Úgy volt, hogy István
barátommal elmegyünk kocsikázni, ám a hétvége felé sajnos megfáztam. Ebben
közrejátszhatott az, hogy legutóbbi edzésem után teljesen kiizzadva jöttem haza
már akkor „rosszalkodott” az orrom. Hiába, nem tudtam elkerülni a megfázást.
Péntek este volt a legrosszabb. Hála a Rhynospray+-nak könnyebben viselem a
megfázást, ugyanis az orrdugulást, ha átmenetileg is, de pár órára megszünteti.
Sajnos a torkom és a köhögések oly mértékben kiizzasztottak, hogy pénteken este
dőlt el, másnap nincs elmenetel, hanem itthoni ágy nyugi. Ez így is volt.
Nagyon sokat aludtam, kúráltam magam, de aztán úgy döntöttem, hogy az eleinte
vasárnapra szánt felújítást akkor inkább előrehozom. Nem szeretem elhagyni magam,
amikor megbetegszek. Ha lekötöm magam, akkor kevésbé gondolok az adott
állapotra.
A régi szobámból 2010-ben
költöztem ki, majd beköltöztem a jelenlegibe. Az akkor vásárolt sárga festékből
máig van, sok alkalomra elegendő mennyiséggel. 2010 óta volt pár tisztasági
festéses igazítás, de az évek, illetve a gyurmaragasztóval felrögzített képeim
komolyabban kikezdték. Úgy döntöttem, hogy felszámolom mindezt és kifestem
újból a válságos részeket. A szobám felújítását már régen megterveztem, ám
ezüstszínűre akartam a festését. Mivel van még a 2010-es festékből így nem
kellett rá költeni.
A felújítás előtt minden képet
leszedtem a falról, majd a festeni kívánt területekről a CD-ket, dvd-ket
átmenetileg a másik szobába, illetve a konyhai kanapéra tettem. Miután a falról
lekerültek a képek, a letapadt gyurmaragasztó eltávolítása következett. Sajnos
a festés során a nyomokat nem tudtam eltüntetni, de megoldom majd ezt a gondot.
Többé nem használok gyurmaragasztót.
Ú j
r a e z ü s t ö z é s
A CD polcomat sok éve
ezüstöztem be ragasztószalaggal. Pattexet használtam. Az évek múlásával azonban
szép lassan tönkrement a fedés, ráadásul itt-ott kopni is kezdett. A SCAPA
márkájú ezüst ragasztószalag könnyedén megmunkálható és erősebb a Pattexnél.
Igaz 4 ezerbe kerül, de 50 méteres és hatékonyabb.
A polcról újraezüstözése előtt
levettem a CD-imet, majd az üres területen lévő fehér részt is sárgára
festettem. A polc körüli rész is megújult.
A festés befejezése után nagy
nehezen, de az összes ragasztószalagot eltávolítottam a polcokról. Nekiláttam
az újraezüstözésnek. Szerencsém volt, mert nem volt elég az 50 méter, így a
meglévő majdnem 30 méteres SCAPA ezüstből kellett hozzátenni.
A munkálatok befejezése után
visszapakoltam a CD-ket és a dvd-ket, ám jelenleg még zajlik a szoba
rendbetétele. A megújult falakon új képek lesznek a jövő hónapban, de keretezettek.
Addig is marad az üresség. J
Videós összefoglaló a
felújításról:
B E N
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.