Nemrég olvastam egy nagyon
megrázó cikket a neten. Egy 17 éves sérült lány, Kira nemierőszak áldozata lett,
és ami azután történt vele az még megrázóbb. A cikket itt olvashatjátok el:
Eszembe jutott nekem az egyik Starsky és Hutch rész, amikor a két
nyomozónak fogyatékkal élő fiatal barátnőjüket két férfi egy buszállomáson
kegyetlenül megerőszakolja. Persze történt feljelentés, de a bíróságon egy
szívtelen és lekezelő ügyvéd azt hangsúlyozta, hogy az a lány egy más világban
él és nem beszámítható. A két erőszaktevő szabadon távozhatott, de később a
lányt megtámadták az otthonában. Szerencsére megoldódott minden baj, de
gondoljunk abba bele, hogy ez szinte mindennap megtörténhet! Egy fogyatékkal
élő jobban ki van téve az erőszak valamennyi formájának, és akik ellenük
elkövetik ezt a kegyetlenséget nincs szívük! Nemcsak a testi, de a lelki
bántalmazás is épp olyan súlyos!
Kira története épp úgy megrázott,
mint az a rész a Starsky és Hutch-ban.
Kirát nemcsak testileg, de lelkileg is megölték! A bírósági tárgyalás volt a
végzetes seb ami Kira lelkét érte. Szégyellhetné magát az a sok szívtelen és
érzéketlen emberszabású féreg, aki a halálba kergetett egy védtelen lányt. Nem
voltak tekintettel se a szülőkre, se pedig erre a lányra.
„De hát
nézzenek rá, kinek van gusztusa egy ilyenre?”
Ezen a mondaton szabályosan felhúztam magam! Hogy képes
valaki ennyire lekezelően beszélni egy olyan emberről, aki egyáltalán nem tehet
arról, hogy fogyatékkal él! Mintha valami visszataszító állatról beszélne!
Aki ilyen mondatot kiejt a száján, pofon csapnám és
közölném vele:
„Nem hiszem,
hogy bárki megkívánna egy lelkileg rothadt egyént, mint te! Aki mégis megteszi
egészségére! Nézz tükörbe ahelyett, hogy egy fogyatékkal élőt mocskolsz! Ha a
te gyermeked lenne ilyen, akkor mit szólnál hozzá? Őt is megaláznád?! ”
Persze nem tudom férfi volt e vagy nő az, aki ilyet
kiejtett, de férfira tippelek. Egy olyan, aki öntelt, de emberileg egy nulla!
A sok „normálisnak” nevezhető
embertársunk közül vannak rendesek, de vannak köztük szívtelenek is. Ezek nagy
része sok esetben gúnyolja, bántja a fogyatékossággal élőt és nem bánja meg a
tettét. Sőt! Olyan szavakat mond rá, ami elképesztő! Nem hiszem, hogy valaha a
rendszer változni fog. Én hálás vagyok az Istennek azért, hogy eddig komolyabb
baj nem történt velem. Azonban engem is értek az utóbbi években számos olyan igazságtalan
dolgok, amelyek megváltoztatták az életem és máig érzem a következményeit.
Idegenekkel nem állok szóba.
Ha megszólítanak, akkor megijedek, mert nem tudom, milyen szándékai vannak
velem. Mikor 20 évvel ezelőtt már egyedül kezdtem hazajárkálni az iskolából
akkor leültem idegen emberekkel beszélgetni a villamoson. Ez jó volt, bár tudtam,
hogy nem szabad idegenektől csokit, cukrot és egyéb dolgot elfogadni. Persze
később már megtanultam, hogy nagy felelőtlenség volt az is, hogy szóba álltam
anno idegennel.
Ha
ezt a cikket egy kisgyermek vagy más fogyatékkal élő olvassa, üzenem nekik:
Nem szabad idegenekkel szóba állni és nem
szabad bedőlni a csábító szavaiknak! Sose fogadjatok el tőlük semmit sem és ne
menjetek el velük sehova!
Sajnos nemcsak a rendszer
rossz, de az emberek sem tartanak össze. Sokan csakis magukra gondolnak,
pötyögtetve azt a szar telefonjukat és közben nem veszik észre, hogy a világ,
amiben élünk, lassan a fejünkre esik.
BEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.