Gondoltam készítek a másnap
lezárásra kerülő 3-as metró Ferenciek tere és Arany János utcai metrómegállóról
egy búcsúvideót, amelyben még egyszer látogatást teszek a két állomáson a
felújítás előtt. Persze volt még néhány búcsúfotó is, amelyet közvetlenül
március 7-e előtt készítettem. Március 9-től írják a lezárást, de ezen kívül
ott a szombat és a vasárnap, amikor a 3-as metró középső szakasza is le van
zárva. Tehát az utasoknak már március 7-től nincs lehetőségük az állomásokra
lejutni. Biztosra veszem, hogyha a szerelvények áthaladnak a kieső megállókon,
akkor úgy eltakarják, hogy a kíváncsiskodó ne lásson részleteket.
Sajnos mikor a 2-es metró felújítása
zajlott nem tudtam dokumentálni az eseményeket. És később megfogadtam, hogy a
következő metrófelújításoknál már odafigyelek. A piros vonal rekonstrukciója
kb. 15-20 év múlva esedékes. A kisföldalattié talán 5.
Furcsa érzés volt úgy a
Ferenciek terei és az Arany János utcai állomásokon lenni, hogy ez volt az
utolsó alkalom abban az arculatban látni amilyenben most van. Mikor a
metrószerelvénnyel „örökre” elhagytam a helyszínt az utolsó másodpercig
fotóztam 1-1 búcsúképet. Hiányozni fog a piros tetejű Ferenciek tere a
márványborítású falburkolatával. Az Arany János utca szintúgy, mert az egykori
Kossuth téri metróállomásra hasonlít. Ilyenkor írom le újból a szokásos
szövegem, hogy szeretek mindent megörökíteni, mert holnap minden más lesz. A világ
folyamatosan változik és meg kell örökíteni a számunkra szép dolgokat. Azt
hiszem remekül bizonyítottam az állításom.
Néhány extra kép. Szerettem
volna venni a Retró lángosozónál egy búcsúlángost, de kiderült, hogy március
1-én bezárt. Na, ebből kimaradtam, de sebaj, a fotók és a videóanyagok a lényeg.
A 3-as metró Arany János utcai házas bejáratánál sajnos az üzleti helységek
szétverve állnak. Most már szinte bizonyos, hogy le fogják azt a házat bontani.
A lezárandó megállókban csak 1-2 helyen láthatóak az állomást jelző táblák.
Videós összeállításomban igyekeztem
a legtöbbet kihozni. Így az utolsó nap kicsit kapkodós voltam. Ha
visszagondolok arra mennyi fotót és videót csináltam a 3-as metróról rájövök,
nem eleget készítettem. Mert nincs olyan, hogy elég. Mindig volt olyan dolog,
ami kimaradt sajnos, és lesz, ami kimarad. Ez lehet bármi. A r(m)etrós cikk
nyáron folytatódik! J
BEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.