2020. október 13., kedd

EGY KIÁLLÍTÁS KÉPEI

Végre megrendezésre került az első komolyabb kiállításom, amelyet Koncz Dezsőnek köszönhetek. Már egy éve annak, hogy tagja vagyok az óbudai fotóklubnak. Október 11-én az Andrássy út 98-ban, a Magnet közösségi házban kitették két képem, ill. a többi autista társamét is. Koncz Dezső mondott beszédet és elmesélte, hogyan is kezdte el érdekelni az autizmus. Jó volt hallgatni az előzményeket. Visszaemlékeztem arra, amikor telefonon kezdtem el beszélgetni Dezsővel és őt érdekelte a világom, az újságom és a blogom. Örültem, hogy egy neves fotós a szárnyai alá vett. El is érzékenyültem. Főleg az én állapotomban.









A Magnet közösségi ház érdekes, elegáns hely. Nagyon tágas, kényelmes. Dezső feleségét is láttam, akivel tavaly karácsony előtt ismerkedtem meg.

Almendra igazi édesanyja

Amikor befejeztem az Almendra című sorozatom, két modellt használtam a könyvem borítójához. A hátborítón Dezső feleségének lánya látható, akit a Madison stúdióban fotóztam egy fotós alkalom során. Nagyon meglepődtem és picit szégyelltem is magam emiatt, mert hát Almendra édesanyja meghal a sorozat elején. Mármint a karakternek. Dezső felesége nagyon örült a képnek. Át is küldtem emailben Dezsőnek.

Sokan voltak jelen a kiállításon. Egykori fotós tanárom, Csendes Péter a barátnőjével is. Velük rosszul végződött a kapcsolatom 3 évvel ezelőtt. Eszembe jutott Ferenc is, aki sajnos elment köszönés nélkül annak idején és vissza emlékeztem arra, mennyire megviselt ez. Találkoztam Máriával, az AURA vezetőjével, aki örült nekem. Kicsit zavarban voltam, fájt a fejem és szédelegtem.

A megnyitó nem tartott sokáig. Kevesebb, mint másfél órás volt. Komolyzene ment a háttérben. Dezső munkatársai is nagyon örültek nekem mikor megláttak.


Ez a két képem került ki. Novemberben a Fővárosi Nagycirkuszban is lesz egy kiállításom, de sajnos megnyitó nélkül. Ez a Covid alaposan felborítja mindenki életét. Maszkban is kellett lennünk. Csak akkor vettük le picit amikor ettünk, ittunk és készült a csoportkép.

Dezső a kiállítás végén kezembe adta a speciális fényképezőgépet, mert most nálam lesz egy ideig, hogy használhassam. Nem fogom mindig elvinni itthonról, mert ez kölcsöngép. Ezzel a géppel a következő kiállításokra fogok képeket csinálni, melyeket lehet, hogy titkolni fogok a nagyközönség elől. Mindenesetre az itthoni Halloween dekorációkat a nagy géppel örökítem meg.  

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.