Ray Wilson féle Genesis meglett, méghozzá nagyon jó áron. Anno a CD pincében a Congo és a Not about us kislemezeket 2 ezerért tudtam csak megvenni darabonként. A Shipwrecked-et évekig kerestem, de elérhetetlen volt. Aztán egy nap a vaterán aukciós kereten belül megtaláltam. 600 Ft-ról lehetett indulni. Mivel nem nagyon tolongtak érte, így a napokban hozzájutottam a lemezhez. A pasi aki árulta Békásmegyeren lakott. Nem szívesen mentem ki oda, mert sok rossz emlék fűződik a helyhez, ám Békásmegyer másik oldalán lakott az illető aki eladta nekem a Genesis kislemezt. Egy ezrest adtam érte. Nagyon megérte! Szinte ingyen volt! Most már a teljes Calling all stations megvan. Ez a legjobb single CD a sorozatból, mert a 7/8 című instrumentális számért nagyon odavagyok! Sajnos CD borító nem volt a lemezhez, de annyira nem volt vészes. A CD korongja nagyon bordó. Azon gondolkoztam, hogy szerzek egy 3 lemezes CD tokot és abba mind3 Genesis maxit berakom. J Sajnos nem volt már itthon ilyen tokom. Márciusban azt tervezem, hogy veszek. Ha kapok egyáltalán, mert sajnos nem mindenhol lehet már beszerezni CD-s tokokat. Sok slim tokom van a pincében.

Sosem értettem, hogy anno a Genesis miért nem adta ki dupla lemezes kiadásban a Calling all stations-t. Nagyon sok kimaradt szám nem volt az albumon. Az extra számokat 2014-ben ismertem meg és rögtön slágerré vált nekem.

A Shipwrecked-hez is rajzoltam egy plakátot egy kartonszerű bordó rössler papírra. Nagyon sokféle színes papírom van, ill. megmaradt nyomdai lapok amelyeket anno művészetterápiáról hoztam. Plakátokat készítek belőlük. Rajongok a merített papírokért, melynek 250-300 Ft egy íve. Vannak olyan papírtípusok amelyekre nehezen, de lehet rajzolni. Pl. vékony csomagolópapír. A selyem és a krepp papírok sajnos alkalmatlanok erre. A selyempapír könnyen szakad, ázik. A krepp túl gyűrődős.

Ray Wilson 2021-es legutóbbi albuma, a Weight of man rendelés alatt van. Amint meglesz a cikk folytatódik. J

BEN