2017. június 25., vasárnap

3-as metró: A félelem útján

Fotó: Ben Lacosta

2016-ra ígérték a budapesti 3-as metróvonal felújításának kezdetét, de már egy év telt el és eddig három felújított orosz metrót látni a retró metró vonalán. Felújításnak nyoma sincs. Az új metrók közlekedését ebbe nem számítom bele. Ahogy azt már sejtettem ezekkel az új kocsikkal is gondok adódtak. Volt, amikor el se indult, és volt, amikor az ajtó mindkét oldalon kinyílt. A héten azonban sokkal durvább eset történt, mégpedig az hogy a Nyugati-pályaudvarnál az ajtók nem nyíltak ki, mindenki pánikba esett, főleg hogy tömve volt a kocsi. Az új szerelvények tetszenek nekem, kivéve az, hogy nincs benne légkondi. Az alapból szükséges. Ha a 2-es és a 4-es metrónál ez megvan, a 3-asnál is legyen. Budapest egyik fő problémája a 20 állomásból álló, leghosszabb metróvonal rekonstrukciója, amelyet nagyon sok budapesti lakos használ a hét minden napján. A folyamatos tenderezgetéssel nagyon elhúzták az időt, mindenki tisztában van azzal, hogy a 3-as metró műszaki állapota kritikus állapotban van. Egyesek azt mondják életveszélyes, mások pedig nem. 137 milliárdból természetes hogy nem jön ki a teljes vonal faltól falig történő rekonstrukciója. Inkább kerüljön többe, de legyen normálisan felújítva az egész metró. A további csúsztatások csak azt eredményezik, hogy drágább lehet a későbbiekben a munka, hisz az elhasználódás folyamatos. Hiába írnak ki újabb tendereket, nem lesz olcsóbb a felújítás. Az új metró kocsik pedig lehetséges hogy nem bírják az elöregedett pályát. Eleve nem is állítanám forgalomba addig, amíg az állomások, az alagútrendszer és a pálya rekonstrukciója el nem készül. Állítólag szeptemberben kezdenek neki, de erre az a válaszom: Hiszem, ha látom.
 

Elképzelem azt, hogy nagyon sok ember halálfélelemmel küszködve száll fel a régi metróra és attól fél, hogy a kocsi kisiklik és tragédia lesz. Ez mekkora feszültséget halmoz fel idővel? Mennyi embernél?  A 3-as vonal felújítása sokkal lényegesebb, mint a Kossuth téri ház lebontása, vagy a Városliget bebetonozása fizetős múzeummal, mely igazából a külföldi turistáknak kedvez, nem az átlag embernek.  

A 3-as metró nem egyszer jelezte, hogy nincs jól. Füstölgéssel, leállásokkal. Ha most nem is veszélyes, de rövid időn belül azzá válhat. Ha a felújítás meg is történik, vajon úgy csinálják meg, ahogy 1973-ban a Kisföldalattit? Az akkori átépítés után 22 évvel később kellett felújítani. Akkoriban a 80-as években már problémás volt az 1-es vonal technikai állapota. Vagyis nem volt rendesen megcsinálva. Végül 1995-ben egy teljes rekonstrukción esett át a Földalatti.


Korábban szó esett arról, hogy a legkritikusabb szakaszát leállítják a metrónak. Ha ez bekövetkezik attól még nem fog megoldódni a baj, maximum állni fog. A kék metró leállítása komoly közlekedési fennakadást fog okozni a jövőben, melynek következtében Budapesten káosz alakul ki. Én azt sejtem, hogy még idén ősszel sem fognak neki a felújításnak és lehet 2018-ban sem. De ne legyen igazam ezzel kapcsolatban.

Ú j a b b   k é p e i m : 
 

 



BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.