2020. június 24., szerda

ESZELŐS SZIVATÁS



Ahogy évekkel korábban a 3-as metró, most a Lánchíd felújítása körül áll a cirkusz. Újból a politikai magamutogatás, az egymásnak esés áll a középpontban ahelyett, hogy valódi megoldás lehetne a budapesti Széchenyi Lánchíd rekonstrukciójára.

A születésem évében, 1986-ban volt egy felújítás, amelyet 1988-ra fejeztek be. 2002-ben egy teljesebb rekonstrukciót terveztek, de ezekből nem lett semmi. 2016-ban kezdték volna el a felújítást, de az is elmaradt.

Mára a Lánchíd katasztrofális állapotban van, a városvezetés pedig nagyon tisztában van ezzel, mégsem ad + pénzt a felújításhoz. Szinte minden nyáron egyszerre egy rakás helyet lezárnak Budapesten hogy itt, ott felújítgassanak. A 4-6-os villamos vonalát nem tudják normálisan megcsinálni. Olcsó betont használnak a munkákhoz, egyszerre több helyen építenek át egy csomó mindent. Talán a létfontosságú dolgokra kellene anyagilag gondolni és ráérne azután a többi. Nem messze tőlem építik a 2-es és a 24-es villamos deltavágányát. Ehhez fel kellett bontani a Haller utcában a 2003-ban megépített sínpályának egy részét, amelyhez napokig hozzá sem nyúlnak a munkások, áll romokban az adott szakasz. 




Ez így lehet a 3-as metrónál is. Felbontják, állva hagyják, és ej, ráérünk arra még! Így nem lehet egy felújítást, építkezést kezelni. A 3-as metrónál a Ferenciek terét eltakarták, de az Arany János utcánál a tetőburkolat is elbontásra került. Budapesten teljes a káosz, sok káromkodó ember halad el mellettem, mert nem tudnak rendesen közlekedni. A csepeli HÉV sem jár a teljes vonalon, a 2-es villamos új, szörnyű átmeneti végállomást kapott. Visszatérve a Lánchídra nagy szégyen, hogy nem képesek elkezdeni ennek a történelmi örökségnek a felújítását.












Minap elmentem megnézni a hidat és sok képet készítettem az állapotról. Nagyon súlyos a helyzet! Elvileg azt akarják bevezetni, hogy az autók ne mehessenek rá a balesetveszélyessége miatt. Amikor a Margit híd felújítását tervezték, annak is megvolt a maga előzménye. Folyamatos csúszások voltak, de aztán elkezdték az átépítést, melynek csak az volt az egyetlen hibája, hogy az aluljárót elbontották, mert Tarlósnak nem tetszett a hajléktalanok jelenléte, akik a téli fagy ellen bújtak meg az aluljáróban.



A Lánchíd felújításának időpontja erősen kérdéses. Folyamatosak a tenderezések, drágák az ajánlatok. Meg kellene végre érteni azt, hogy olcsóbb nem lesz a rekonstrukció. Ha a híd sokkal rosszabb állapotba kerül, a többszörösébe kerül a munka. Véleményem szerint mindenre van pénz, csak nem akarnak a fontosabb dolgokra költeni. Budapest egyes fáinak kivágása, egyes műemlékek lebontása is pénz. Sőt egy új stadionépítés is mekkora összegeket emészt fel. Mindez egy eszelős szívatás amelyeknek ki vannak téve a budapestiek. De még mekkora szívatás!

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.