Erasmo repülése

A pszichológustól hazafelé menet észrevettem egy kismadarat, aki mozdulatlanul állt az úttest végében. Olyan helyen ahol az autók megállnak parkolni. Először azt hittem, hogy meghalt, de aztán láttam, hogy bontogatja kis szárnyacskáit. Nem mertem felvenni, mert féltem, hogy megcsíp. Nem tudtam, hogy segítsek. Elkezdtem néhány képet készíteni róla, hisz nagyon szép volt. Ekkor érkezett egy idős ember, aki vélhetően az unokájával volt. Megkérdezte mi van a madárral. Felvette és a füves részen hagyta. Kicsit megnyugodtam mikor a kismadarat biztonságban tudhattam. Mikor az idős ember és a kislány továbbmentek akkor nem volt szívem úgy hazamenni, hogy a madárka talán nagy bajban van. Visszasiettem a pszichológushoz, hogy dobozt kérjek. A kertjükbe akartam vinni, de mondták, hogy a macskák megennék. Kölcsönkértem egy műanyag kosárkát és visszasiettem a madárkához. Egy faággal a kezemben felsegítettem és a kosárba tettem. Úgy döntöttem nem hagyom elpusztulni és elindultam vele, hogy hazahozzam. Úton a Nagyvárad tér felé azon töprengtem, hogy milyen magot adjak neki. Elneveztem Erasmonak. Azt terveztem, hogyha hazahozom, akkor az erkélyen menedéket kap, vagy felhívom azokat, akik madármentéssel foglalkoznak. Nem tudtam, hogy került az úttest végébe. Még pici volt a madár, aki nem tudott repülni. Mindig nyitogatta a szárnyait. Ha ott hagytam volna a fűben, lehet, eltapossák, kóbor macskák felfalják vagy emberek fogják és eladják. Ha pedig eladják, akkor kalitkába zárják és elveszíti a szabadságát. Egy áruként kezelnék, ami rettenetes! Biztosra mentem és megmentettem. Már közel voltam az otthonomhoz amikor Erasmo, a madár hirtelen kirepült a műanyag kosárból. Egy bokorra szállt és eltűnt. Szomorú voltam, hogy nem gondoskodhattam róla tovább. A lényeg, hogy Erasmo a repülést választotta és bárhol van, remélem, jól érzi magát.

BEN