Andrew Lloyd Webber: 70! koncert a Budapest Sportarénában

Én, édesapám és barátja hármasban elmentünk a pénteki Andrew Lloyd Webber születésnapjára rendezett koncertre, ahol egy 3 órás előadásban volt részünk. A koncertet a Budapest Sportarénában rendezték meg. Megvallom, nem számítottam ennyire színvonalas előadásra. A musical részleteket magyar nyelven adták elő, magyar hírességek. Köztük Miller Zoltán, Posta Viktor, Malek Andrea, Koós Réka, Polyák Lilla és még sokan mások. Voltak olyan énekesek is, akiket nem ismertem. A Sportaréna hozta szokásos formáját. Gazdag színvilág, remek hangulat. Most nem volt telt ház, főleg a páholyokban nem. Ahol mi voltunk csak egy fiatal pár volt jelen. A Webber 70! előadást a Madách színházban is játsszák. A tegnap esti koncerten olyan Webber zenék is mentek, melyeket először mutattak be Magyarországon. Nekem legjobban a Starlight Express című szám tetszett a kellemesen hangulatos, sötétes fényjátékokkal. Némely szám magányérzetet is árasztott. Ez nagyon erősen volt érezhető pl. az Éjfél című dal alatt. Én, ki sokszor megtapasztaltam életem során a magányt, nekem jobban feltűnt és sokkal érezhetőbb volt számomra.

A Webber koncerten sok képet és videót is készítettem:

Előttem volt egy kép. Sokszor elképzelem azt, hogy a spanyol zenei énekeseket hallgatva, főleg Laura Pausinit, Ricardo Montanert és Alejandro Sanz-ot hallgatva egy sötétedő sikátorban érzem magam, ahol persze nincs baj, csupán egy menedék a problémák elől. Elrejtőzni azok elől, akik bántanak, bántottak, bántani akarnak. Egy sikátor ahol nincsenek elbújó suttyók, ahol az ottani sötétség védelmet nyújt, mint egy láthatatlan fátyol. Tehát egy biztonságos és védett közeg, ahol a gonoszságnak nincs helye. Pausini, Montaner és Sanz dallamaiban is feltűnnek ezek a képek, bár ezt nem mindenki veszi észre. Talán az autizmusomból kifolyólag van nekem ilyen képességem. Emlékszem arra, amikor irodalom órákon verseket, novellákat elemeztünk. Sokszor megjelent ott is a magány képe. Sergio Dalmának is van egy olyan dala, amely ezt a sikátoros érzetet nyújtja. Érdekesség, hogy Ricardo Montaner egyik klipjében, az Es Asíban is megjelenik egy sikátorszerű hely. A Webber 70! előadás közben egy merész kép is előttem volt. Mi lett volna, ha kézen fogva betoppan a színpadra Laura Pausini, Ricardo Montaner, Alejandro Sanz, és Sergio Dalma? A nézők talán Pausinit ismernék fel, de a többieket biztos nem. A másik pedig, a magyar színészek is biztos meglepődve állnának, és nem tudnák, hogy éppen miért is történik mindez. Nagy durranás lenne, ha a színpadon műfajkeveredés zajlana le. J Persze ez csak fantázia, ilyen a valóságban nem történne meg.

A Webber 70! koncert kétrészes volt. A szünetben elvonultam a szokásos helyemre:

Ott is ültem a szünet végéig. Kényelmes volt és jó. Lenyűgöző az a hangulat. Sokszor ültem itt. J Az előadás második részének végén sorra bemutatták a színészeket, hogy ki mit énekelt. Ezt kicsit viccesnek találtam, mert a zene, ami ment közben nevetésre késztetett. Ezt megfűszerezte a nézőközönség tapsa és a színészek levonulása a lépcsőn.

A koncert kellemes kikapcsolódást nyújtott. A Madáchban érdemes megnéznie annak, aki szereti a musicaleket.

B E N