A tavaly nyár végén elindított
IZAURA TV-t sok telenovella rajongó várta. Ha a csatorna 10 évvel korábban
indul, akkor bizony én is nagyon boldog lettem volna. Mivel a ma már nem nézek
telenovellákat így teljesen mindegy, hogy van ilyen témájú csatorna vagy sem. Eleve
nem volt értelme ennek a romantikus sorozatokra épülő tévének. Hogy miért? Mert
annak idején egyrészt volt Zone Romantica amelyet sajnálatos módon totál
lezüllesztettek az akkori vezetői, majd olasz és egyéb filmek ismétléséből álló
Film Cafévá butították a csatornát. Fejleszthették volna úgy, hogy változatos
legyen. Az IZAURA TV nem érte el az egykori Zone Romanticának sem a hangulatát,
sem pedig azt a nézettséget, amelyet a Zone Romantica képviselt. Logójának
betűtípusa teljesen olyan, mint az egykori PRIZMA TV-nek, melynek új neve most RTL+.
Az IZAURA TV rózsaszínű arculata is kissé a Zone Romantica hangulatát idézi
fel, megspékelve a megboldogult PRIZMA TV üvegtörős effektjeivel. A TV2
csoportjának egyszerre kellett X mennyiségű, felesleges TV csatornákat
gyártania, és talán elegendő idejük sem volt arra, hogy egyedi lógókat
tervezzenek. A Mozi+ logója a Film+ és az RTL+ keverékéből jött létre.
Van hasonlóság. Az IZAURA
TV-nek a Péntek, szombat és vasárnapi TV műsorának kínálatát megosztanám
veletek és persze a véleményem ezzel kapcsolatban:
A nagy mérethez kattintsatok a képre:
Jól
látható hogy szinte csak ismétlésből áll a műsor. A csatorna indulásakor új
sorozatok indultak, de eleve az IZAURA TV szinte alig volt fogható! Ha egy új
tévét indítanak, akkor el kell intézni előtte azt, hogy minden TV csomagban
benne legyen, így a néző az első percektől kezdve élvezheti az új csatornát.
Ugyan visszanézhetőek voltak a sorozatai az IZAURA TV honlapján, de nem
mindegyiket tették fel. Nem tudni pontosan hogy szándékosság e vagy csak a
hozzá nem értés az oka. Anno a TV2 nagy válságban volt és ezt maguknak is
köszönhették, ugyanis nem követte a konkurens RTL klub példáját, akik magas
nézettségű telenovellákat sugároztak. Ugyan a TV2 később a Marina és az Árva angyal
(Cuidado con el ángel) című sorozatával magas nézettséget hoztak, de korábban
kellett volna ezt a lépést meghozni. Ha valódi TV csatornám lenne, én tudnám,
hogy mi kell a nézőimnek. Nekem kitalált TV csatornáim vannak, melyeket úgy szerkesztek,
ahogyan a valóságban is tenném:
Így néz ki a TV csatornáim
műsora. Az epizódszámok a dokumentumban vannak, csak a cikk miatt tettem be az
epizódszám nélküli műsort, mintának. Jól látható, hogy a pirossal keretezett
rész a premier sorozatokat, a szürke pedig az ismétléseket foglalja magába. A
BN2-n futó ismétlések azért vannak korai időpontban, mert a BN-en egy, vagy
másfél éve ment premierként. A BN+-on lévő ismétlések pedig a 3-4 évvel
ezelőtti premierek ismétlése, így olyan időpontokba kerül, amely kedvező és nem
zavarja a jelenlegi premieres sávot. A BN Deluxe-on is mennek premierek, de
este is. Egy TV csatornának arra
kellene odafigyelni, hogy egyrészt megismételje az adott sorozatait, méghozzá olyan
időpontban, ami sok embert elérhet. Az RTL klub és annak kis csatornái erre
odafigyeltek, ám a Sorozat+ nem volt korábban elérhető minden háztartásban, és alig
egy éve minden magyarázat nélkül leveszegette az esti telenovellákat, hogy
agyonismételt amerikai és angol sorozatokat sugározzanak. Megvárhatták volna,
amíg véget érnek ott a telenovellák és csak azután variálgatni. Olyat nem csinálnék,
hogy leveszegetek sorozatokat, mert ezzel a nézőknek okozok kellemetlenséget.
Az IZAURA TV-n már egyáltalán
nincs premier telenovella. Minden jel arra utal, hogy a csatorna nem érte el
azt a szintet, hogy az emberek nézzék, ezért az is lehet, hogy egy idő után
megszűnik. Ha viszont nem, akkor bele kell húznia, hogyha nézettséget akar.
Attól hogy a TV2-n 1-2 évvel ezelőtt futott sorozatait kapdossák elő és olyan
időpontba pakolásszák őket ahova új telenovellát is be lehetne tenni, úgy nincs
értelme, főleg ha az egyik ismétlést kora reggelre teszik be, a másikat
délutánra, a harmadikat pedig estére. Így felesleges az IZAURA TV. Ha meg nem
vesznek új telenovellákat bőven van a 2000-es évek elején vetített
klasszikusokból, melyek szerintem hasonló nézettséget hoznának, mint az újak.
BEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.