Nem volt lehetőségem az Mg Recordsba ellátogatni az ünnepek előtt, pedig be akartam térni az egyik kedvenc lemezboltomba még karácsony előtt. A januári hányásos betegségem utáni kimozdulásom során végre elmentem, hátha újdonságokra bukkanok. Meglepett, amikor a 2001-es Best of The Corrs bakelit kiadását megláttam a polcon, amelyet 2 LP-s arany változatban árultak. Valamikor szeretném megvenni, mert sok szép emlék fűz hozzá. Nézelődtem tovább megláttam a Genesis feliratot a polcon. Rábukkantam az egyik kedvenc albumomra, a Calling all stations-re, melyet anno szerettem volna bakelit változatban is megvenni, de akkoriban 15-16 ezerbe került online és ennyit nem voltam hajlandó kiadni érte. Pedig csodálatos album és sokat jelent számomra. Most 10490 Ft-ért lehetett kapni. Már nem forgalmazott kiadványról van szó. Az Mg Records különlegessége, hogy ilyen típusú lemezeket is be lehet szerezni. J Kicsit gondolkoztam azon, megvegyem e a Stations-t, de aztán rábólintottam. Nagyon megviselt a hányásos betegség és gondoltam kicsit felvidítom magam.
Ilyen a kiadvány. 2018-as nyomású és fekete színű. A 2. lemez B oldala dombornyomott képet tartalmaz, amelyen Ray Wilson, Mike Rutherford és Tony Banks látható. Ez növeli számomra az értékét. A bakelitkiadás matricája úgy néz ki, mint a 2007-es CD változat korongja. Hozzátenném, hogy 2004-ben, 20 éve ismertem meg kazettán a Calling all stations-t, utána 2005-ben a Pólus Centerben 4990 Ft-os áron vásároltam meg CD formátumban az albumot. Emlékszem, nagy hibát követtem el még 2004-ben, mert lehetőségem lett volna már akkor a CD-t megvenni. A Duna Plázában még megvolt a lemezbolt ahonnan a korábbi Genesis lemezeim is származnak. Mivel nem Phil Collins énekelt a Calling all stations albumon kissé féltem, hogy másféle zenét kapok. Ezért döntöttem, hogy 1690 Ft-ért a kazetta mellett döntök. Aztán végül mégis megvettem a CD változatot 2005 elején, mert sokat hallgattam a kazettát.
Az 1997-es kiadvány sokkal látványosabb, mint a 10 évvel későbbi, 2007-es változat. Az utóbbit nem vettem meg, mert nekem már megvolt az eredeti kiadás. 2007-ben a Virgin kiadó újra forgalmazta a Genesis albumait különböző díszdobozos változatokban. Minden doboz más színű volt és nemcsak CD-n, de bakelit lemezen is forgalmazták az albumokat. Emlékszem, anno a Music Store üveg vitrinében láttam is egy Genesis Box kiadást. Akkor még nem tudtam mit is tartalmaz egy ilyen díszdoboz.
Reklámképek, melyeket a neten találtam. Az LP (bakelit) és CD Box Set. Persze az újrakiadásokat darabra is lehetett kapni. A CD-k új változata 2 lemezes. Az első lemez tartalmazza a komplett albumot, a második lemez egy DVD, amin videóklipek vannak. Érdekesség, hogy nekem a zenei videók megvannak a The Video Show dvd-n. J
Az 1983 és 1997 közötti Genesis albumok a kedvenceim. Remek évjárat, évszakasz, mert ezek a Genesis albumok számomra a legjobbak. J 2007-ben nem biztos, hogy meg tudtam volna venni ezt a piros díszdobozt, de számomra az-az igazi Genesis CD pack, amelyet a 18. születésnapomra kaptam. J Egy 2 CD-ből álló csomagot,
Igaz, korábbi kiadások voltak, de egyediek. A Calling all stations külön lett meg. A 30. születésnapomra használtan, szintén korábbi kiadásként a We Can’t Dance-t vettem meg. A 2007-es újrakiadások CD-i remastered változatok, de a CD füzetben alig van kép és kissé egyszerűek a kiadványok. Hiába átlátszó műanyagtokos, nekem valahogy nem tetszettek azok a kiadások.
A We Can’t Dance, Invisible Touch és a Calling all stations bakelit változata új kiadás. Az 1983-as használt, régi. Mindegyik fekete színű vinyl lemez. Díszdoboz nélkül, de az 1983 és 1997 közötti Genesis lemezek megvannak. J A Calling all stations a Genesis együttes utolsó albuma, amely 1997-ben jelent meg. Phil Collins már 1996-ban kilépett az együttesből. Az életrajzi könyvében olvastam, hogy egészségügyi problémákkal küzdött és a keze sem volt már a régi. Ray Wilson lépett a helyére és ő lett a Genesis énekese. Ray Wilson egy új hangulatot és stílust adott az együttesnek. Más volt, mint Phil idejében. Elképzeltem, ahogy Phil Collins énekli a Calling all stations dalait. Nem lett volna neki való, ugyanis a Calling all stations teljesen más stílusú és hangulatú. Nagykorúságom kezdetének fontos állomása. Metróhangulatúnak tartom, ugyanis mindig a 3-as metró jut eszembe róla. Mégpedig a Deák téri kihúzóalagút, ami a 2-es vonalat köti össze.
Mai napig mesés látvány. Felújítás előtt hangulatosabb volt, de most is szép így a rekonstrukció után. A 2019-es zene éve könyvemben is írtam a Calling all stations-ről.
Számomra nagyon különleges ez az album. Nemcsak mert Genesis, hanem azért, mert sokszor a depresszióm világát is kitárja. Sokszor érzem magam a kör közepén, mint egy kívülálló, aki nem akarja, hogy mások szomorúnak lássák. A körgyűrűkben állva sokszor vagyok megközelíthetetlen. Mivel nagyon szeretem a sötét hangulatot és a sötét helyeket ez a lemez is pont nekem való. Rockzene, de másmilyen. Ray Wilson énekhangja csak fokozza a hangulatot. Azt a hangulatot, amiben jól érzem magam. Ez a Genesis féle 90-es évekbeli rock hangulat magával ragadott tinédzser koromban. Érdekességet árulnék még el. Kitalált társamról, Arabelláról. Neki volt egy férje, Alak, aki az Űrben él és sokszor az est fényeiben a földi háztetőkön sétált egymaga. Még 9 évesen találtam ki ezt a személyt. Arabella utána érkezett. Mintha Alak megjelenne a Genesis lemez borítóján, az otthonának középpontjában.
Az örvények, melyek a Calling all stations borítóján vannak azt is jelenti számomra, hogy az álomvilágom mennyire beszippantott magával. Hogy sokkal inkább ebben a másfajta és különleges dimenzióban érzem magam jobban, mint a kőkemény valóságban. A Calling all stations képe sokat jelent számomra, mert megmutatkozik a belső világom egyik hangulatjelensége. Állok az örvény tetején és bármelyik pillanatban beleeshetek a közepébe. A rejtélyekkel teli mély univerzumba. A borítót nézve bárki felismerheti a saját történetét. Bárki azonosulhat önmagával.
A történet a CD füzetben folytatódik. Az örvény sokféle formában és alakban megjelenik. Mikor a CD füzetet először láttam akkor sokszor elképzeltem, hogy belezuhanok ebbe a körbe és az örvény magával visz. Ilyenkor hideg van, de a hűvös atmoszféra nagyon kellemes. A Világűr is eszembe jut, ami állítólag nagyon hideg.
Egy album borítója sok mindent kifejezhet. Én nagyon sok mindent észreveszek. Hajlamos vagyok sokszor beleélni magamat egy adott zenei album képébe. Mert a borítót látva jó érzések fognak el. Amikor a Calling all stations-t hallgatom, visszaköszönnek a lemez borítóinak képei, hatásai. A Calling all stations című dal, a lemez első száma egy amolyan nyitány, bevezető a kellemes sötétség bűvös és hűvös világába. Olyan hangulatba kerülünk, amikor még szokatlan, félelmetes az egész légkör és ilyenkor megijedünk. Ez akkor történik meg velünk, ha új élethelyzetbe kerülünk, melyet csak idővel tudunk megszokni. Tovább haladva a Congo felé már enyhülést érzek, amikor már hangulatosabb zenei elemek bukkannak elő a refrénben. Ekkor fantáziáltam azt, amikor beleesek az örvénybe, amely mint egy mosógép ide-oda forgat. A dal videóklipjében megjelenik a víz és annak mélysége is, melyben egy helyes srác elmerül. A zenei videót csak később ismertem meg amikor a The Video Show meglett.
A Shipwrecked egyfajta nyugalmi dal, telis tele hangulati elemekkel, „álló” pillanatokkal. Mint amikor lebegek az örvény belsejében és nem történik semmi. Később elképzelem, hogy sok szép színes fény cikázik körülöttem. Annyira más világ. Ez az álomvilágom, ahol nyugalom vesz körül. Olyan hely, ahol senki sem bánthat engem. Megjelenik minden, amit szeretek, és ami boldoggá tesz. Ekkor a lelkem nyugodt és nincs mitől félnem. De amikor az Alien Afternoon-t hallgatom, a hullámvölgyek jönnek elő. Néhol rossz a kedvem, néha pedig ismét jobban leszek. A depresszióm miatt sokszor történnek hangulatváltozások, és emiatt nagyon rosszkedvű szoktam lenni. Ilyenkor belső harcot vívok magamban, hogy jobban legyek. Van, amikor alulmaradok és ilyenkor sötétebbnek, lehangoltabbnak látom a bennem lévő világot és a környezetet, amiben élek. Nagyon rossz dolog az, amikor egy érzelmi mélypontra kerülök, mert akkor sokkal rosszabb! Az Alien Afternoon-nak van egy dalrésze, amikor ez a mélypont bekövetkezik. És ez a mélypont rám jellemző!
Ez a dalszakasz nemcsak a mélypontról szól, de az azt követő megváltásról is. Amikor a sötét alagútban meglátok egy fényt, amely a kritikus pont végét jelentheti, vagyis enyhülést hoz a lelkemben. Van, amikor az adott fényről kiderül, hogy az alagút egyik lámpája csak, mely mögött újabb sötét űrszelvény vár rám. Reménykedhetek tovább, keresve a végállomást, a kijáratot. Egy világító állomás után vágyódok, amelynél egy mozgólépcső a felszínre vezet. Mikor az alagútban sétálok az a nagy mázlim, hogy a falakon lámpák égnek. De ezek a lámpatestek kissé enyhén szórják a fényt. Épp hogy látok.
Az If That's What You Need a mélypont utáni depressziós állapotot idézi fel bennem. Mikor minden elvész. Ilyenkor nagyobb szükségem van a világomra, mint bármikor. Az érzelmi mélypont a lélek gyulladása, amelynek nincs testi fájdalma, de lelki annál inkább. Vissza és előre tekintek, reménykedek, sírok, töprengek. A fázás itt már kellemetlenebb. Lassan úgy érzem, álomba merülök és egy másik, melegebb dimenzióban találom magam, hogy regenerálódjak. Ha le is zajlik a regenerálódási szakasz, utána nem tudom már, mire is számítsak. Furán merek visszatérni a társadalomba. Néha jobbnak látom a csigaházamban kuksolni és elrejtőzni a sötétségben. Néha a teljes sötétség is épp olyan jó, mintha az enyhe sötétség. Mert a koromfeketeség mindent elrejt. Bánatot, fájdalmat és egyéb szomorúságot.
Az Uncertain Weather egy borongós és esős napot juttat eszembe. A lélek még csak gyógyul. Most szabadul csak a fájdalomtól. Tisztul, hogy újra jobb állapotba kerüljön. A There Must Be Some Other Way is az esőt juttatja az eszembe. De ez nem az én esőm, hanem a külvilágé. Minden annyira lehangoló. És ilyenkor nem tudok mást tenni, ismét visszavonulni, hogy a saját világomban vészeljem át a „vihart”, amely a One Man's Fool című dalban folytatódik. Hideg van. Én pedig már a világom védő burkában vagyok. A lelkivilágom ismét a sötét fokozaton van. Lebegek, és örvényekről örvényekre pattanok. Mintha csalogatva hívnának. Nem akarnak bántani, egyszerűen így érzem jól magam, ha a saját világomban lehetek. Akármennyire is sötétes és néhol depresszív a világom mégis megvan a saját hangulata, különlegessége, melyekben sokszínűség van és egy csomó nyugalmi állapot. A világom nem más, mint egy univerzum, egy nagy belső tér tele szektorral és temérdek fantáziával.
A Calling all stations számomra kiemelt dalait jellemeztem az én meglátásom szerint, melyeket már akkor éreztem mikor először hallgattam az albumot. A kezdetekkor szinte egymás után meghallgattam először kazettán, majd CD-n, később pedig MP3-asra is raktam belőle dalokat. Ha úgy vesszük, ez rólam szól. Mármint az album hangulatjelenségi zónája. Egy olyan érzés, melyet nem tudok érthetően megfogalmazni. Már gyermekkorom óta érzek egy olyan dolgot, amit nem tudok elmagyarázni. Mert szerintem nincs is rá magyarázat. Falprogramnak, majd később hangulatjelenségi zónának neveztem el a jelenséget. Filmeknél, sorozatoknál, zenéknél és helyszíneknél is intenzíven megjelennek ezek az érzések. Az a durva hogy sosem fogom megtudni mi is ez valójában. Mert nem tudom kifejezni! L Mindegy. Lehet, minden embernek van. De az is lehet, hogy ez is egy autisztikus tünet. A hangulatjelenségi zóna lehet „modern”, lehet „régi”, lehet nagyon „régi”. A nagyon „régitől” sosem érzem jól magam, mert lehangoltságot okoz. Intenzíven jönnek elő régi fekete-fehér filmeket nézve. A normál „régi” hangulatjelenségi főleg telenovelláknál és a latin zenéknél jönnek elő. Ezek jó érzések, ám a normál „régi” hangulatjelenség nem mindegy melyik irányban „zajlik”. Spanyol zenéknél mindegy, de telenovelláknál a „régi” és „nagyon régi” hangulatjelenség egyaránt felbukkanhat. Néha a modern változat is bekerül. Ezek az amerikai Telemundo-s sorozatoknál jönnek elő. A Genesis: Calling all stations-nál a modern hangulatjelenségi zóna van.
Kimaradt, máshol megjelent
extrák
A Calling all stations albumot 2004-ben
ismertem meg, de csak 10 évvel később szereztem tudomást arról, hogy vannak
kimaradt dalai, melyek külön maxi (kislemezeken) jelentek csak meg. Minden
megjelenő albumhoz tartozik egy singolo, vagyis single, amelyben bemutatnak egy
új dalt. Phil Collinsnál és a Genesisnél is számos ilyen kislemez jelent meg,
melyeken nemcsak egy új számot mutattak be, hanem extra felvételeket, melyek
sajna nem kerültek rá az egész albumra. Ez azért volt így, hogy még több legyen
a bevétele az adott énekesnek, vagy együttesnek. Igen ám, de nem tudtam arról,
hogy vannak extra, kiadatlan számok, melyeknek a létezéséről a youtubenak köszönhetően
szereztem tudomást. 2013-ban Phil Collinstól hallottam olyan ismeretlen
dalokat, melyek a normál stúdiólemezekre sosem kerültek rá. Külön össze is
gyűjtöttem magamnak egy csokorba, CD-re írva. 2014-ben pedig a Genesisről
tudtam meg, hogy hasonlóan jártak el. Mikor aztán 2016-ban megjelentek Phil
Collins remastered albumai néhány extra szám a deluxe kiadványok második
lemezeire rákerültek. Sajna nem mindegyik. Utólag megtudtam azt is, hogy a
2007-ben kiadott Genesis díszdobozok CD-s változataihoz egy könyv is tartozott,
benne 2 extra CD-vel, melyek a kiadatlan, maxi lemezeken tartalmazó számokat
tartalmazta. Kár hogy az viszont nincs meg, mert nagy kincs! Ha külön megjelent
volna, tuti megveszem! Néhány Genesis kislemezt sikerült azonban vásárolnom.
Egy kis bakelit lemezt, majd 3 maxi CD-t. A Calling
all stations-nek három maxija jelent meg extrákkal, de abból csak egy lemez
hiányzik. Nem lehet beszerezni, mert nagyon ritkák. És amiket sikerült azokat
közel 2 ezer forintos áron vásároltam meg a CD Pincében, annyira nem lehet
kapni. Ráadásul használtak. Ereklyének számítanak.
Papa He Said
Banjo Man
Phret
7/8
Anything Now
Sign Your Life Away
Run Out of Time
Ezek a kimaradt dalok a Calling al stations-ről. 7 szám elég sok! Majdnem egy egész album! 36 perces. Egy fél CD, de ha bakelitben számítjuk, akkor egy normál lemeznek felelne meg. 11 számot tartalmaz a megjelent Calling all stations. Ha hozzáadjuk a maradék hetet, akkor kijön a 18. Lehetett volna egy duplalemezes album is. Anno a Genesis már kiadott egy 2 lemezből álló albumot még sok évvel korábban.
Utólag belegondolva eléggé bosszantó, mert nagyon szeretem a Calling all stations-t. Hiába nem Phil énekel rajta, nekem akkor is a kedvenc Genesis lemezeim közé tartozik.
A kimaradt számok közül a 7/8 és a Sign Your Life Away tetszik nagyon. A 7/8-ban nem énekelnek. Instrumentális Genesis előadás. Az együttes néha nem énekel, hanem egy több perces daljátékot készít. Van, ami több mint 10 perces. A 7/8 amolyan nyugalmi szakasz a léleknek, melyekben néha előjönnek a baljós elemek. Nehéz időszak volt, amikor hallgattam. Életem egyik legnehezebb időszaka, melyen hál Istennek már túl vagyok. Ezt a dalt még mindig nagyon szeretem, bár mai füllel hallgatva néha eszembe jutnak a 10 évvel ezelőtti nehézségek. A Sign Your Life Away a 80-as évek és 90-es évek találkozását juttatja eszembe. Mikor két évtized hangulata találkozik egymással. Egyfajta időutazás veszi kezdetét, amely egyszerre különleges és néhol félelmetes.
Bakelit lemezen hallgatva a Calling all stations-t nagyon furcsa volt. Más hangulatot árasztott, mint CD-n, de nagyon élveztem! Jó volt nosztalgiázni egy kicsit! Néha szükség van arra, hogy elmerülhessünk a zene különleges világába és átadhassuk magunkat a korlátlan gondolkodásnak.
https://open.spotify.com/album/2sJEOd3e3IFy5kmPPUdHge
A spotify oldalán elérhető a Genesis lemez
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.