Alejandro Sanz a koronavírusra
való tekintettel szintén megkért mindenkit, hogy aki teheti, maradjon otthon.
Az énekes március 15-én este 21:30-kor egy speciális kis koncertes előadást
tartott, amelyet élőben közvetített a youtube.
A 76 perces „kiselőadás”
nagyon hangulatos volt. Vendégénekes Juanes volt, aki Alejandro mellett ült.
Felváltva énekeltek. Az elején két dalt nem ismertem fel, melyet Alejandro Sanz
énekelt, a többit viszont igen. Juanes dalaiból is felismertem néhányat, bár őt
nem igazán hallgatom. Igaz, van itthon lemezeim tőle, de annyit nem hallgattam.
Két CD-t kaptam, egyet vettem még sok évvel ezelőtt. Most így Juanest hallgatva
Alejandro Sanz mellett úgy döntöttem, kap egy lehetőséget. A La Camisa Negra című dal nem épp a
kedvencem. Valahogy nekem nem jön be, de a többi elment.
Juanes mellett egy fiatal lány
is csatlakozott Alejandro mellé és együtt énekelték a Mi Persona Favoritát.
Alejandro Sanz és Juanes
remekül szerepeltek. Jazz és unplugged hangulatú volt az egész előadás.
Csodálatos volt a háttér, bár az zavaró volt, hogy a közvetítés során csak két
részét mutatták a helyszínnek. Tapsokat hallottam a háttérből, de akik jelen
voltak ezen a rendkívüli eseményen nem láttam őket. Remélem lesz hasonló
előadás, ezúttal több dallal. J
Én nagyon jól szórakoztam miközben néztem a kis koncertet, bár Alejandro Sanz
egyre idősödő arcát nézve kicsit szomorú is voltam. Olyan zenei veterán
tekintetű volt. Ha belegondolok abba, hogy most egy vírusháború közepén állunk,
ez a latin zenei kiskoncert most épp jókor jött. Segített abban, hogy pl. ne
gondoljak erre a koronavírusra. A zene feledtette velem erre kis időre, hogy
bizony nagy bajok vannak a világban.
BEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.