2019. február 17., vasárnap

CD AJÁNLÓ: LUIS FONSI: VIDA


5 év után Luis Fonsi új albummal tért vissza. A Vida (Élet) című lemeze idén február 1-én jelent meg. Az év első latin zenei albuma. Teljesen véletlenül fedeztem fel a CD-t a Média Marktban, mikor István barátommal legutóbb találkoztam. Sikerült ugyan belehallgatnom, de sajnos ismételten bekavart a mindössze 30 másodperces belehallgatási zavar, így az album nem tetszett, viszont úgy döntöttem, hogy meghallgatom a spotify-on. Az egyetlen megbízható és biztonságos site, ahol végig tudom hallgatni a zenei albumokat. Lehetőségem nyílt arra, hogy jobban megismerjem Luis Fonsi új lemezét. A gépnél ragadtam, annyira magával ragadott. Jobb kedvem lett tőle, mert elég rossz passzban voltam. Akkor este elhatároztam, hogy megveszem a CD-t.







Luis Fonsi Magyarországon csak 2017 óta ismert a népszerű Despacito című slágere miatt. A számot rengetegszer játszották és egy kislemez is megjelent a számból. A dal rajta van az új albumon is két féle változatban. Meglepett, hogy az énekesnek új lemeze jelent meg. Nem is olvastam korábban arról, hogy készülőben van egy. Gio barátnőm említette 2017-ben, hogy lesz egy új Luis Fonsi album, de azóta majdnem 2 év telt el és azt hittem, hogy téved. A Vidát itthon is lehet kapni, így most nem volt szükség a megrendelésre. Ez a negyedik Luis Fonsi CD, amit megvettem. Az elsőt 2005-ben vásároltam meg, amely a Paso a Paso volt. A 2-3. lemezt 2011-ben Barcelonában vettem. Egyik a Palabras del Silencio, a másik pedig az akkori új albuma, a Tierra Firme volt. Kedvenc Luis Fonsi dalom az Imaginame sin ti

Az új lemez pörgős, és látszik rajta a mai latin zenei stílus. Kicsit a 90-es évek, 2000-es évek elejéből származó latin zenei formákból is hallani lehet. Ezzel persze nem azt akarom leírni, hogy a latin zene átalakul, csupán azt próbálom megmagyarázni írásosan, hogy minden korszaknak megvan a maga újdonsága, vagyis az új stílusa. Ezek az újdonságok nemcsak Laura Pausini tavalyi lemezén, de Eros Ramazzotti új albumán is megtalálhatóak. A jövőben is lesznek újdonságok.


Ettől az új Luis Fonsi lemeztől jobb kedvem lett és újabb erőre kaptam. Bíztat, hogy minden rendben fog alakulni. Ez nagyon fontos dolog, hisz nehéz időszakom élem és ez az album jókor érkezett. A latin zenének ez az egyik varázsa, hogy jó hatással van a lélekre. Persze más zenei stílus is, de a latin zenének egyedi hatása van.

Az album egy erős 4-es. Kedvenc dalom a lemezről a Más Fuerte Que No:


Luis Fonsinak új lemeze elérhető a spotifyon:


B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.