AZ AUTIZMUS VILÁGNAPJÁRA

 

Április 2-án volt az autizmus világnapja. Ahogy tavaly, idén is elmaradt a szokásos séta, melyet minden évben megrendezett a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány. Valahol jobb is, hogy így alakult, mert mi autizmussal érintettek sokkal több figyelmet érdemlünk, hisz a séta és a megemlékezés csak az Akadémiától az Erzsébet hídig tart. Miért nem egész Budapesten? Kérdem én. Ha a Pride felvonulás sokkal nagyon visszhangot kap, akkor autizmussal élők csak egy „szeletet” kapnak? Félreértés ne essék, meleg vagyok én is, nem vagyok ellene a másik másságomnak. Csak a meleg mássággal kapcsolatos programok, séták nagyon figyelmet kapnak, míg az autisták nem.

Hosszú idő volt, míg elfogadtam mind2 másságom. Az autizmust és a melegségem. Csupán azzal van, lesz baj, hogy a mai társadalom sosem lesz elfogadó. Főleg a politikai nyomás miatt. Lássatok példát, nemrég kitettek egy sokszínű szobrot, amelyet a Mi Hazánk Mozgalom darabokra tört. Mint a dögkeselyűk. Amint van egy melegséggel kapcsolatos téma már repülnek rá, hogy szétszedjék. A rezsim mutánsai újra akcióba léptek. Ha tehetnék sztem az autistákat is megsemmisítenék, ahogy anno Hitler is akarta a II. világháború során. De egy apáca, Viktória nővér segítséget nyújtott az autistáknak.  

Az autizmus világnapja, április 2-a minden évben egyike a gyásznapnak. Igen. Nekem az. Egy fekete és egyben kék nap. Megemlékezek ezen a napon arra, hogy mennyire kiközösített voltam. Megemlékezek arra, hogy mennyi nehézséget okoz az autizmus. Megemlékezek arra, hogy hány ember fordított hátat nekem, mert képtelen volt kezelni az állapotom. Megemlékezek arra, hogy az autizmus mennyiszer okozott nekem veszteségeket, szomorúságot és hozta a kísérőbetegségeket, mint pl. a depresszió, szorongások, kényszer és pánikbetegség. Az autizmus nem betegség, hanem állapot, de hoz kísérőbetegségeket. Vannak olyan érintettek, akik a 40-es éveire lelassulnak. Én is ettől félek, bár mivel az enyhébb kategóriába tartozom, nem tudni, hogy mennyi esély van erre. De tapasztalom magamon a gátlásaimat, másik oldalról pedig sok mindenben fejlődök. Magyarországon kevés figyelmet szentelnek ránk, csupán a kékséget kapjuk azzal kapcsolatban, hogy kékbe borul az ország, de sok olyan szülő van, aki nem tudja megfelelően ellátni a gyermekét. Máig nem szűnt meg az, hogy a „normális” iskolák szó szerint esélyt sem adnak az aspergeres gyerekeknek, és akadnak sajnos olyan tanárok még a mai napig, akik alulértékelik a tehetséges diákot. Ezt egy szülő írta a facebookon. A politikának azonban van energiája, pénze és ideje, hogy a melegek ellen gyűlöletcunamit indítson, könyvet daráljon és beállítsa őket pedofilnak. Bármikor bárki sorra kerülhet ellenségképként. Persze az autisták java nem mer kiállni magáért. Én, mint érintett személy megteszem, sőt melegként is az a legfontosabb, hogy harcolni kell a végsőkig! Ha el akarnak minket nyomni az a legrosszabb! Tagja vagyok a facebookon két autista csoportnak, ahol a szülők megmutatják gyermeküket, ill. hogy szemük fénye mit szeret és miben tehetséges. Mi autisták ún. csiszolatlan gyémántok vagyunk. Megvan bennünk a tehetség, csak mindenkinek más. Az átlagos társadalom főleg emiatt neheztel ránk, mert irigység tombol bennük, amiért nem rendelkezik akkora tehetséggel a gyerekük, mint az autik. Másik oldalról értelmi fogyatékosnak, bolondnak és betegnek állítják be az érintetteket. Pl. Pikács Violeta az egyik lájvjában azt mondta az autizmusra, hogy ez egy súlyos betegség, és hogy engem kigyógyított belőle. Nevettem is ezen, mert hisz tudjuk, hogy a „művésznő” milyen természet. Mindegy. A lényeg az, hogy az autizmus nem egy betegség, és ezt szakemberek is állítják.

Ki kellene csapni a balhét

Egyértelmű, hogy a beteg politikai közegtől nem lehet elvárni semmilyen segítséget, így a szülőnek kell megtennie a szükséges lépéseket. Bármely iskola, aki leértékeli, iskolai folyosóra száműz egy autista fiút, vagy lányt annak az intézménynek a nevét le kell írni! Azért is, mert az adott intézmény jogokat sértett! Jó példa erre Tóth Turgonyi Dóra esete, akinek legkisebb fiát, Leventét egy hideg folyosóra száműzték, mert a suli azt hitte, hogy bármit megtehet ezzel a kisfiúval. Engem személy szerint nagyon megrázott az eset és biztos nem hagytam volna ezt annyiban. Korábban egy másik iskola bánt el egy autizmussal érintett gyerekkel, csak nem a folyosóra lett kiköltöztetve. Kérdem én, hogy ki lesz a következő? Mit kell védeni az iskolákat? Azzal, hogy egy oktatási intézmény szó szerint tönkrevágja egy gyermek jövőjét, esélyeit véleményem szerint nem érdemelnek kegyelmet. Ha hallgatunk az sokkal rosszabb! Ezt vegye tudomásul a szülő, aki autista gyermeket nevel.

Ha jómagam én lennék Magyaroszág kormányzója bizony nagy hangsúlyt fektetnék az autizmus ügyre. A mai, ill. a jövő auti generációt úgy kell nevelni, fejleszteni, hogy sikeres és erős lehessen az életben. Olyan iskolákat építenék, ahol speciális, empatikus gyógypedagógusokat alkalmaznék, de ami a legfontosabb, legyen türelmük, elfogadásuk az érintett gyermekekkel szemben. Egy autista gyerekből is ki lehet hozni a maximumot. Ismét rávilágítok Tóth Turgonyi Dóra esetére, akinek Zalán fia nagyon tehetséges. Dóra blogját érdemes elolvasni. Nagyon szomorú története van, de a valóságot írja le, amely másoknak nem tetszik.

Dórát és családját mai napig súlyosan támadják, mert a gyerekükre úgy tekintenek, mint a leprásokra. Az autisták nem azok, én sem vagyok az. Az a baj ezzel a mai világgal, hogy egyre korcsosabbá válik. Alig maradtak az érzelmekből, betegebb, gonoszabb lett ez az univerzum. Jómagam én is belebetegedtem ebbe a sok szörnyűségbe, amivel nap, mint nap szembesülnöm kell. Le kell írnom, gyógyíthatatlan mentális betegségben szenvedek, melynek neve poszttraumás stressz. Az iskolákban átélt szörnyűségek, kiközösítettségek sajnos megtették végzetes hatásukat. Gyógyszereken élek, de élek és ez a lényeg. Minden bajom ellenére alkotok, fotózok, írok, de egyelőre nem tudok dolgozni menni. Tudnám sorolni tovább, de nem akarom. A 35. év küszöbén állva tapasztalatot tudok adni azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke még kicsi és autista. A tapasztalataimmal segítséget szeretnék adni a jövő generációinak, hogy jussanak az én sorsomra. Egy szülő igenis álljon ki a gyermeke mellett!  

Poszttraumás stressz

A poszttraumás stressz egy súlyos, mentális betegség. Tünetei sokfélék. Ingadozó hangulat, kevés alvás, gyakori rémálmok. A 70-es években, mikor a katonák hazaérkeztek a vietnámi háborúból sokak ezzel küzdöttek. Voltak, akik alkoholistákká váltak, mert ebben a háborúban annyi szörnyűséget láttak, éltek meg, hogy ez rárakódott a pszichéjükre. Ez a betegség gyógyíthatatlan, DE együtt lehet vele élni megfelelő gyógyszeres kezeléssel, amely enyhíti a tüneteket. A gyógyszerektől gyakrabban vagyok éhes, ezáltal eszem és kissé pocakossá váltam. A poszttraumás stressz egyik tünete pl. ha épp megyek valahova és olyan illatot érzek ami egy rossz emléket juttat eszembe akkor gyakorlatilag újraélem a múltat, mintha az a jelen lenne. Néha zenei számok is előhoznak emlékeket, de azokat tudom kezelni, mert a zenében van lélekgyógyító hatás. Persze vannak filmek és sorozatok, melyeket képtelen vagyok újranézni. Pl. a Vad angyal c. sorozat, mert nagyon rajongtam a sorozatért és emiatt is számos alkalommal gúnyoltak és cikiztek a suliban. A poszttraumás stressz mellett az autizmus okozta nehézségek is komoly akadályokat gördítenek elém és nagyban befolyásolják a kapcsolatépítéseim. Sok mindent megtapasztaltam az elmúlt években és arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon vigyáznom kell minden kibontakozóban lévő kapcsolatomnál. Nem szabad úgy megélni, hogy örökké fog tartani. Muszáj szem előtt tartani a tényt, hogy bármikor elhalhat, tönkremehet. Az emberek része nem megértő, sőt! Átengedi magát a politikai hatalomnak, hagyja elnyomni magát, másik oldalról előítéletes. Ezért tart Magyarország ma ott, ahol tart. Mert az emberek hagyták, hogy így legyen. Ki tudja, hogy rajtam kívül hányan szenvednek még poszttraumás stresszben, de az 100%, hogy nagyon sokan. Immunrendszere nemcsak a testnek, de a léleknek is van, és ha a lelki immunrendszerünk gyenge, akkor gátat tör a poszttraumás stressz.

Minden év április 2-án gyásznap van, mert eszembe jut az egyik másságom, az autizmus. Az autizmus, amellyel nemcsak egyetlen nap, hanem mindig foglalkozni kellene!

BEN