Minap a fotóklubban nemcsak az
utcai fotózás volt a téma, hanem az adott fotók elemzése. Minden képnek van egy
eredeti története, de akár magunk is alkothatunk egyet, ahogy egy csodás képet.
Arra gondoltam, hogy kiválasztok néhány CD-t és azoknak borítóiról fogok
elemzést tartani. Hiszen a borítóknak is megvan a maga története. Egy CD borító
is sok mindent elárul az adott albumról. Nemcsak az előtte megjelenő
kislemezek.
Februárban írtam egy cikket a
zene tragédiájáról és abban megemlítettem John Lennon utolsó lemezét, a Double Fantasy-t, amely életében volt az
utolsó album. Halála után Yoko Ono fejezte be a Milk&Honey című lemezt, amit John Lennon és ő elkezdtek. A cikkemből bemásoltam azt a részletet a jelenlegi aljára.
Olyan CD albumokat
választottam ki, amiben láttam jelentést. Ezekről olvashattok bővebben.
PHIL COLLINS: No Jacket Required (1985.) (Remastered 2016.)
Egyik kedvenc albumom Phil Collinstól. A CD borítókról az jut eszembe hogy nagyon meleg lehet a képen. Egy forró nyári éjszakát képzelek el és elviselhetetlen a hőség. A fiatal Collins 1984-es, hisz abban az évben vették fel a lemezt. A kellemesen piros szín, a fiatalság színét fejezi ki, míg a remastered kiadásnál a piros világosabbá válik, vagyis a fiatalság lángja halványulni látszik. Önmagában a név és a cím nem öregszik.
PHIL
COLLINS: But seriously… (1989.) (Remastered 2016.)
Phil
Collins komoly témájú lemeze. Itt is látom a két albumnál a fiatalabbik és az
idősebbik Collinst. Az énekes rátekint a gondterhelt emberekre és nem örül annak,
amit lát. Mikor a gimiben tanultam A vén
cigány című verset akkor a mű szereplője nagy gondban volt. Bízott abban,
hogy majd a jövőben sokkal jobbra fognak fordulni a dolgok. Tévedett. Phil
Collins az 1989-es lemezén komoly társadalmi bajokat vélt felfedezni és ezt
beleépítette az albumába. A helyzet nem változott azóta sem, hisz máig van
éhezés, nélkülözés és szociális bajok. A But
seriously… remastered változatában is bánatosan néz az énekes. A bajok
sajnos megmaradnak, mi pedig megöregszünk, vagy idő előtt halunk meg.
PHIL
COLLINS: Both Sides (1993.) (Remastered 2015.)
A
másik kedvenc Phil Collins albumom. A borítóját látva szintén a fiatalság és az
időskor különbsége látszik. Ám a borító háttérszíne is más. Az 1993-as
piszkosfehér, míg a remastered változaté fehérebb. Elmúlt egy csomó év és a
világban számos dolog történt. És az évek keményen megmunkálják az emberi
külsőt, meg a környezetét. A másik dolog, ami eszembe jut, hogy valaki szerepet
játszik és csak az egyik arcát mutatja meg. Lehet a jó, vagy a rossz oldal.
Akármelyik arcunk mutatjuk meg a gondolatunk egy! A gondolatunkat nem lehet leplezni. Néha az
arcunk tekintete is sok mindent elárulhat rólunk. Ami nagyon zavar az
emberekben az, hogy többségük képtelen kimutatni az érzelmeit és emiatt falat
vonnak maguk köré.
PHIL
COLLINS: Dance into the light (1996.) (Remastered 2016.)
Phil
Collins a fiatalságot és a nyári hangulatot varázsolta ebbe az albumba. Ez az
élet szép, vidám. A remastered változatban nehezen, de még tartja a fiatalos
mozdulatokat. Az jut eszembe, hogy akadnak olyan idősebb emberek, akik még
fiatalnak tartják magukat és igénylik a szórakozást. És ezek az emberek
megmutatják a fiataloknak, hogy nem csak a húszéveseké a világ.
GENESIS:
We can’t dance (1991.)
Ebben
az albumban az elmúlás elemeit vélem felfedezni. A borító szomorú. Azt
gondolom, hogy egy apa tanítja a fiát az élet dolgaira és figyelmezteti arra,
hogy legyen nagyon óvatos és próbáljon a földön maradni, mert az életben csakis
magunkra számíthatunk. Rámutat az élet szépségeire. Semmi nem tart örökké,
ahogy az életünk sem. A hangulatot
fokozza, hogy az ég ragyogó színeket sugároz, majd a lemez hátán megjelenik az
estének csodás képe.
GENESIS:
Calling all stations (1996.)
A CD
borító nagyon félelmetes és az album is hasonló. Az kékesfehér örvényből
rejtélyes alak bukkan, fel kiről nem lehet tudni, hogy jó e vagy gonosz. Ha a
valóságban szembe kerülnénk, vele biztosan megijednénk tőle. Mikor gyermek
voltam akkor kitaláltam egy történetet Alakról, aki az Űrben él és szeret néha
leereszkedni a Földre, hogy a házak tetején sétáljon szeles, hideg éjszakákon.
Gyermekkoromban nem tudtam ennek a Genesis albumnak a létezéséről. Amire
gondolni szoktam még az album borítóját látva az életünk utolsó pillanatai.
Megjelenik a kaszás különböző emberi alakban és magával ragad minket a halál
utáni életbe, ami csodás.
RAY
WILSON: The next best thing (2004.)
Az album borítója nagyon
megtetszett 13 éve, és megvettem a CD-t, ami félig meddig, de jó volt. Egy
kietlen világ képe jelenik meg előttem, ahogy a borítót látom. Elmenni világgá,
keresni egy olyan helyet ahol jobb lehet az életünk. De miközben úton vagyunk,
rájövünk, hogy magányosabbak lettünk és talán jobb lenne visszatérni oda
ahonnan elmenekültünk. Fel kell nőni és érettebben kell látni azt a világot
ahol lakunk. Felfedezhetjük a világot, de csak akkor ha elég érettek vagyunk
hozzá.
11-ben irodalom órán a
világszemléletről esett szó. Az ember világa annyi amennyit megismer belőle. A
Föld óriási és tele van szépséggel és más érdekességgel. A CD borítót
elképzelem a Földnek, és a benne lévő fotó akkora kb. amennyi egy ember
világszemlélete vagy éppen annyi amennyit megismert.
CHER:
Living Proof (2001.)
Az első Cher album, amit
hallottam. Egy kissé félelmetes fantáziavilág elemeit véltem felfedezni a
borítón. Az égbolt szürke, bármikor eshet és a növények egy út elemei. Ez az út
vezet abba a világba, amit vagy meg akarunk ismerni, vagy nem. De lehet, ha
elindulunk ezen az úton és megérkezünk oda ahova nem szabad, akkor többé nem
térhetünk vissza. Vagy ami még eszembe jut a képről az, hogy háttal fekszem a
bokrok között és úgy figyelem az eget, erre megjelenik az ég viharos úrnője. 1995-1996-ban
feküdtem már háttal a földön és csak a felhős eget láttam. Nagyon félelmetes
volt és megijedtem.
BON-BON:
Csak a holnapnak élek (1997.)
A fiatalévek jelen vannak a
borítón, amely mások szerint gyorsan el is száll. A fiatal években sok mindent
megélhetünk, de tudjuk, hogy egyszer megöregszünk és utána már csak a komorság
marad hátra és egyre kevesebb mindent tudunk megcsinálni. Egy fiatal nem gondol
arra, hogy mi lesz vele X év múlva. Kihasználja az ifjúság korszakát és abban a
tudatban van, hogy előtte az élet. Sokszor szembe kerülnek az árral, ami néha
elsodorja őket és vagy túlélik, vagy elbuknak.
RICARDO
MONTANER: Prohibido Olvidar (2003.)
Kedvenc Ricardo Montaner
lemezem. Nyárias, párás hangulatot áraszt a CD borítója, de az album hangulata
más. Nagyon szép, érzelmes és magával ragadó. Az énekes nyugodtan ül és invitál
bennünket egy csodás zenei utazásra. Mintha ránk várna, hogy hallgassuk meg
csodás albumát. A képen összeolvadnak a
természet színei az égbolt színével.
SIN
BANDERA: Mañana (2005.) y Pasado (2006.)
Sin Bandera harmadik és
negyedik albuma, melyeknek képei két különböz világot mutatnak be. A Mañana (holnap) borítója a szép színes
és rendezett utcát ábrázolja. Nekem az aranykalitka jut eszembe erről, mivel a széplány
mintha rabságban lenne és arra vár, hogy kiszabadítsák őt.
A Pasado (múlt) borítója pedig a szép
színvilág ellenkezőjét mutatja be. Ellentétben a másik borítóval egy kislány
van a rácsok mögött és azon az oldalon áll ahol az előző borítón a két énekes.
Ha megnézzük az albumok címeit, akkor nem nehéz
kitalálni milyen jelentéssel bírnak. A Pasado a múltat mutatja meg, amikor minden régi volt, de a Mañana egy felújított utcát ábrázol,
amely teljesen elfedi a múlt régi arcát. Nemcsak az utca változott meg, de a
kislányból felnőtt nő lett. Mégis rabságban él. Lehetne a fiatalság és az
öregség hasonlatát is megjegyezni, csak a kislány épp a régi arculatban áll.
LAURA
PAUSINI: Inédito (2012.)
Az autizmus jellegzetes állapotát veszem észre az album
borítóján. A
bezárt világ lehangoló, sötét és menedéknek jó. Két különböző tettet látok. A
főoldalon kitörés történik ebből a bezárt világból és érezzük a szabadság
szelét. Ám ez sem könnyű, hisz ugyan megtettük ezt a lépést, mégis megbotlunk,
elszigetelődünk és begubózunk. Mintha le lennénk kötözve, vagy bénulva. Ha van kedvünk,
akkor folytathatjuk a küzdelmet tovább. Érdemes! Én ezt folyton megélem. Küzdök, megbotlok, felállok, és tovább küzdök.
LAURA
PAUSINI: 20 Greatest Hits (2013.)
Az énekeső karrierjének 20.
évfordulója alkalmából jelent meg ez a kétlemezes válogatásalbum, melyen
slágereinek új változatát lehet meghallgatni, illetve néhány remastered számot.
Az album tartalmaz új dalokat is. A borító fekete fehér, a múlt jellegzetes
színe, melyben aranyszínű minták is megtalálhatóak. Az érték egyik színe.
LAURA
PAUSINI: Simili (2015.)
Egy új korszak kezdetének
szimbolikus albuma. Mintha egy újjászületés pillanatát látnánk. A 20.
évfordulót ünneplő Laura Pausini ezzel az újabb lemezzel folytatja a karrierjét.
Szép, zöld környezet. A fiatalság mintaképe. Az album hátán pedig fiatalok
sokasága élvezi az élet örömeit. Érdekesség hogy Laura Pausini kislányának
hangja is hallható a lemez utolsó számában, aki még kislány és még nagyon
fiatal. Laura
Pausini azt sugallja nekünk, hogy fedezzük fel az élet szépségét.
ALEJANDRO
FERNÁNDEZ: Dos Mundos (2009.)
Egy testvéralbum. Jelentése:
Két világ. Alejandro Fernándeznek nemcsak a mexikói népzene, hanem a latin pop
is a zenei kategóriája közé tartozik. Két lemezt készített két zenei
stílusáról. Mindkét album hangulata teljesen más. Megjelenik itt a Phil
Collins: Both sides stílus, ahogy
anno 2004-ben a Corazón abiertonál.
Alejandro Fernández két arcát mutatja meg a két különböző stílusú zenei
lemezen. Én nem egyszer tettem össze borítókat. Egy teljes arcot kapunk, vagyis
két zenei stílus arcát. J
ALEJANDRO
FERNÁNDEZ: Confidencias (2013.)
Már a lemez borítóját látva ki
lehet találni milyen a stílusa. Amilyen a borító, olyan a stílus. Latin pop, de mellette más zenei stílus is meglapul. Mintha a múltat látnánk a CD képén.
Egy szerelmi történetet veszek észre. A férfi szeret egy nőt, de valamiért nem
lehet vele. A lányt hátulról látjuk, és annak is csak a haját, kissé elmosódva.
Lehet, hogy egy elhunyt kedvesről van szó akire a férfi folyton gondol.
ALEJANDRO
SANZ: El alma al aire (2000.) (Deluxe edition 2006.)
A CD borítója az álmodozást és
a zene iránti szeretetet mutatja. Zenét hallgatva a fellegekben érzem magam és
ez csodás dolog! A zene megtölti lelkünket vidámsággal, élni akarással és
varázslatos dolgokkal.
ALEX
UBAGO: ¿Qué Pides Tu? (2001.)
Mintha egy elszigetelt művész
képét látom az album borítóján, aki szomorú. Látszik arcán a tehetség, de
mintha nem lenne önbizalma. A CD hátborítóján már elénk áll és figyel minket. Szeretné,
ha meghallgatnánk.
EROS
RAMAZZOTTI: Dove c’e musica (1996.)
Egyedül a nagyvilágban, egyetlen
bicajjal. Keressük azt a helyet, ahova tartozni szeretnénk. Csak meg kell
találnunk azt az irányt, ahova mennünk kell. Elkísér bennünket az ég és velünk
van az Isten, aki megmutatja nekünk a helyes utat.
EROS
RAMAZZOTTI: Stilelibero (2000.)
Egy kis esti csónakázás a
kellemesen lágy, nyári időszakban. Visszagondolunk életünk szép dolgainkra,
gyönyörködünk a hold csodás fényében. Nemcsak a szépre emlékezünk, de eszünkbe
jutnak mindennapi gondjaink is.
JOHN
LENNON&YOKO ONO: Double Fantasy (1980.)
A lemez borítója fekete fehér, de a címe sárga betűs. Egy szerelem boldog képét véltem felfedezni. A hátborítón pedig azt, hogy John Lennon mintha szomorúan búcsúzna az élettől és még egyszer körülnéz, mielőtt távozik. Mellette pedig imádott felesége áll, aki szintén bánatos. A Woman-t hallgatva is a búcsúzás elemeit véltem felfedezni. Lehetséges, hogy Lennon sejtette, hogy tragédia történik, viszont nem foglalkozott ezzel.Nem minden meglévő CD-m borítóiról írtam, mert nem mindegyiknek van olyan mondanivalója amiről úgy gondolom írnom kellene. Mindaz, amit most leírtam egy gondolat az adott lemezek borítóiról, hogy szerintem mi a jelentésük. Egy zenei művész nemcsak a dallamaiba építi bele érzéseit, gondolatait, hanem magába az albumainak borítóiba is.
BEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.