BARÁTKOZÁS

Így nem sokkal újév után kénytelen vagyok újra megállni és véleményt írni. Sokat jár az agyam, mégpedig a szokásos dolgokon. Egy újabb évben vagyok, megy a szokásos monotonitás, az „ugyanazság”. Félelmetes belegondolnom abba, hogy lassan, de belépek a középkorúságomba. Fiatal vagyok még szerencsére, sok minden vár még rám. Ha vár egyáltalán. Mióta Eszterrel megszakadt a kapcsolat teljesen megváltozott az életem. Megállt egy folyamat az életemben, mégpedig a fejlesztés folyamata. Szerencsére érettebb és tapasztaltabb vagyok a 10 évvel ezelőtti énemhez képest. De ez a tapasztalat nagyon keserű. Mint egy gyógyszer, amit nem kellene szopogatni.

Továbbra is gondjaim vannak a barátkozással. Néha úgy érzem, jól csinálom a dolgokat, de aztán rájövök arra, mennyi hibát vétek. Próbálkozok a meglévő nyitottságommal mások felé közeledni, de annyiszor találok süket fülekre, zárt ajtókra. Nem tudom eldönteni, hogy akik szeretnek, azok pontosan mit éreznek irántam. Rettenetes ez az autizmus! Krisztina azt mondta, hogy milyen sok értékkel rendelkezek, és hogy mennyire sokoldalú tehetség vagyok. Ennek ára van. Mert az autizmus pont a kapcsolataimat kezdi ki, nehezíti az életem. Még azt is megakadályozza, hogy rendes állásom, megélhetésem legyen. Sokszor érzem azt, hogy számkivetett vagyok, mert nem illek bele egy olyan társadalmi modellbe ahol „normális” emberek vannak. Kérdem én: Mi számít normálisnak? Normálisan működhet egy ember agya, amikor is nem kerül olyan nehézségbe, mint egy hátrányos helyzetben élő. Egy „normális” ember könnyebben tud kezelni egy nehézséget, pl. munkahelyi feladatokat, csapatmunkát, nyelvtudást. És ez csak néhány példa. Én jómagam nem tudok meglenni egy közösségben. Sajnos az a baj, hogy ahányszor belevágtam egy közösségi életbe ott leginkább felszínes, álérdeklődő társaságban találtam magam, akik a közösségi életen kívül nem akartak másfajta kapcsolatot. Persze voltak az életemben kivételek. Pl. István, anno Laci és most a Máté is barátom a mozaikból, ahonnan 10 éve eltanácsoltak. Velük a mozaikon kívül is volt élet. Mátéval mai napig jó barátságban vagyok, amiért nagyon hálás vagyok neki. Az AURA egyesületben nem tudtam barátkozni, mert mindenki súlyosabb autista volt. Nem találtam meg velük a közös hangot és pontot. Mellesleg abban az időben nagyon nehéz időket éltem. Barátkozni akartam melegekkel is. Társkeresőn is fent voltam. A Gayromeón ismertem meg Victort. A romeo egy népszerű meleg társkereső, amelyet az egész világon használnak. Victorral már nyitott párkapcsolatban vagyunk. Néha úgy érzem, nem vagyok elég méltó hozzá, mert más vagyok, mint a többiek. Victortól sok mindent megtanultam, pl. minap épp az emberi kapcsolatok szabályairól esett szó miközben együtt vacsoráztunk. Beszéltem neki arról, hogy mennyiszer próbáltam másokhoz közeledni és közben mennyire féltem attól, hogy vissza fognak utasítani. Minden egyes visszautasítás egy hatalmas kudarc számomra. Épp úgy, mint amikor anno érettségi után munkákat kerestem. Az első döbbenetes felfedezés az volt, hogy engem, mint fogyatékkal élőt durván megaláztak. Szembesültem azzal, hogy egy álláskeresés korántsem olyan egyszerű, mint ahogy azt gondoltam volna. Sokkal nehezebbnek láttam már az életet. Rádöbbentem arra is, hogy a fogyatékkal élők mennyire háttérbe vannak szorítva. Sok autista gyerek szüleinek történetét ismertem meg, akik egy „védett” munkahelyen dolgoztak, de ott is támadás érte őket. Ugyanúgy piszkálták őket, mintha iskolában lennének. Megijedtem és onnantól kezdve elfogott a rémület. Mindennek a tetejében elkezdtem olvasni az Autizmus Live írójának, Tóth Turgonyi Dórának írásait, akinek a fiai súlyos autisták, de egyikük nagyon szépen fejlődik. Hála az édesanyjának! A legkisebbik sajnos folyamatos iskolai atrocitásoknak van kitéve, trollok támadják a családot, mert Dóra véleményt mer írni a magyar valóságról.

Látom a nővéremet, aki rengeteget dolgozik. Sógorom még annál is többet. Le vannak strapálva, de szépen nevelik a gyerekeket és mindent megadnak nekik, ami szükséges. Én besegítek, amiben csak tudok. Szívesen teszem. Mikor a nővéremnél vagyok néha a tanulásban is segítek, ha értem mit kell csinálni. A pakolásban is segítek, hogy a testvéremnek ne kelljen ezzel foglalkoznia. Látom Victort is, aki egy olyan helyen dolgozik, amit nem szeret és teljesen elfárad. Victor egy nagyon okos ember, de problémái vannak az egészségével. Emiatt kénytelen olyan helyen dolgozni, amit nem szeret. Ő megértette, hogy nem tudnék egy normál munkahelyen meglenni, mert bizony ő tudja, milyen a munka világa. Mikor beszélgettünk az emberi kapcsolataimról én elmagyaráztam mit és hogyan szoktam csinálni. Sajnos hajlamos vagyok sok lenni. Szeretek beszélgetni, mert sokat vagyok egyedül. Jólesik nekem, ha valakinek fontos a társaságom és az is, ha beszélgethetek valakivel. Sajnos a sok beszéd azért is van, mert zavarban vagyok a másik ember előtt. Néha be nem áll a szám és sokszor az általam szeretett dolgokról beszélek, hiszen nekem egyediek a témáim. Nekem nem voltak barátaim gyerekkoromban. Lett volna 2 lehetőségem is. Volt egy Stima Máté nevű srác, akinek a lakásában is voltam nem egyszer. Nagyon finom cukorkái voltak. De nem tudtam mit kezdeni a barátságával. 2002-ben egy Olivér nevű sráccal ismerkedtem meg az Opni rehab részlegén és jókat beszélgettünk. Kudarcot vallottam akkor is. Lehetett volna baráti kapcsolatunk, de elbasztam. És 19 éves koromban találkoztam Istvánnal. Hivatalosan ő az első barátom. A korábbi években, magányosságomban az általam szeretett dolgokkal foglalkoztam. Filmek, zenék, telenovellák. A telenovelláknak hála ismertem meg a latin zenei énekesek albumait, melyeket mai napig gyűjtök.

Egy magányos gyereknek nincs más szórakozása, mint csendes magányában megélni mindazt, amihez hozzájut, és amit szeret. Ahogy teltek az évek teljesen a mániáimmá váltak a kedvenc témáim. Jött a metrós mánia is. Imádtam a villamosokat is. Amikor nagy nehezen, de elkezdtem ismerkedni másokkal akkor érthető, hogy az általam szeretett dolgaimról beszélgettem. Nagyon sok kellemetlenség ért ezáltal, mert sokszor kaptam megjegyzéseket hogy ezt, azt, amazt szeretem. Nem érdekel, hogy ki mit gondol! Ha szeretek egy témakört nem fogok megváltozni azért, hogy más elfogadjon! Mert az már nem én lennék!

Számos emberi kudarcot szenvedtem el. Nemcsak a Tüskevár iskolában, de az esti gimnáziumban, ill. máshol is. Mikor először kezdtem meleg pasikkal ismerkedni max. 1-2 találkozó jött össze, utána hiába is kerestem tovább a többség csak baszni akart. Ez nálam nem így megy. A szex nálam teljesen mást jelent. Az a fétiseimről szól, nem a seggnyalásról vagy a dugásról. Azoktól undorodok! Nem tehetek erről! Mikor elkezdtem szexuális életet élni voltak kisebb kapcsolataim, de sajnos ebben az esetben sem voltak hosszú életűek a kapcsolataim, mert egy fiókba zárt tárgyként tekintettek rám.

Ami nagy előrelépés az életemben, hogy szeretem a fétiseimet online megélni. Itthon szoktam fétises videókat forgatni magamról, ezeket pedig bizonyos meleg oldalakon megosztani. És annyira jót tesz nekem, mert ezzel főleg magamon segítek! Az autizmusom olyan, hogy mivel agyilag nagyban korlátoz, főleg a gátlásaimban, ezzel az itthoni pornózással nagyon könnyedén tudom venni az akadályokat! Érzek is jó változásokat magamon! Nagyon sok jó visszajelzést kapok külföldi férfiaktól, hogy mennyire tetszem nekik és hogy a videóim szenzációsak! Egy Skype-os férfival is csevegek és én vagyok a kedvence! Vonzó és jóképű férfinak tartanak. Ez sokat segít az önbizalmam építésében és felér egy komoly terápiával. A szégyenlősségemet is könnyebben kezelem. Nagyon nehéz volt az első ilyen videó felrakása, mert féltem attól mit szól a másik! De aztán átgondoltam és rábólintottam! Azóta nincs szégyenérzetem! Nincs miért szégyellnem magam.

Nagyon sokat tapasztaltam 10 év alatt. Megtudtam mi az emberi felszínesség, álérdeklődés és hogy milyen is adott közösség. Nem akarom azt írni, hogy minden közösség rossz. Szó sincs erről! Arról van szó, hogyha egy közösség tagja vagyok fontos nekem, hogy jól érezzem magam. Az elmúlt években lehetőségeim nyíltak arra, hogy fejlesszem magam másképpen is. 2021-ben a spanyol suliban vallottam kudarcot, mert nem folytathattam a 2. etapot. A többiek gyorsítást akartak, én meg nem feleltem meg erre a feladatra. Nagyon nehezen és lassan tanulom a nehéz dolgokat. A nyelvtanulásnál meg tudom tanulni a szavakat, nyelvtani szabályokat, de a mondatok összerakása már nehezen megy. Az angol sem megy, pedig annyiszor nekivágtam. 2022-ben a Spirit színházban ugyan jól szerepeltem Kocsis Judittal, de sok kudarc is ért, mert másfajta nehézségekkel is szembesültem. Ez számomra rettenetes volt! Komolyabb dolgokat képtelen vagyok megcsinálni! Először nem akartam megérteni és elfogadni, de Eszternek, Krisztinának és Victornak nagyon is igaza volt! Nem tudok egy munkahelyen meglenni. Azonnal kirúgnának az állásomból a mentális betegségem és az autizmusom miatt, ráadásul előttem van egy rémkép hogy komolyabb abúzusok érhetnek. Minap amikor a Tescóból jöttem haza és lejtős mozgólépcsőn haladtam a kijárat felé bosszankodtam. Mégpedig azon, hogy minek érettségiztem le, ha semmit sem csinálhatok? Aztán az 55-ös buszon ülve arra gondoltam, hogy a középiskolai évek arra voltak jók, hogy fejlesszen. Legyek művelt és okosabb. Végülis ha belegondolok abba, sokat tanultam az esti iskolás évek alatt. Olyan tudást kaptam, amit a Tüskevár iskola sosem volt képes megadni!

Amikor ismerkedtem emberekkel és barátkozni akartam, mint írtam nagy kudarcként éltem meg bizonyos emberek hozzáállását. Még mindig érzek egy ún. szégyent, hogy mennyire ügyetlen vagyok, és hogy nem jól közelítem meg a dolgokat. Mit tudok csinálni? Tudom, hogy mindig ügyetlen leszek, ha új emberek lépnek be az életembe. És lesznek, akik félre fognak érteni és menekülni fognak, mert nem bírják a fajtámat. Akkor is rémület fog el, ha kialakul egy barátság, mert tudom, hogy bármikor véget érhet. És ha véget ér, akkor az szörnyű lesz. Nem azért mert rossz vagyok, hanem azért, mert ügyetlen vagyok. Baluval is szerettem volna barátkozni, de nem sikerült. Nem tudtam jó lenni neki. Legalábbis én ezt így érzem. Lacit az én hibámból vesztettem el, de nem voltam viszont jól abban az időben. Máig traumaként élem meg az elvesztését. Ebből sosem jövök ki. Georgina barátnőm eltűnése is mély nyomot hagyott bennem. Az a szörnyű, hogy akiket megismerek és megszeretek, elveszítem őket. Azért mert BEN vagyok. Mert a BEN sok, furcsa és emiatt ijesztő lehet. Mert BEN egy teljesen más dimenzióban, univerzumban él, ahol jól érzi magát, és amit szívesen megmutat másoknak is. Csak hát nem mindenki nyitott. És ez nagy baj, mert ez hátrány nekem.

Amikor elkezdtem a fotós karriert az AURA-ban, ott is kudarc ért. Nemcsak Csendes Péter megjegyzései miatt, hanem a barátnője miatt is. Az AURA-ban először Ferenc foglalkozott a fotós klubbal ahol azt hittem beindul valamilyen karrier, ám Ferenc elment és akkor jött a Péter. Dezsővel kapcsolatban is sok mindenre számítottam. Ugyan voltak kiállításaim, de a fotóklubos pályafutásom hamar véget ért, mert Dezső már nem foglalkozott velem és a klubbal. Hatalmas csapásként éltem meg, mert abban reménykedtem, hogy egy karrierem lesz és önállósulhatok. Voltak terveim, nem is kicsik! Mikor 2022-ben a Nő az erőnk fotós alkalmakra mentem ugyan volt egy szép kiállításom, de nem folytatás nem volt, pedig mondták, hogy lesz. Szintén csalódtam! Utólag rájöttem, hogy nincs mit a tejbe aprítani. Nem láttam és nem látok kijutat ebből a helyzetből. Pedig annyit próbálkoztam és senkinek nincs joga azt írni vagy mondani, hogy nem tettem meg mindent! Kipróbáltam a színházat is! Sok mindent megtapasztaltam. Ezekben a közösségekben ismerkedtem is emberekkel, de nem tudtam velük megtalálni a közös hangot. Erről sem tehetek. Ott van a 2021-es Rómeós csoport a Joseph-ékkel. Arról inkább már nem írnék, mert korábban leírtam a részleteket.

Mikor gyerek voltam az anyám engem okolt, mert nem tudtam beilleszkedni az iskolai közösségekbe. Nem az én hibám volt, viszont évekig abban a hitben éltem, hogy rossz vagyok, mert nem vagyok iskolai közösségbe oktatható. Az anyám nem értette az autizmust, hisz abban az időben nem tudták miről van szó. Elvittek nevelési tanácsadóba. Mindent megtett a családom, hogy segítsen. 2001-ben tudtam meg, hogy aspergeres vagyok. Idén március 2-án lesz 20 éve, hogy a második diagnózist megkaptam. Egy szülő nem tudja megérteni sokszor hogy mi van a saját gyerekével. Mikor az AURA-ba jártam ott azért nem tudtam beszélgetni másokkal, mert súlyosabb esetekkel találtam szembe magam. Volt azért valaki, akivel leültem beszélgetni. Szintén aspergeres és lánya van. Gábornak hívják. Normálisan elbeszélgettünk. De ahogy az lenni szokott vele sem tudtam később már beszélni. Ismerkedtem autizmussal élő melegekkel is, de ők a saját világukba temetkeztek. Nem volt értelme tartanom velük a kapcsolatot. Az egyikük nem is volt szimpatikus nekem. Sokkal inkább féltem tőle.

Az autizmusom nem tudom elfogadni, mert sokszor kerülök kellemetlen helyzetbe miatta. Bizonyos emberek ügyesen elérték, hogy sokszor féljek különböző szituációktól. Mert ha azt érzem, hogy valaki bántani akar engem, akkor bizony előjön belőlem a bunkó énem! Mert nem engedhetem meg senkinek sem, hogy bántson, korlátozzon vagy leszidjon! Én, aki művésznek születtem nem tudok feljebb ívelni, pedig csak egy normális életre vágyom tartós kapcsolatokkal, és hogy soha se kell aggódjak a jövőm miatt. Minden egyes kudarc óriási lelki törést jelent számomra, mert tudom, hogy kevés lehetőségem van az autizmusom miatt. Mindennek a tetejében egyes emberek rossz hozzáállása is súlyos károkat tud okozni nekem. Amit hozzáfűznék még a témához az, hogy soha sem használom ki a másikat, nem koldulok, ahogy egyesek csinálják. Nem ilyen vagyok. Az hogy esélyekre vágyom, az nem számít koldulásnak. Azért én megdolgoznék! Mára már elvesztettem a reményeimet, mert tudom, hogy milyen a mai világ. Milyenek az emberi kapcsolatok és mennyire nem törődnek egymással egyesek.

Annak nagyon örülök, hogy vannak állandó barátaim és a kapcsolataim tartósak. Nélkülük más lenne az életem. De persze vágyok több kapcsolatra is, ám nagyobb reményeket már nem fűzök semmihez sem. Victorra visszatérve anyámnak elmondtam, hogy nem érzem méltónak magam hozzá. Édesanyám azt felelte, hogy Victor olyannak szeret, amilyen vagyok, és hogy bennem megtalálta azt a férfit, aki kedves, gyengéd és odaadó. Ezt jó volt hallani. Gyengéd vagyok és tényleg egy törődő srácnak tartom magam, bár a fétiseim Victort kissé zavarják. Nem okolom ezért, mert tényleg furcsák a fétiseim. Együtt viszont nem tudnánk élni, mert megvannak a magam kis rituáléi, furcsa szokásai. J Ráadásul nem várhatom el tőle, hogy eltartson, mert ez lenne! Én nem tudnék hozzáadni a rezsihez, mivel nem vagyok dolgozó ember. Kihasználni nem akarom. Nem olyan meleg vagyok. Victor nagyon szép és hangulatos lakásban lakik, de nem tudnánk elférni így ketten. Ragaszkodok a saját megszokott dolgaimhoz. A lemezeimhez, a gépemhez és a többi megszokott dolgaimhoz. Victorral néha vannak vitáink, amikor túl sokat beszélek a latin zenéről. Ő nem szereti sajnos ezt a műfajt, de mindketten Zámbó Jimmy rajongók vagyunk. Victor azt mondta, hogy egy barátságnál az a legfontosabb, hogy jól érezze magát mindenki! Nem az számít, hogy ki mit szeret zeneileg, vagy filmileg. Annyira bonyolultnak látok sok mindent. Mikor esti iskolás voltam és a Sokszínű matematika című könyvet lapozgattam sokszor előre is néztem, hogy miket fogok még tanulni. Rémisztő volt. Épp olyan nehéznek láttam, mint most az emberi kapcsolatokat. Ha annak idején gyerekkoromban az osztálytársaim másképpen álltak volna hozzám és nem lett volna egy kiabálós osztályfőnököm az 1-3. évfolyamban talán ma minden más lenne. Negyedik osztályban Ani néni egy kedves osztályfőnököm volt, aki tudta, hogy más vagyok, mint a többiek és említette a szüleimnek, hogy nekem kis létszámú suliban lenne a helyem. Ő felismerte az értékeimet, melyek még kibontakozóban voltak.

Mindig próbáltam és próbálok többet mutatni magamból, mert értékes vagyok. Annyit adok, amennyit tudok, és amennyit biztonságosan lehet. Ha új emberi kapcsolatok vannak kialakulóban természetesen elfogadom és nyitott vagyok. Ugyanez vonatkozik a közösségekre is. Ám nagyon óvatosnak kell lennem. Ha más gondolatában olvasni tudnék, könnyedén szelektálhatnám a számomra nem kívánatos személyeket. Amikor tavaly az Ágit megismertem én jól éreztem magam a társaságában, mert nyitott volt egy csomó mindenre. Rendben is lettek volna a dolgok, ha nem vár el többet ettől a barátságtól. Időre volt szükségem és kérni mertem valamit, ami nekem jó lett volna, de Ági sajnos nem adta ezt meg. Ez és az anyja viselkedése borított ki. Azóta nem karoltam fel senkit, mert már ettől is félni kezdtem. Hogy mi várható. Nagyon sok ember éreztette velem, hogy a kudarcaim semmit sem érnek, hiszen nem érdekelte őket, hogy én mit érzek belül. Könnyedén lemondtak rólam mások, mert ez volt a legkönnyebb dolog. Volt, aki még meg is alázott. 10 éve. Egy lány, akit tehetségesnek tartottam, ám a modora bicskanyitogató volt. Igazi autifób nőcske. Jó hogy nem küldtem el a… Sorolhatnám napestig a csalódásaimat, az elromlott kapcsolataimat. De ez már történelem. Nem szívesen akarok már emlékezni és nem szándékozok senkit sem leterhelni ezekkel. Leírni viszont le kellett írnom a kapcsolatépítési nehézségeimmel kapcsolatos gondolataimat. Annyiszor gondolok erre lefekvéskor és ébredéskor. Már tudok tükörbe is nézni és látom magam kívülállóként. Amikor még videóztam furcsa volt visszanézni önmagam. Így lát a környezetem is. Nem tartom magam gyenge embernek, de annyira erősnek sem. Csak úgy vagyok és létezem. És megdöbbenek mindazon, ami a külvilágban zajlik. Az egysíkúság, az egyformaság, az átlagosság és a monotonitás. Én minden évben megpróbálok változatosan élni. Beszélni és írni arról, amik érdekelnek. Igyekezni fogok a maximumot kihozni magamból annak ellenére, hogy kapcsolatépítési nehézségekkel küzdök. Ami nagyon fontos nálam az, hogy nem kötelező engem szeretni, sem a barátomnak lenni. Ha valaki nem akar az lenni, nyugodtan legyen velem őszinte és mondja meg, vagy írja le, hogy nem szeretne velem lenni. Igaz nem fog jólesni, de legalább tudni fogom, hogy kinek vagyok fontos, és hogy kikre érdemes energiát fordítani. Az energiából nekem nagyon kevés van és csak olyan embereknek adok belőle, akik szívesen vannak velem, nem felejtik el, hogy vagyok, és nem felejtenek el írni. Mert akinek nem vagyok igazán fontos, de úgy érzi, velem kell lennie akkor az illető vagy illetők magukkal szúrnak ki, mert boldogtalanokká válnak és ez nekem nem jó. Nekem fontos, hogy a másik boldog legyen. Az én boldogságom ne mások boldogtalansága árán valósuljon meg! Ezüstszabály! Amint a barátnak gondolt fél őszinte, azonnal kilépek az életéből, ha megkér rá. Mert nem akarom zavarni többé. Nem akarok magamból hülyét csinálni. Az nagyon kellemetlen és sértő! Azt még jobban utálom, ha sajnálatból vannak velem, mert szánalmasnak érzem magam akkor. Már tapasztaltam ilyet is!  Nem volt éppen kellemes, sőt!

Most így hirtelen ennyi gondolat hullott ki a fejemből. Mégis sok, nagyon sok. Valóságos sokk! De nem érdekel! Aki el akar olvasni, megteheti. Én megköszönöm előre is. Ezzel a hosszú gondolatsorral könnyítettem magamon, mintha csak szarni mennék. Máris jobb hogy kiírtam magamból ezeket a gondolatokat, érzéseket. Az érzelmeket nem szabad szégyellni vagy cikinek tartani csak azért, mert érzéketlen emberek azt mondják. Az érzéketlen embereknek nincsenek érzelmei. Legbelül üresek, akár egy doboz.

Politikai akadályok

Az előző cikkem azért töröltem, mert úgy éreztem kissé durván fogalmaztam, mivel sajnos a facebookon és a youtubeon akaratom ellenére tolják az arcomba a politikai reklámokat és már a puszta jelenléte ennek a témának felzaklat! Mert a magyar ember zömét csak a politika érdekli. Egy olyan közeg, ami szintén nagyban akadályoz abban, hogy kapcsolataim legyenek. Ugyanis a politika nem engedi, hogy a magyar ember boldog legyen, ezáltal kevesebb esélyem van újabb és tartós kapcsolatokra. Főleg a politika által generált homofóbia miatt. Sokan menekülnek az országból. Ez pedig nagyon elkeserít! Úgy éreztem, hogy az imént törölt cikkem kissé durva hangvételű volt. Nem is csoda, hisz nem elég az, hogy a neten mindenhol befolyik a politikai hirdetés, itthon azt is el kell viselnem, hogy a szüleim az ATV-t nézik. Egy olyan TV csatornát, ami nem hoz változást, csak idegesíti az embert. Főleg engem! Nagyapám szellemi öröksége ez, hisz ő szerette a politikát és anyám ezt átvette tőle. Csak engem nagyon felzaklat az, amikor azt hallom és olvasom, hogy milyen szörnyű dolgok történnek a világban! Az előző teljes cikkem elérhető az újságomban, a blogomban pedig a vágott verzió olvasható. Az ország politikai helyzete miatt a biztonságérzetem is elvesztettem. Nagyon meg szokott viselni ez az egész helyzet. Bárcsak sose kelljen hallanom se ATV-t, sem pedig Hír TV-t, de M1-et, sem TV2 Tényeket. Mert rosszul vagyok tőlük. Most azt csinálom, hogy minden, ami politikai téma azt halkítom, ha a youtube reklám van, és a facebookon tiltom az ezekkel kapcsolatos kéretlen reklámokat. Mást nem tehetek sajnos. L

BEN