2018. április 20., péntek

GERY ÉS POCOK (FIÚK KETTEN II.)



Tavaly voltam először a Momentán társulat egyik előadásán a Fiúk ketten című meleg improvizációs játékon. Akkor aznap nagyon beteg voltam, és úgy mentem el. Írtam egy cikket az eseményről:

Úgy döntöttem, hogy ismét elmegyek egy újabb részt megnézni. Szerencsém volt, hogy időben érkeztem, mert elől bőven volt hely és az első sorban foglaltam helyet. 19 óra után kezdődött az újabb improvizációs játék, amelyben ugyanaz a két fiatal játszott, mint tavaly. Feltűnt nekem hogy ugyanazt a ruhát viselték, mint anno. J A Fiúk ketten újabb részének története arról szólt, hogy a 32 éves Pocok ajánlatot kapott egy pornófilmben való szereplésre, melynek 36 éves párja Gery egyáltalán nem örült. Felszínre kerültek konfliktusok, elfojtott sérelmek. Ahogy az előző részben, itt is Gery karaktere volt a hangulatember. Egy bepöccenő, kissé támadó figura, melyet a fiatalabb párja nem nagyon visel el. Néztem az előadást és akadtak benne olyan mondatok, szavak, melyekre az egész nézőközönség nevetni kezdett. Én nem tudtam. Volt azonban néhány elem, amely engem is meg tudott nevettetni. Azt le kell szögeznem, hogy ez egy improvizációs játék, amelyet két fiatal színész játszik el. Szó sincs betanult szerepről, mi nézők állítjuk össze közösen a történetet és a cselekményt, melyet a srácok eljátszanak. Jobban tetszett a mostani sztori, mint a másik. Izgalmasabbnak is tartottam. Ugyanúgy elgondolkodtató, mint a másik. Nehéz egy párkapcsolat. Feltettem magamnak a nagy kérdést: Mennyit bír el egy szerelmi kapcsolat? Milyen akadályokat tud legyőzni? Ha vannak is korlátok vajon kibírja a szerelem? Egy párkapcsolatot fent kell tartani, de fontos, hogy mindkét fél őszinte legyen a másikhoz. Az érzelmeknek is a helyén kell lennie, mert érzelmek nélkül hamar tönkremegy egy kapcsolat. Pocok, aki a pornófilmes ajánlatot kapta már túl volt egy előfelvételen. Szerette volna, ha több pénzt keres. Gery, a párja pedig folyton a fogászati rendelőjének ügyeivel volt elfoglalva. Pocok úgy érezte, valami nincs rendben közte és a párja között. Szó esett a házasságról is. Gery, mint egy gyanakvó emberke sok hibával rendelkezik, melyeknek részét ugyan elismeri, de van, amit képtelen beismerni. Előhozza Pocok hibáit is, hogy ezzel hárítsa magáról a felelősséget. Nekem az a véleményem, hogyha egy párkapcsolat működik, akkor az egyik félnek sem kell pornóznia. Nekem speciel sosem fordulna meg a fejemben az, hogyha párkapcsolatban élek, akkor pornófilmben szerepeljek. Ha párkapcsolatban élnék, hűséges lennék és boldoggá tenném a párom. Nekem nincs szükségem drága, márkás dolgokra hogy menő lehessek! Nem ez a legfontosabb! Az a lényeg hogy szeretve legyünk és ne az határozzon meg minket, hogy öltözünk, mennyi pénzünk van, és hogy milyen márkás szerkót viselünk. Azok már nem mi lennénk, hanem egy a sok olyan ember közül, aki meg akar felelni a társadalom hülye elvárásainak.




Több mint egy órás volt az improvizációs játék, amelyben mindössze az volt a zavaró, hogy betettek egy számomra teljesen átlagos zenét okostelefonnal. A nézőközönség is változatos volt. Érdekes kérdések hangzottak el amikor kibeszéltük a cselekményt. Hazafelé csak az előadásra tudtam gondolni. Egyelőre nem megyek egy harmadik alkalomra. Majd talán jövőre. Mindenesetre jobb volt ez, mint a tavalyi és nagyon tanulságos. Érdemes elmenni, mert nemcsak tanulni lehet, de mellette egy jót szórakozni is. A Momentán társulat más előadásaira is szeretnék elmenni.

B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.