2023. április 5., szerda

ÚSZÁS

A Suhanj! edzőteremben történő tornákat hamar feladtam sajnos, mert idők közben a lábaim leromlottak és hamarabb lett izomlázam. A testsúlyommal kapcsolatos problémák már 2008-ra vezethetők vissza. A 2011-es idegösszeomlásom után pedig csak súlyosbodtak a dolgok.

Nemcsak a háziorvosom, de a pszichológusaim és Viktor is egyöntetűen javasolták, hogy kezdjek bele inkább az úszásba. Viktor külön említette, hogy remek zsírégető hatása van, és hogy az ízületeimet is kíméli. Én nagyon szeretem a vizet, szeretek pancsolni. Szerencsém volt és sikerült regisztrálnom a Suhanj! úszás edzéseire. Vados Bence az oktatóm, aki nagyon rendes ember. Hetek óta tervbe volt véve az úszás és szerencsére április 4-én már kezdhettünk. A hely nem messze van a Moszkva tértől (Széll Kálmán tér).

Kissé ideges voltam, mert úgy éreztem magam, mint 1996-ban, amikor a sulival a Komjádi Béla uszodába mentünk. Anno nagyon féltem a víztől és akkoriban képtelen voltam megtanulni úszni. Nem jött össze se akkor, sem pedig 2000-ben mikor a Mester utcai iskolába jártam. Egyrészt piszkáltak a többiek, másrészt túlságosan nehéznek bizonyult akkoriban a vízzel történő félelmeim legyőzése. 2014-ben az Atlasz sportúszós csoportjába kerültem, de másfél hónapig maradhattam, mert akkoriban a személyes gondjaim miatt pánikoltam. Ezt pedig nem voltak képesek megérteni. A pánik és az úszásoktatás nem keresztezte egymást. Volt egy személyes ügyem, ami nagyon kihatott az idegeimre. Az úszást nem folytathattam pedig remekül haladtam.

Vados Bence és én egy kis tanmedencébe mentünk. Megmutattam neki mindazt, amit még 2014-ben sikerült megtanulnom. Bence meg volt elégedve velem. Azt tanácsolta nekem, hogy az óráinkon hordjak úszószemüveget és ne féljek kinyitni a szemeim a víz alatt. Nehezen, de belementem ebbe, mert mondtam magamban, hogy nem szabad olyantól félni, amit még nem ismerek. Nem szívesen vakultam volna meg, mondtam viccesen. De Bence meg tudott győzni, így felvettem a szemcsit. Sikerült kinyitnom a szemeim a víz alatt miközben viseltem az úszószemüveget. Beugrani a medencébe is félek, mert mikor látom magam előtt egy adott medence mélységét megijedek. Lujzimnak és Gömbimnek ez meg se kottyan. Bátrabbak, mint én. A medencébe való ugrás már sikerült anno, de utólag mindig bennem volt a frász. Idővel ez majd változni fog.












Képek is készültek rólam. Visszanézve őket mintha nem én lettem volna. J Picit furcsán festettem úszósapival és szemcsivel. Amit átvettem Bencével az a víz alatti buborékolás, amikor is ha leengedem a fejem egészen a fülemig akkor 3 másodperc után ki kell engednem a levegőt. Azután kiemelni fejemet a vízből, újra nagyot lélegezni és megismételni a műveletet. Mondtam viccesen, hogy Eros Ramazzotti legújabb albumán az énekes buborékokat fúj ki a víz alatt. J Az orrom kicsit tele lett vízzel, ami csípett, de nem volt vészes. Kezdetben részletesen engedtem ki a levegőt, de aztán belejöttem. Itt is nagyon kellett koncentrálni. Úgy terveztem, hogy jövő alkalommal alkalmazom a megtanult úszásmenet közben ezt a kilégzős buborékos dolgot. Csak ne nyeljek vizet! L   


Az első alkalom után megbeszéltem Bencével a jövő hetet. Lezuhanyoztam az öltözőben majd elmentem egyet metrózni. Ha már közelben volt a 2-es metró, akkor videós és képes anyagot csináltam. Muszáj néhány extra képpel kiegészíteni a weblapom metrós fotógalériáit. Főleg a 4-es metrónál. Kicsit olyan ez, mint anno a suliban, amikor a tanár felnyitotta a naplót és megnézte kinek mennyi osztályzata van és kinek kell felelni.



Moszkva tér (Széll Kálmán tér)






Déli pályaudvar



Visszatértem a kedvenc 3-as metrós alagutamhoz a Deák térre :)

Az úszás nagyon jót tett velem, de kissé álmos lettem délután mikor hazaértem. Nagyon éhes voltam. Nem reggeliztem rendesen az idegesség miatt. És későn ebédeltem. Attól féltem, hogy 17 körül ledőlök, de szerencsére nem így történt. Már alig várom a következő úszást! Azt viszont meg kell csinálnom, hogy húsvét után naponta 1 órácskát kocogni fogok, mert valamivel ki kell egészítsem az edzéstervem. Muszáj hozzászoktassam magam a rendszeres testmozgáshoz. Ehhez persze az étrendemen is változtatnom kell.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.