STEVE30, avagy István barátom 30. születésnapja

Nagy öröm az, ha a szeretteimnek boldogságot hozhatok az életébe. Kb. ugyanolyan dolog ez, mintha várok egy CD megjelenést, és amikor az megérkezik, akkor elmegyek érte, megveszem és „ismerkedek vele”, majd hazahozom és az életem részévé válik.  

Nagy öröm az, ha a szeretteimnek boldogságot hozhatok az életébe. Kb. ugyanolyan dolog ez, mintha várok egy CD megjelenést, és amikor az megérkezik, akkor elmegyek érte, megveszem és „ismerkedek vele”, majd hazahozom és az életem részévé válik.  

István barátommal 2005 óta vagyunk nagyon jó barátok. Egy suliba jártunk és ő volt ott az egyetlen, akit senki sem tudott ellenem hangolni. Emlékszem arra, amikor a 18. születésnapját ünnepeltük. Azon a napon korábban bementem a suliba néhány itthonról elhozott színes krétával, majd a táblára rajzoltam a boldog szülinapi köszöntőt. Vittem nasit is. Később az ünneplést otthon, náluk, Nagymaroson folytattuk. Először ettem akkor gyrost, de csípős öntettel. Akkor még éltek az apai nagyszülei is. Erzsi néni, a nagymamája egy áldott jó asszony volt. Ahányszor mentem Marosra mindig kitett magáért. Nagyon finom volt a krumplija, rizse. Tökéletesen sós volt mindig. Korábban megfogadtam, hogy a múltamnak csak a szép időszakait fogom leírni. Eltelt azóta 12 év. István barátom apai nagyszülei már elhunytak, mi meg „felnőttünk”. István barátom hivatalosan az első, igaz barátom, akivel 2005-ben ismerkedtem meg. Én 19, ő 17 éves volt. Közös kedvencünk volt anno a Vadmacska (Gata Salvaje) című sorozat, ami akkoriban a Viasat 3-on ment. A 2-es metrónak még sok állomásra régi, szocreál arculata volt. A suliból szinte mindennap együtt mentünk haza, és a 2-es metróba mentünk. Elkísértem sokszor a Nyugatiba, ahol ő gyrost vett magának, mert az a kedvence. Más idők voltak. Tegnap, amikor a születésnapját ünnepeltük sokszor előjöttek a régi emlékek kellemes szakaszai. Sajnos az is, amikor 2007-ben kórházba került az asztmája miatt. A születésnapját is ott kellett töltenie. Kétnaponta látogattam, beszélgettünk, tartottam benne a lelket és ott megünnepeltük a születésnapját. Hideg őszi esték voltak és egyben szomorúak, mert amikor meglátogattam, akkor nem szívesen hagytam ott a barátom. A kórházi időszak óta István barátom tünetmentes, nincs baja.

István barátom születésnapjára már júniusban elkezdtem tervezni a nagy napot. A kisebb ajándékait július, augusztusban vettem meg. Mikor szeptemberben az én születésnapom volt akkor persze el kellett rejtenem az árulkodó jeleket, nehogy bármit is meglásson. Október 9-én, egy nappal a nagy esemény előtt sütöttem, főztem és nagyban készülődtem a másnapra. Új receptúra alapján készítettem a BENovelas féle pikánstálat:

Sültkrumplis, erős fűszersót használtam, de a megpucolt és felszeletelt nyers zöldségeket összekevertem a csomag tartalmának majdnem a felével. Állni hagytam egy kicsit, majd beraktam krumplisütőbe. Szakaszosan tudtam csak megcsinálni, mert nagyon sok adagot készítettem. Mivel István barátom jégkrémtorta kedvelő, így csokis fagyis piskótatortát készítettem:

Színes dekortollakkal díszítettem a tortáját. István barátom szereti a Forma 1-et és azon belül a Mercedes autókat. Gondoltam egyet a nyáron és a 30-as logóját Mercedes logóval csináltam meg:

A rajz sajnos csak ötödszörre sikerült jól, de megérte, mert remekül sikerült. 

Ebéd és tortázás után a Bikás parki Café Montázsba mentünk. Előre le volt foglalva az a szoba, ahol nyugisan lehetett beszélgetni. Ebben a szobában forgattam le a Magány című filmem első jeleneteit is. 14-21 óráig voltunk a helyszínen. István barátomnak születésnapi zenei válogatás cd-t készítettem, melyen az ő kedvencei voltak. Azt hallgattuk. Óránként István barátom pedig elhasznált egy tűzijátékot.

 

  

21-kor úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egyet metrózni. Mivel a 3-as metró zárva volt az esti felújítás miatt, így először a 4-es, majd a 2-es, végül a kisföldalattival mentünk az Oktogon felé, ahonnan a Nyugati pályaudvar felé igyekeztünk. A 4-es metróba szállva a hátsó részre mentünk és az elbontott vezetői fülkéhez léptünk, hogy megnézzük az alagutat. Kár hogy nem volt teljesen kivilágítva.

Néhány extra metrós képet készítettem, melyek még nem voltak meg a metrós fotós gyűjteményemben. Istvánt elkísértem a Nyugatiba, aki a 22:52-es vonattal hazament, én pedig a villamossal hazajöttem. Nagyon elfáradtam, mert sok minden volt, viszont remekül sikerült ez a nap. Útközben eszembe jutott Laci barátom 2014-es születésnapja is, amikor megleptem őt. Aztán később ő is viszonozta ugyanabban az évben. A villamossal, amivel hazamentem az ablakból lehet látni a lakóházat, ahol lakik. Bármi is történt velünk, mindig szeretni fogom és emlékezni fogok rá. Egy ilyen fontos alkalom napján, mint pl. István barátom születésnapja rengeteg régmúlt emlék is előbukik a felszínre. Vannak jó, de rossz emlékek is. Vegyesen.

B E N