2023. szeptember 3., vasárnap

SZÍNÉSZTALÁLKOZÓK A POZSONYI PIKNIKEN (2023.09.02.)

Édesanyám olvasta a neten, hogy szeptember 2-án a Pozsonyi úton megrendezik az éves Pozsonyi pikniket, ahol sokféle színes műsorral kedveskednek a látogatóknak. Ezen a pikniken nemcsak a magyar színházak, de vásárok is voltak. Végigsétáltam az egészet. Főleg a színházi események érdekeltek, ugyanis elhatároztam, hogy idén több színházba is elmegyek.

3-as metróval mentem a Lehel térre. Onnan szálltam le, hogy könnyebben megtalálhassam a Pozsonyi utat. A Victor Hugo utcánál kellett végigsétálni, ahol aztán végül rátaláltam a Pozsonyi útra. Egy borszaküzletben kérdezősködtem, merre is kell menni. Ott megmutatták merre van a rendezvény. Hamarosan hangokra lettem figyelmes és megpillantottam egy színpadot, ahol Falusi Mariann, a Pa-Dö-Dő-ből éppen énekelt. Victornak, a páromnak le is fotóztam az énekesnőt, mert nagyon szerette az együttest. J Lang Györgyi volt a Pa-Dö-Dő másik tagja, de ő sajnos elhunyt. L


Elég sokan voltak, de így is részt tudtam venni a pikniken. Köztudott, hogy nehezen viselem a tömeget. De nagyon szerettem volna elmenni a Pozsonyi Piknikre. Rengeteg színház árulta a 2023/2024-es évad előadásaira a jegyeit. Osztogatták a programfüzeteket. Ez az ünnepség jobban tetszett nekem, mint a TE!rézvárosi FESZtivál. Igaz, sokan voltak nagyon, de megérte elmenni. J


Csonka Andrással



Liptai Claudiával

Főleg a színészek miatt érdekelt a Pozsonyi Piknik. Múltkor a TE!rézvárosi FESZtiválon is jó élményekben volt részem. A Játékszín sátránál találkoztam Csonka Andrással, Liptai Claudiával és Tóth Enikővel. Beszélgettem is velük. Csonka Andrást a Família Kft. című magyar vígjátéksorozatban láttam. Úgy emlékszem műsorvezetőként is dolgozott. Nem nagyon ismerem a magyar média világát. Liptai Claudiát a Marimar, Rosalinda és a Született feleségek című sorozatban hallottam. Thaliát 2x is szinkronizálta. Claudiának elmondtam, hogy a Marimart és a Rosalindát kiadták dvd-n eredeti nyelven, és hogy láttam a Rosalinda 1993-as változatát, aminek a címe Rosangelica volt. Azt gondoltam, jó, ha tudja. J Érdekességként akartam neki elmesélni. Liptai Claudia néha a Gálvölgyi showban is szerepelt. Csonka Andrástól és tőle is kaptam autogramot.



Tóth Enikővel

Tóth Enikő is nagyon kedves volt. Fiatalos színésznő. Julia Roberts szinkronja és mondtam is a művésznőnek, hogy az Oltári nőt szeretem a filmjei közül. Megemlítettem a Sebzett szívek (Siempre te amaré) című telenovellát is, amire Enikő emlékezett. J Úgy örültem ennek! Beszélgettünk arról is, hogy a youtubeon volt egy beszélgetés, amiben ő és Pásztor Erzsi voltak a meghívott vendégek. Érdekesség, hogy Tóth Enikő és Pásztor Erzsi együtt szinkronizáltak a Sebzett szívekben. J Fontos kiemelnem a Briliáns csapda című filmet is, mely az egyik nagy kedvenc filmem. Zavartságomban elfelejtettem erről beszélni a színésznővel. L Ideges voltam sajnos, hisz zavarban voltam. L Pedig jó lett volna megemlíteni neki.

Nagyon szeretem a közös képeket a színészekkel. Világom egyik fontos mérföldköve. J Jó tudni, hogy jól indult a 9. évadom. J


Martin Mártával

Haladtam tovább és ismerős arcot láttam. Martin Mártát pillantottam meg. Ő is sokat szerepelt a Gálvölgyi show műsorban, ill. szerepel a Drága örökösök című magyar vígjátéksorozatban is. Szokásomhoz híven roppant zavarban voltam. Martin Márta a Celestében, a Híresek és gazdagokban (Ricos Y Famosos), ill. a Mariában (Maria la del Barrio), is szinkronizált. Természetesen filmekben is hallottam. J Én először a Celestében hallottam Martin Márta hangját, aki a gonosz Selicát szinkronizálta. Nagyon karakteres hangja van a művésznőnek. Van egy kedvenc Gálvölgyis jelenet, a TV szerelős rész amiben telenovellát nézett. J

Fehér Annával

Fehér Anna színésznővel is összefutottam. Anno még láttam az Egy szoknya, egy nadrág című darabban ahol Kocsis Judit is szerepelt. Anna a Szomszédok című magyar sorozatból ismert. Azt a szériát nem néztem, pedig sokszor érdekelt. A Radnóti Miklós utcai használt zeneboltban lehet kapni a kiadott évadokat dvd-n, díszdobozban. Fehér Annáról mindig Sharon Stone jut eszembe, aki a Glória című filmben szerepelt. Fehér Anna kölcsönözte a hangját Sharon Stone-nak. A Viasat 3 féle szinkronos Charlie angyalaiban Jessica Farmert is ő szinkronizálja. J

Beljebb mentem az utam során és megpillantottam egy különleges sátrat ahol újságos lapok lógtak, mögötte egy színdarab színes plakátja állott. Történetőrző volt a címe. Megismertem egy nagyon kedves srácot, Sipos Áront, aki elmondta, hogy októberben lesz Történetőrző következő bemutatója. Készült rólunk egy közös kép is. Csináltam egy videós anyagot a beszélgetésről, melyet itt találhattok meg.

 

Sipos Áronnal

Kovács Patricia

Megismertem a darab rendezőjét, Kovács Patriciát is, aki újságíró és tudósító is. Ennek külön örültem, mert megemlítettem, hogy én is újságíró vagyok, de másképpen. J Beszéltem a blogomról, a youtube csatornámról és azt is megemlítettem, hogy fotós vagyok. Kiderült, hogy Kecskés Karina is tagja a társulatnak. Én a Maria Isabel című sorozatban hallottam a hangját, aki Lorena Herrerát szinkronizálta. A telenovella csak egyszer ment hazánkban, 2000-ben, amit magyarul meg is néztem. Utána a sorozat dvd változatát megvásároltam, mert nagyon szerettem.

A Történetőrzőnek képeslapos szórólapja van, melyet beszkenneltem itthon. Annyira jó, hogy már ismét van itthon szkennerem, így sokkalta könnyebb a dolgom, ha a cikkemhez kell szkennelni anyagokat.

Találkoztam ismét Csengével és Csáki Ritával. Rita adott nekem egy szórólapot a novemberi Apák napja duodrámáról. Nagyon várom már, mert Kocsis Judit fog benne szerepelni. J Rita lesz a rendező. Nagyon szép a darab borítója. J

Mentem tovább a Duna korzó felé. Vásári hangulat volt. Érezni lehetett a sajtok illatát. Kürtöskalácsokat, pereceket és szalámikat is árultak. Érdekes, nem vettem semmit sem. Az igazi értékeket számomra az élmények jelentették. Ismerős hangot hallottam a távolból. Az ATV színpadán Rónai Egon beszélgetett Zsurzs Kati színésznővel. Az Abigélről esett főleg szó. Zsurzs Katit én a szinkronjai alapján ismerem. A beszélgetését Rónai Egonnal részben felvettem.


Zsurzs Kati és Rónai Egon

A beszélgetés után nagy szerencsém volt, ugyanis a színésznővel sikerült találkoznom. Remek élmény volt. Ismét szóba került a társaságában az Abigél, melyet nem láttam. Kati és az ismerősei meglepődtek. Mindenképp javasolták. Elmondtam, hogy amikor a TV-ben adták akkor láttam egy jelenetet ahol a főhősnőt kiközösítik és ezért nem mertem bevállalni. A rossz élményeim miatt, mert én is kiközösített voltam. Zsurzs Kati kedvesen ajánlotta, hogy nyugodtan nézzem meg, mert jó a vége. Ha erőt veszek magamon, rászánom magam a filmre. Victor is ajánlotta nekem anno a Sose halunk meg című filmet, de annak más a sztorija.


Zsurzs Katival

Zsurzs Katinak elmondtam, hogy telenovella rajongó vagyok. J Sokáig nem akartam feltartani, mert azt hiszem a barátai lehettek ott mellette és jobbnak láttam lelépni. Azt még megemlítettem neki, hogy tavaly, 2022-ben a férjével megismerkedtem abban a szinkronos iskolában, ahol ki lehetett próbálni a szinkronizálást. Nagyon rendes ember volt. Jó véleménnyel volt rólam. Bevallom, majdnem elsírtam magam utólag. Miután elköszöntem Katitól szomorú voltam, mert tudom, hogy nem lehetek szinkronszínész. Túl sok akadálya van ennek. Egyrészt nem tudnék belőle megélni, másrészt nagyon kell koncentrálnom, ami nehezemre esik, harmadrészt, ha meg akarnék élni ebből akkor éjjel nappal ezt kellene csinálnom. És az kifárasztana. Nem jutnék messzire. L De legalább tudom, hogy nem ez lesz a kiválasztott szakmám. Itthon pedig fogok majd házi szinkronokat készíteni. Most ezek a terveim. J


Lengyel Ferencet láttam a Made in Hungária című darab rendezőjét a színpadon. Ő játssza Szappanos Tibit a Drága örökösökben.



Készítettem néhány fotót is kiállított kellékekről. Láttam ismét a bábszínházasokat, de most nem fotóztam le azokat a figurákat, mert már múltkor megörökítettem őket a TE!rézvárosi FESZtiválon. Ám azonban egy közel 10 perces jelenetet felvettem, mely egy színdarabból származik. A címe: Házasságon innen, házasságon túl

Szathmáry Attila is játszott benne, aki szintén szinkronizált telenovellákban. Pl. Zárt ajtók mögött (La Casa del al Lado), A szenvedélyek lángjai (Pasión de Gavilanes), Acorralada (Sarokba szorítva), A császárnő (Emperatriz), Második esély (Tierra de Pasiones). Vele végül nem sikerült sajnos találkoznom.



Molnár Piroskával

Így az alkalom végén megláttam Molnár Piroskát, a Keresztanyu főszereplőjét, aki nagyon ismert színésznő. Vele is készült közös kép. A hangját leginkább a Folytassa filmekből ismerem. J Az egyik kedvencem a Folytassa a kempingezést! rész. J Kaptam autogramot is, majd elindultam a kijárat felé.

Visszatért a hőség, az agyam pedig kezdett megtelni. Ideje volt hazaindulni. A Jászai Mari tér felé vettem irányt. Nem volt kedvem lemenni a Lehel térre. Pedig egy kiadós metrózás jót tett volna. Az MP3 lejátszóm sem volt nálam. Itthon felejtettem. Azt gondoltam elkapok egy nosztalgia 2-es villamost, de másikkal jöttem haza. A 23-assal.

http://benovelas.hu/index.php/en-es-a-szineszek

Remek volt ez a nap. Főleg hogy sok színészt ismertem meg +-ban. Nyitottam előző nap egy menülapot a weblapomon, ahova a mostani képeket is beraktam. J Ebben a menülapban azokat a színészeket rakom be, akikkel megismerkedtem. J Némelyikük alá a szinkronos infóimat is betettem. De csak azokat, amelyeket néztem anno. Extraként Gaby Spanic is benne van. J Régi vágyam hogy Silvia Navarróval is megismerkedhessek. Néha álmodtam vele, ill. Viviana Gibellivel is, amikor az álmomban egy autista partin volt hivatalos. Nohely Artega is megjelent. J Az álmok néha furcsa dolgokra képesek. 

Újra gondokat okozott a belső zavarom. Néha szégyelltem magam, mert minden színésznél szinte megemlítettem a telenovellás rajongásom. Néha azzal nyugtattam magam, hogy érthető, mert a színészek hangjai benne vannak ezekben a sorozatokban és mivel hatalmas rajongója voltam fennmaradt egy kisebb rajongás mára. A mai telenovellák már nem érdekelnek, hisz a műfaj teljesen megváltozott. Régen annyira jókat néztem magyarul és spanyolul is. Érettségi előtt, 10 éve házi dolgozatot írtam a műfajról, megemlítettem a latin zenét is, amely a műfajhoz tartozik, hisz a telenovellák által ismertem meg a spanyol zenei kedvenceimet. Csak hát tudom, hogy a telenovellák nem éppen sokak kedvence. Sokan támadják ezt a műfajt és éppen ezért féltem is. Hisz annyi telenovellát néztem, szerettem meg annak idején. Mindig gondosan kiválasztottam melyik érdekel és melyik nem. Én attól ijedtem meg picit, hogy esetleg a színészek rosszat gondolhattak rólam utólag. Pedig érdekelnek a filmek, zenék és egyéb érdekes dolgok is. Mostanában a Világűr iránt kezdtem érdeklődni. A Naprendszer bolygói nagyon érdekelnek. De ez egy másik téma. Az összes színész nagyon kedves volt. Remekül éreztem magam! De a zavartságom érthető. Előző este elképzeltem, hogyha az 1984-es Hunter sorozatot megvennék, vajon ma milyen szinkront kapna? J De jó is lenne, ha megvásárolnák! Hisz a klasszikus krimisorozatokat is nagyon szeretem.

A napokban választom ki, melyek lesznek azok a darabok, melyek érdekelnek. Ha tudok rájuk jegyeket szerezni, akkor megnézem azokat. A BENovelas magazinom 9. évadában sokféle színházi előadásról tervezek cikkeket és élménybeszámolókat írni, ezzel is segítve a színházak helyzetét. Az is külön szuperség, hogy a színházi előadásokhoz vannak szórólapok, mert imádom azokat is gyűjteni! 


Extra ajánlók

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.