3 ÚJ EROS KLASSZIKUS

 

 Október végén és november elején újabb három Eros Ramazzotti klasszikus album jelent meg színes bakelit lemezeken. Ezúttal most az 1993-as Tutte Store (Todos Historias), a 2000-es Stilelibero (Estilolibre) és a 2003-as 9 (Nueve). Természetesen spanyol nyelven rendeltem meg ezeket is, mint anno a Dove c’e musicát (Dónde hay musica). 

 

2002 januárjában vettem meg életem első Eros Ramazzotti kazettáját, ami a Stilelibero volt. 2190 Ft-ba került. Remek album, 2000-ben jelent meg. Mikor megvásároltam már aznap meg is hallgattam. Magával ragadott az első dala, a L’ombra del gigante, majd az Un Angelo non e, ill. a Per me sempre. Ezen az albumon hallható a népszerű Piú che poi, amelyet Eros Cherrel énekel. Abban az időben csak egy walkmanem volt és azon hallgattam a frissen megvett kazettáimat. Tekergetni csak úgy nem lehetett, mert az elemek gyors lemerülésével járt volna. Az Un Angelo non e annyira kedvencem lett, hogy direkt megfordítottam a kazettát, hogy a B oldal azon kis részét újrahallgassam. Volt, amikor ceruzát használtam a visszatekeréshez. Egy kazetta esetében kockázatos a ceruzás tekergetés, mert a szalag nagyon könnyen rágyűrődik az egyik tárcsára. Egyszer sajnos előfordult. 

Éjjel és nappal is hallgattam a Stileliberót, amely igazából egy esti albumnak számít. Nemcsak a borítója miatt, hanem azért is, mert az album dalainak vannak olyan hangulati elemei, ami az estét és annak zenei „illatát” mutatja be. Nem tudom, hogy írjam le ezt az érzést. A E Ancor Mi Chiedo (Quierlo Saberlo) című szám hallgatásakor például totálisan beleélem magam Ramazzotti helyzetébe, ahogy a csónakjában ül és nincs más körülötte csak a végtelen tenger, az éjsötét kékes égbolt. A Piú che Poi-nál is érzem az esti hangulatot, ill. a Per me semprénél (Para mi sera por siempre). Sokszor virágok illatát is elképzelem egy kellemes nyári éjszaka alatt. 

 A Stililibero borítója a magányosságot mutatja be. Nincs senki körülöttünk, kiadhatjuk bátran az érzéseinket és közben félünk attól, hogy csónakunk felborul, és a vízbe esünk. Ilyenkor az is eszembe jut, hogy mennyire labilis tud lenni egy lelki idegrendszer. A hold pedig az egyetlen, amely a csillagaival karöltve az ún. fények az alagút végén. Azt akarják üzenni, van remény, van még esély a boldogságra. Amikor pedig a sötétkék, szinte majdnem fekete bakelit lemezt tartottam a kezemben a víz alatti hangulatot éreztem. Ha beleesnék csónakból mennyire világítaná meg a hold fénye a tengervizet. Talán sötétkék lenne a mélység,

A Stileliberót 2002-ben vettem meg kazettán, majd pár év múl va letöltöttem az albumot. 2010 karácsonya előtt megvettem végül CD-n, így már az is a gyűjteményem részév é vált. A Dove c’e Musica mellett ez a második kedvenc Eros Ramazzotti albumom. 2020-ban megvettem lemezbemutató koncertjét dvd-n, amelyről írtam tavaly nyáron egy cikket.

2002. december 30-án a mai Harminckettesek terén volt a mai sarki SPAR helyén egy lemezbolt és ott vettem meg az 1993-as Tutte Storie (Todos Historias) albumot CD-n. Érdekesség, hogy ez kazettán sosem volt meg. Nagy dolog volt akkoriban, mert 2002 karácsonyán lett meg az első CD lejátszója a családnak és nagyon örültem annak, hogy kazetta helyett itthon már CD-t is hallgathatok. Persze nem álltam át teljesen a CD korszakra még, ahhoz 1-2 évnek el kellett közben telnie.

A Tutte Storie-t egy üres kazettára másoltam át, hogy tudjam a walkmanemben hallgatni. A CD lejátszóhoz kazettás lejátszó is tartozott, rá lehetett másolni bármit. A nővérem szobájában volt a lejátszó és mikor ő nem volt itthon én közben az akkor még csak pár CD-mel rendelkező gyűjteményemmel bejöttem és hallgattam kedvenceimet. 

 A Tutte Storie az utolsó vétel volt 2002-ben. Abban az évben amikor a legtöbb kazettát vásároltam magamnak. Az album érdekessége az, hogy a Cosa della vita (Cosas de la vida) című dal szóló, eredeti változatát is megismerhettem, mert korábban azt hittem, hogy csak a Tina Turneres duett létezik. Az Un Grosso No (Un Fuerte No) lett a kedvencem, amely azt az emléket juttatta eszembe amikor gyermekkoromban a csepeli telken egy komoly vihar következtében erősen esett, az eget sötét felhők borították be és erősen villámlott és dörgött az ég. Akkor nagyon féltem, de a dalt  hallgatva már nem. Az eső = a könnyekkel. Isten könnyeivel. Az Un Grosso No szomorú egy kicsit, de hatása erőt, energiát ad, hogy tovább folytassam a küzdelmem. Még akkor is ha eső áztatja arcom (sírás) és nagyon szomorú vagyok. Az út latyakos, saras, de állnom kell a sarat. A dal hallgatáskor olyan fantáziám is volt, amikor szárnyalok az égen, mint egy madár, aki a hideg tél elől keres menedéket. Szárnyaimmal oda mehetek, ahova csak akarok, és nem kell jegyet vásároljak semmilyen gépre hogy az drága pénzért elvigyen egyik országból a másikba. Csak sajnos a madarakat lelövik, bezárják és kitömik. Mert az ember ilyen. Tisztelet a kivételnek. 

Ami a Tutte Storie borítóját illeti abból valójában kettő is van. Az egyik a fekete fehér változat, a másik színes. Nekem az előbbiek vannak meg. Nem tudom eldönteni pontosan mit ábrázol a kép. Ramazzotti valami játékban vett részt? Ki tudja? Először azt hittem, hogy focizik a barátaival, de mivel a képen nem látok labdát, így ezt a lehetőséget kizártam. Nem tudom eldönteni azt sem, hogy a hátsó borítónak is mi a jelentése. Egy biztos, klasszikus albumnak nevezzük, amely 1993-ban jelent meg. 3 évvel később pedig a Dove c’e musica látott napvilágot.

2003-ban jelent meg Erosnak a 9. albuma a 9 (Nueve) amelyet kazettán vásároltam meg először. A tokja nem volt jó, mert könnyen kiesett a kazetta belőle. Egyértelműen korszakváltó albumról beszélünk, bár előjelek a 2000-es Stileliberonál megtörténtek. A 9-ben másfajta zenei hangulatok fedezhetők fel, melyek eltérnek a korábbi Ramazzotti albumoktól. Olasz albumhoz képest spanyolosabb, latinosabb hangulatú lemez jelent meg 18 évvel ezelőtt. Fontos kiemelnem, hogy szintén 2003-as Alejandro Sanz: No es lo mismo című albuma, aki szintén egy új korszak kapuját nyitotta meg abban az évben az énekesnél. Ramazzotti kilencese is remekül teljesített nálam, mivel full latinos stílust kaptam, viszont sajnos már nem volt nyoma a 90-es évekbeli hangulatoknak.

CD-n is csak később szereztem be. Érdekesség, hogy a Westendben ahol kazettán vásároltam meg ott volt egy reklámpapír, amiben a hazai lemezbemutató koncertjét reklámozzák. A 2004-es ER9S Roma Live meg is lett dvd-n, de a budapestire nem jutottam ki.

Az idei színes bakelites kiadások természetesen folytatódnak, de nem tervezem megvenni a többi albumot. Csakis azokat akartam megvásárolni bakelit változatban, amelyek sokat jelentettek nekem akkoriban. A Nuovi Eroi (Heroes de Hoy) kivételes vétel volt, mert az nem volt meg CD-n, sem pedig kazettán. A Tutte Storie (Todo Historias) arany, a Stilelibero (Estilolibre) sötétkék, és a 9 (Nueve) pisi, almalé színben jelent meg bakeliten. Mindegyiken egy EROS1 matrica található, melyeket sikerült megmenteni és az albumok borítójára ragasztani.

Ezekkel a lemezekkel felidéztem a múlt egyik szép oldalának emlékeit. Bár voltak dalok, amelyek során rossz élmények foszlányai is előtörtek, én csak a szépre akartam emlékezni. Nem akartam, hogy a rossz érzések, rossz gondolatok győzedelmeskedjenek. Ezek az Eros színes lemezek valóságos kincsek számomra és örülök annak, hogy megvannak bakelit változatban is. Ráadásul remastered kiadásban! Az egyetlen szépséghibájuk az, hogy a borítók kissé homályosak. Amikor a kiadó forgalmazáskor újranyomta a borítókat arra nem gondoltak, hogy lehettek volna élesebbek is a képek? Végülis mindegy, így is élvezhető, hisz a lemezek színe és azok tartalma a lényegesek! Meg is kérdeztem magamtól azt, talán Eros visszavonulót akar fújni, mint most Enrique Iglesias, hogy kiadogatja ismét az albumait színes bakelit lemezeken? Remélem nem?! Enrique Iglesiason nem csodálkozok, ő nemrég megjelentette az utolsó albumának első fejezetét. Ő róla majd egy másik cikkemben fogok írni. Ami Ramazzottit illeti, remélem sok új albumot ki fog még adni a közeljövőben.

BEN