ELÉGTELEN (1.)

Borús, enyhén esős idő volt 2000. június 16-án, pénteken. Utolsó iskolai napom volt, készültem az évzáróra. Volt egy ezer forintos tartozásom az osztályfőnököm felé, amit aznap bevittem, mert korábban a Tropicariumos látogatás során véletlenül elköltöttem az akkori belépő árát. Mindegy, hosszú történet. Tehát visszakanyarodva az évzáró napjára tudtam, hogy megbuktam biológiából. A hatodik évfolyam második félévének közepén szinte minden tantárgyból bukásra álltam. 2000 volt az-az év, amikor kezdtem fellázadni a sorsom ellen, megváltozott bennem valami ami a személyiségemre is nagy hatást gyakorolt. Egyre nagyobb nyomás nehezedett rám, egyre többször piszkáltak és egyre kevésbé tudtam figyelni. Felső tagozatban nem voltam jó tanuló a nehezedő tantárgyak és a terrorizáló osztálytársaim, meg persze más iskolatársaim miatt. Ugyan feljebb toltam magam mindenből, csak biológiából húzott meg az alkoholista tanárnőm, aki véleményem szerint szándékosan nem hívott ki felelni egy gyűjtőmunkával kapcsolatban, ami egyenesen a 7. évfolyamba vezetett volna.  

Lementem életemben utoljára abba az alagsori osztályterembe, ahol a padlót szürke csempe burkolta. Forgós, kissé instabil székeken ültünk, vártuk az osztályfőnökünket, aki szerette enni a rózsa szirmait. Az a nő egy szadista volt. Felnőtt fejjel így tudom jellemezni. Mindig féltem tőle, mert egyrészt rosszul osztályozott, másrészt ijesztgetett nemcsak engem, de más osztálytársam is. Kiosztotta a bizonyítványokat, rám tett is megjegyzést. Egy másik osztálytársam is megbukott, de ő sokkal rosszabbul teljesített. Felmentünk később a kémiaterem ajtaja mellé, ahol sorakozni kellett, mert onnan a nagy tornaterembe indultunk. Pocsékul éreztem magam. Sok más felsős, köztük az, aki kétszer csúnyán megvert ott nevetett a szomorú tekintetemen. Az „előadás”, maga az évzáró nem tartott sokáig. Véget ért, de elmentem, mert nem akartam elköszönni. Akkor láttam utoljára az osztálytársaimat, akik sokszor visszatérnek a rémálmaimban. Sokszor álmodom azt, hogy újra iskolás vagyok, és ők ott vannak, nevetnek rajtam, bántanak, de előfordul, amikor csak ott állnak és figyelnek.

Hazaérve csak néztem magamban a semmibe. Emlékszem nagyon égett az arcom és sírni kezdtem. Aznap este a fürdés segített megnyugodni. Édesanyámék valami ünnepségre mentek a mellettünk lévő Gösser bárba, nővéremmel pedig megnéztünk egy mesét. Másnap édesapámmal elmentem a Parlamentet megnézni belül, ahol egy barátja is velünk tartott. Akkoriban nagyon szerettem a zselés tollakat és sokat beszéltem neki azokról. Milyen érdekes, Parlament. Ott hoznak törvényeket a politikusok. A témába vágom a magántanulói státusz eltörlését. Megkérdezem magamtól, hogy idén vajon hányan bukhattak meg különböző iskolákban csupán azért, mert sok diákot visszakényszerítettek az iskolába? Tudtak egyáltalán a sok zaklatás miatt haladni? Jó kérdések! Akinek erős a lelki immunrendszere túlélő, de aki nem annak annyi. Kíváncsi leszek X év múlva hány poszttraumás stresszes fiatal lesz a mai „keresztény” Magyarországon.

A cikk folytatódik augusztus végén…

BEN