Autizmus Világnapja 2017.

Második alkalommal vettem részt a mai Autizmus Világnapján. Tavaly, 2016-ban sétáltam először autizmussal élő sorstársaimmal. Kezünkben kék lufi volt, amelyet később szélnek eresztettünk. Ma ismét eljött a KÉK nap, hogy megmutassuk a világnak, létezünk és mi is szeretnénk normális életet élni. Tegnap az AURA Egyesület születésnapi ünnepsége után Mária, a vezető elvitt autóval engem és egy másik Aurás tagot az Allee bevásárlóközponttig, ahol vettem magamnak egy kék lufit. Úgy döntöttem, hogy rá fogom írni a kívánságaimat. Ezt meg is tettem. Este, a szobámban, Armando Manzanero muzsikája mellett teleirkáltam a világoskék héliumos lufit. Hogy pontosan miket írtam rá, nem árulom el és nem is fogom leírni. Reggel tettem egy kitérőt és a kedvenc helyemre siettem. A kék kívánságlufit elengedtem az égbe. Kicsit megijedtem attól, hogy el kellett engednem. Végül kiengedtem a kezeim közül és kívánságaim az égbe szálltak. Arra gondoltam, hogy az Isten majd elkapja az égben és elolvas engem. Annyi minden eszembe jutott, amikor egyedül voltam a színház előtt. Féltem, hogy mások is ott lesznek, de szerencsére egyedül tartózkodtam ott. 

 

Elindultam a Magyar Tudományos Akadémia felé, ahol a találkozó volt. Mikor megérkeztem akkor már elég sokan voltak. Osztották a kék lufikat és egyet kaptam. Ugyan túl voltam egy lufi engedésen, de szerettem volna a többiekkel is légballont ereszteni. Készítettem képeket és videókat is: 

A tegnap összegyűjtött 2 ezer forintos adomány pedig Tóth Dórához, Zalán édesanyjához került. Személyesen át tudtam adni neki a séta előtt. Nagyon boldog volt és én is örültem, hogy segíteni tudtam. Zalán kapott tőlem egy új naplót, amiben majd a későbbi élményeit írhatja bele. A sétát követően furcsa éneklés volt, ami nekem nem nagyon tetszett. Egy édesapa beszédet mondott, aki elárulta, hogy a fia autista. Megjegyezte, hogy az autizmussal érintett családoknál szinte mindig az édesanyák azok, akik többet foglalkoznak a témával, mert az apák sok esetben „lelépnek”. A férfiak nem annyira kezelik és nem is akarják kezelni az ilyen helyzeteket, mint a nők, akik viszont sokkal megértőbbek. Eszembe jutott a tegnapi AURA egyesületi születésnapon Mária mondata. Azt mondta, hogy amikor lehetőséget adnak az autizmussal élőknek, akkor nagyon sok mindent el tudnak érni. Visszaemlékeztem arra az időre, amikor elkezdtem az esti gimit és hogy mennyire nehéz volt. DE SIKERÜLT VÉGIGCSINÁLNI! Ám azonban később közösségbeli problémáim adódtak és csúnyán megsérültem.

A világnapi séta eseményen Kulka János színművész is részt vett. Mikor a lufi eresztés pillanata elérkezett nagyon izgatott voltam. Csodálva néztem azt a sok kék „pöttyöcskét” ahogy az égbe szállnak és távolodnak tőlünk. Egy kicsit szomorú is voltam, mert sok minden jutott az eszembe. Hazafelé menet készítettem további KÉK fotókat:

Kicsit lehangolt állapotban jöttem haza, aztán elkezdtem megszerkeszteni a mai videóimat és képeimet. A fényképezőgépem úgy volt beállítva, hogy kékes fotókat tudjak készíteni. Épp ideális volt a mai naphoz. Ahogy tavaly, most is reménykedni kezdtem, hogy ennek az Autizmus Világnapjának és fotós kiállításnak lesz hatása a társadalmunkra. Én nem hiszem, hogy bármi is változni fog. Az egyik legboldogabb ember lennék, ha nem lenne az emberek többsége előítéletes. A rólam készült képes kiállítással, az esti netes műsoraimmal megmutatom, hogy milyen vagyok, mire vagyok képes, és hogy küzdök az álmaimért. Úgy érzem magam, mint egy akkus elem. Lemerülök, de feltöltődök és küzdök tovább. Küzdök, amíg tehetem.

BEN