Éjszakai titkaim: Művészetterápiás csoport a Pride fesztiválon

2015-ben vettem részt utoljára művészetterápiás foglalkozáson. Ma ismét elmentem egyre, igaz más helyen volt és mások tartották. Mindössze egy alkalmas csoport volt. Érdekesség, hogy a hely ahol megtartották az eseményt annak a lakóháznak szomszédságában állt, ahol Elbert János és családja lakott. 

1 évvel ezelőtt jártam már a helyszínen István barátmmal, ahol sok képet készítettem és persze forgattam. Az ehhez kapcsolódó cikket itt olvashatjátok:

http://benlacosta.blogspot.com/2017/05/latogatas-egy-rejtelyes-hazban.html

A lakás ahol tartották a foglalkoztatást szép volt, bár kissé ridegnek tartottam. Az ajtókeretek szürke színűre voltak festve. A bejárat mellett pedig polcok voltak mindenféle kézműves cuccal. Nagyon jól néztek ki! Szeretem az ilyesmit, mert ezek által sok szépet lehet alkotni. Sokan azt hihetik magukról, hogy nincs elég fantáziája, pedig mindenkinek van, csupán egyesek nem tudják ezt felismerni.

Az alkalom egy szobában történt. Körbeültünk, kaptunk egy papírt és le kellett írni azt, hogy miért is jöttünk. Ezt követően felragasztotta mindenki a cetlijét, majd 4 kispapírt adtak, amire 2 főnevet, és két melléknevet kellett írni. Ezekből pedig 2 mondatot írni. A harmadik mondat pedig az alkalomhoz kötődött: Olyan az éjszakám, mint…

20 perc alatt rajzolni kellett arról, hogy milyenek az éjszakáink. Sajnos ezt az időt ki kellett tolni, mert ennyi perc nem volt elég ahhoz, hogy mind be tudjuk fejezni. Volt egy befejezetlen rajz. Én kb. 30 percig dolgoztam. Pasztellkrétát, ezüst ceruzát, ezüst ragasztószalagot és fekete alkoholos filcet használtam. A többiek munkája is nagyon szép volt. Sajnos az alkalom alatt nem fotózhattam, csak a saját művemet. Így a többiek kiléte, munkája titkos. Még az újságomban sem osztom meg.

A blogra való tekintettel a saját rajzom sem tenném be, mert számomra nagyon személyes és az ehhez kapcsolódó gondolataimat, érzéseimet csakis a következő BENovelas magazinomba rakom be.

Majdnem 8 óra volt mikor befejeződött az alkalom és elindultam hazafelé. Eléggé elgondolkodtató volt ez a csoportos művészetterápia, mert valamit megmozgatott bennem. Főleg az alkalom alatt, amikor megnyíltam, hisz beszélni kellett a saját rajzainkról. Ezáltal segítünk magunknak és megpróbáljuk valahogy megoldani a belső bajainkat. Beszélni a nehézségekről sokszor nehéz, de muszáj. Ha valamit magunkba tartunk az csak rosszabb! Beszélni kell mindarról, ami bennünk történik, DE nem mindegy kinek írjuk, vagy mondjuk el. Egy csoportterápia más, mivel a többiek is elmondják saját problémáikat.

Itthon is szoktam sokat kézműveskedni és közben megy a zene, mert jólesik a kedvenc muzsikáim hallgatása közben szépeket alkotni. Ugyanez a helyzet az írással és a fotózással is.

B E N