Stíluskeverékek

Szeretem, ha különböző stílusok keverednek egymással. Lehet zene, sorozat, színész és akár ízek formájában. Biztos érdekes egyveleg jönne ki. Sokszor játszottam már el azzal a gondolattal, mi lenne, ha kedvenc latin énekeseim együtt énekelnének az amerikai vagy éppen magyar zenészekkel. Nem egyszer fordult elő hogy pl. Eros Ramazzotti együtt dalolt Anastaciával, Cherrel, Patsy Kensittel, Andy Garciával és Tina Turnerrel. De azért Laura Pausini is keveredett más stílust éneklő énekessel. Pl. Andrea Bocellivel, Phil Collinssal, Kylie Minogue-gal, James Blunttal, Charles Aznavourral és még sorolhatnám. Phil Collins esetében nagyon meglepődtem, mert sosem hallottam korábban hogy ő és Laura együtt énekeltek. Azt pedig főleg nem tudtam, hogy Phil Collins külön dalt írt az énekesnőnek. Ez a Looking for an angel, amely az 1998-as La mia rispotsa/ Mi Respuesta című album utolsó száma. Előfordul ugyanis hogy zeneszerzők nem csak maguknak, de másoknak is írnak dalt. Phil Collins és Laura Pausini duetteket is énekeltek, köztük a The Same moon-t és a Separate lives-t. Csak ámultam és bámultam a gépem előtt ülve és csodás volt az az élmény melyet két különböző stílus együtt alkot. Örültem volna annak, ha mindketten spanyolul énekelnek. Érdemes tudni, hogy Phil Collins nemcsak angolul, de spanyol nyelven is énekel néhány dalt, mégpedig az általa írott Disney rajzfilmek zenéit. A népszerű slágereit nem készítette el sajnos spanyolul, pedig érdekesen hangzott volna. Sok éve annak örültem volna, hogyha a telenovellák amerikai stílusúak. Nos! A Telemundo által készített sorozatok ilyenek és köztük az egyik színész Jencarlos Canela együtt játszott Eva Longoriával, a Született feleségek csinos Gaby-jával a Telenovella című sorozatban. És most vegyük a fantáziám oldalát. Ugye köztudott hogy a fantázia nem ismer határokat és bármi megengedett. Nálam például. Az autizmusom jó oldala az, hogy szinte kipattannak fejemből a remek ötletek és izgatott leszek, amikor ezeket elkezdem leírni. Régóta írok saját készítésű telenovellákat, hiszen a BN újság és a BN Television az enyém. A fantáziavilágom az enyém melyet az évek múlásával folyamatosan bővítek. 2013-ban úgy döntöttem, hogy telenovellát írok az egyik kedvenc Ricardo Montaner CD-m címével: Prohibido Olvidar. A felejtés menedéke címet adtam neki. A főszereplőket nehezen tudtam kiválasztani, mivel egyedi sorozatról volt szó, nem akartam elkapkodni. Még az érettségi időszak előtt belevágtam a sorozat írásába. Marimar Vegát és az énekes Alex Ubagót választottam ki a szerepre. Nem volt könnyű dolgom. Marimar Vega mellett azért döntöttem, mert Silvia Navarrora hasonlított, de persze a kedvenc színésznőmnek is „adtam” egy szerepet hogy ott tudhassam a karakterek között. Mivel a sorozat teljesen az enyém így betehettem az egyik meleg drámának, az October Moon című film két főszereplőjét is, és persze más színészeket hogy egy fincsi és parádés szereplőgárdát alkossak. Így összeöntöttem a stílusokat hogy minél változatosabb legyen a sorozatom. A telenovellát nagyon hosszúra terveztem, de aztán 145 epizódot írtam. A felejtés menedéke poszter esti képét Ligeten fotóztam naplementekor. Itthon pedig beleolvasztottam a szereplőket. A sorozat logójából kettőt készítettem, de a második „győzött”. 1 évvel korábban a Végzetes titkok című horror telenovellám írtam meg, amelybe 80-as évek stílust, és némi kaszabolást is kevertem. Silvia Navarrót tettem meg főszereplővé, aki harcol a maszkos gyilkosokkal. Ezt követően 2012 végén, és 2013 elején a Vívódások címmel írtam egy meleg témájú telenovellát amelyet a valóságban biztos nem csinálnának. Képzeljétek el, mi történne, ha a valóságban is összeengednénk a műfajokat? Én azt gondolom, hogy nem lehetetlen. Csak hát a bökkenők ezek: A nyelv, pénz és persze nem tudni, hogy a színészek kiket „szerepeltetek” mennyire viselnék el egymást. Talán a valóságban kész káosz uralkodna. Én lehet, hogy élvezném ezt a káoszt, ha a háttérből, titokban figyelhetném az eseményeket. Elképzelhetőnek tartom, hogy talán csalódnék. DE a fantáziámban minden megengedett, hisz a fantázia és az álom szinte ugyanaz. Álmodozni pedig nem kerül semmibe sem! :)