2018. április 18., szerda

Újra edzésen



Kis kihagyások után ismét visszamentem edzeni. Muszáj volt, mert nem akartam, hogy kárba vesszen az eddigi munkám. Kissé nehéz volt újra elmenni. Sok minden történt velem az utóbbi időben, amely sajnos lehetetlenné tette azt, hogy odafigyeljek erre arra. Nem is csodálkozom ezen, de a lényeg, hogy ismét nekivágtam az edzésnek. Másfél órát tornáztam.


Jártam a kis tornateremben is, de ott mindössze negyedórát töltöttem. Ezután a futógéphez siettem.


18 percet bírtam, aztán úgy döntöttem, hogy erősítem magam. Azt egész jól bírtam. Nem volt semmi baj. 


Bicajoztam is egyet, amely nagyon jólesett. Gondoltam magamban azt, hogy talán ideje lenne megtanulnom a normál biciklizést.


Beültem a láberősítőre is ahol 10 percet töltöttem. Eléggé fájt, mert izomlázam volt. Olyan a szerkezet hogy fel kell tolni a lábat és pár másodpercig a magasban hagyni. Ezután pedig leengedni.


Úgy döntöttem, hogy folytatom a futógépes edzést és ott majdnem 20 percig tapostam a padot. Bekapcsoltam az mp3 lejátszóm és hallgattam a kedvenceimet. Totál kiizzadtam, és elég hamar elfáradtam. Folyamatosan ittam az ásványvizet, mert szükségem volt rá. A szaunát nem használtam, mert azt inkább hűvösebb időszakban szeretem. Így a meleg tavaszi időszakban nem annyira esik jól.

Az edzést újabb erősítéssel zártam, de annyira eluralkodott rajtam az izomláz hogy inkább mentem vissza az öltözőbe. Úgy döntöttem, hogy nem megyek haza, hanem kisétálok a Margitszigetre. Jól tettem. Rengeteg szép új képet készítettem a természetben. Egyre erőteljesebben fiatalodik vissza a környezet. Sokan voltak nagyon. A Margitszigeten egy órácskát voltam, aztán hazajöttem és egy jót zuhanyoztam, megborotválkoztam. Felfrissültem.

Ismét elmegyek minden héten edzeni, hogy formában tartsam magam. Bármilyen hullámvölgyem is van, nem feledkezek meg a testmozgásról és magamról.  

B E N



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.