2019. február 24., vasárnap

CSOPORT+FARSANG=SIKER! :)


Újra részt vettem a Támpont önsegítő csoportján, amely ezúttal hosszabb ideig tartott a múltkorihoz képest. Ismét visszatértek a kártyák és akadtak új feladatok is. Az önsegítő és önismereti csoportot egy kellemes kis farsangolás követte.

Elég nehéz hetem volt. Először Eszternél voltam, aztán pénteken nővéremmel a pszichiáteremnél, másnap pedig az önsegítő csoporton. Épp hogy odaértem 14 órára a Támpontba. Szerencse hogy még nem kezdődött el az alkalom. Fent az emeleten ültünk le, egy tárgyalóterem szerű helyiségben. Múltkor lent voltunk. Az újabb alkalom során azzal kezdtük, ki, hogyan jött. Sorban elmondtuk mik történtek velünk mostanában.

Asszociációs kártyákkal folytatódott a csoport. Mindenkinek húznia kellett egyet. Én most egy félelmetes arcú, esti hangulatos kártyára tettem le a voksom, amelyben az indulatokra, és a feszültségekre fektettem a hangsúlyt. A többiek is hozzátették a saját kártyájukat, mint a múltkor. Alkotni kellett a többi kártyával együtt egy történetszerűséget. Ez jól sikerült. Az alkalom során mindenki beszélt a saját félelméről, melyekről nem írhatok semmit, mert köt a titoktartás.


 A szünet után egy ún. habitat kártyákkal játszottunk. Az is volt a múltkori alkalom során, de most más téma felé vettük az irányt. Fejenként 6 db lapot kellett húzni, és egyet magunknak félretenni. Mindenkinek az adott félelmét, problémáját kellett kérdésbe foglalnia és az egyik kártyával azonosulni. A maradék ötöt pedig másoknak, segítség céljából felhasználni. Bíztató, segítő és hasznos mondatok hangzottak el, és a többiek ezeket le is írták. Néhány fontos mondatot itt is megosztanék:

- Mindig kell egy adott hely, ahol egyedül lehetünk és nyugodtan gondolkozhatunk.
- Ne görcsöljünk, hanem élvezzük az élet minden boldog pillanatát!
- Szembe kell nézni a félelmeinkkel, mégha nagyon nehéz is. (Volt egy ember, aki egy havas tájon állt, talpig felöltözve. Farkasszemet nézett a farkasokkal, akik vigyorogva figyelték az embert. Ez az egyik képen volt rajta. Az rossz ember sokszor olyan, mint egy farkas, aki a gyenge pontunkat keresi és ha megtalálja akkor kíméletlenül lecsahat! )
- Mi uraljuk a környezetünket és ne az uralkodjon rajtunk! (Ne akarjunk megfelelni senkinek sem, mert az semmi jóra nem vezet! Pl. a marionett bábu.)
- Távolodjunk el egy kicsit és próbáljuk messziről látni a problémáinkat.
- Belső tűz: Akarat.
- Mégha minden össze is dől, a nap egyszer kisüt. Vagyis történnie kell olyan dolognak, amely mindent megváltoztat. (Én erre a csernobili katasztrófát hoztam példaként, amelynek bekövetkezése után sok évvel ismét magához tért a természet és szépen lassan visszaveszi azt, amelyet az emberek elvettek tőle.)
- Küzdjük le a korlátainkat, hogy szabadon szárnyalhassunk.
- Néha el kell fogadni a segítő kezet.
- Úgy lehetsz a rendszer része, ha nem vagy sem elkövető, sem pedig áldozat!
- Közelebb kell engednünk azokat, akik fontosak nekünk.

Egyesek nagyon szeretik magukat másokhoz hasonlítani. Vannak olyan emberkék is, akik szeretnének olyanok lenni, mint mások. Egyesek irigykedve figyelnek azokra, akiknek sok mindenük van. Elhangzott egy nagyon értékes mondat: Minél több mindenünk van, annál több a vesztenivalónk!


A csoportot úgy éltem meg, mint anno egy esti iskolás napot. Ültem, jegyzeteltem és hirtelen ismét estis diáknak éreztem magam, aki rohamléptekkel, kapkodva jegyzetel, hogy elkaphassa a lényeget. Most azonban életem megmentése és rendbetétele a tét. Erőt merítettem a másoknak szánt mondatokból is. Pár hasonló elhangzott, mint előző nap a pszichiáternél.


A csoport végén mindenki sorban elmondta, hogy ki mit visz magával haza az alkalomból. Én azt feleltem, hogy tapasztalatot és sok érdekességet, melyeket fel tudok használni az életem helyrehozásában. Képes voltam megnyílni a többiek előtt, mert pont ez volt a feladat. Ezzel is sokat segítettem magamon és persze másoknak is adtam egy csomó hasznos mondatot, tanácsokat. A csoport lényege, hogy egymást segítsük. Ez sokat jelentett és jelent nekem. Jövő hónapban is menni fogok. A legjobban az tetszett, hogy bíztattam másokat és elláttam őket hasznos tanácsokkal. Az alkalom után kicsit elfáradtam, de tudtam lazítani egy keveset. A második felvonás ezután következett. 


„Megszöktem a sittről!”

Tavaly volt a közelben egy turkáló, ahol sok szuper pólót vettem. Voltak különböző munkaruhák is, köztük fehér, kék és pirosnarancs színű. Az utóbbira esett a választásom, ugyanis fel akartam használni egy rövidfilmemhez, melyet tavaly vittem volna a filmszemlére, de aztán nem lett kész a film, a ruhát pedig eltettem. Az autizmust akartam bemutatni úgy, hogy milyen érzés annak börtönében lenni. Mivel most farsang volt, gondoltam, hogy előveszem a kezeslábast és rabnak öltözök. BEN2019-es lettem, emléket állítva az egykori BEN1986-os időszakomnak. Felavattam azt az ezüst maszkot is, melyet nemrégiben készítettem. Volt sikerem.



A farsangra sokan elmentek. Voltak, akik a csoportból is maradtak. Kb. olyan este 8 előtt jöttek egyszerre 7-en! A hangulat remek volt, és egyre kevésbé feszengtem. Ha belegondolok abba, hogy 6 éve, 2013-ban, mikor maszkosnak öltöztem a Habroló bárban, akkor mennyire féltem. Azóta persze más lett minden. Egyre inkább felszabadult voltam és segítőkész. Tudtam kezdeményezni, beszélgetni. Egyszer vonultam el, hogy szünetet tartsak, mert azt kellett. Azzal, hogy szökött rabnak öltöztem, ezzel szimbolikus is voltam, hisz eleve az autizmusom olyan, mintha egy börtönben élnék, és igyekszem ledönteni az akadályokat. A műanyag, szándékosan elszakított műbilincs volt az egyik ilyen akadály, amellyel azt akartam jelezni, hogy az egyik nehézségem leküzdöttem. A többi még hátravan. Az ezüst maszkomon 1-2 ember nevetett, de nem zavart, hisz tényleg vicces volt. J Az egyik ember, akivel még a rapid randin beszélgettem, hogy honnan szereztem a rucit. Azt válaszoltam, hogy a megszöktem a sittről. Kedvesen nevetett ezen, mert ezt direkt poénnak szántam. A farsangon modern, bulis zenék mentek és kérni is lehetett számokat. Én egy Laura Pausini dal mellett döntöttem, amely a tavalyi Fatti Sentiréről származik. Az E.STA.A.TE ideális volt erre az alkalomra. Volt másféle zene is. Akadt sajnos durvább, de kibírtam.






Eredetileg 23 óráig tartott a farsang, de 22 előtt elindultam. 21:24-kor átöltöztem. Sokan Activity-t játszottak az emeleten, lent pedig már nem volt nagy bulizás. Rettentő hűvös volt hazafelé menet. Hosszabb ideig tartott hazajönnöm, mert a Támpont egy eldugott utcában van.

Hazaérve egy jó meleg zuhany és egy lefekvés előtti kis latin muzsika kicserélt. Nagyon büszke voltam magamra, mert fel tudtam mérni magam egy közösségben és ami a legfontosabb az, hogy a korábbi hibáimból tanulva, ha nem is mindegyikből, de látom, hogy tovább fejlődök és remélem, hogy ez így is marad.

B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.