Szeptember 28-án két CD
újdonság jelent meg. Az egyik Phil Collinstól, a másik pedig Chertől. Már a
nyár közepén olvastam arról, hogy a két énekes újabb lemezt dob piacra.
Augusztustól már elő is lehetett rendelni őket, bár a Chert utólag rendeltem
meg.
PHIL COLLINS: Plays Well With Others
A 4 lemezes különleges könyves
kiadásának promóciós videóját már júliusban láttam a facebookon.
Először azt
hittem, hogy valami vadonatúj lemez lesz, de csak később tudtam meg, hogy
valójában egy újabb válogatás kollekció. Persze nem olyan, mint az elmúlt 3
évben. Ez az album teljesen másról szól. Phil Collins dobosként kezdte
pályafutását a Genesisnél, ám 1981-től kezdve szólókarrierbe is kezdett. Számos
énekesnél volt még vendégénekes, vendégdobos. Ebből a világból kaptunk most egy
kollekciót 4 korongon, melyben olyan dalok is elhangzanak, melyet Phil Collins
írt más előadó számára. Pl. Laura Pausininek. Ilyen zenei számok is hallhatóak
ezen a kiadványon. Stílusban változatos, és érdekes kiadvány. Ráadásul olyan az
illata, mint a remastered deluxe kiadásoknak. A Plays
Well With Others könyves CD füzet sok érdekes képet tartalmaz, melyek közül
csak párat ismerek, de akadtak olyanok is, amelyeket eddig még nem volt
szerencsém látni. Készítettem egy ún. Unboxing
videót, amelyben megmutattam a kiadványt:
A borítóval kapcsolatban van
némi kifogásom. Ugyanaz a rajz van a könyves lemez borítóján, mint anno a The Singlesnél. Ott csak a fej és a dob
ütők látszanak. A Plays Well With Others kiadványon
pedig a teljes rajz. A háttérben semmi nincs, a könyves lemez betűszíne zöld, alul
fekete. A lemezek szépek, különböző színűek a betűtípusok. Emlékeztet engem
Sergio Dalma: Dalma című 2015-ös
lemezének belső borítójára. A lemezek tartalma is jó, viszont ebből is
hiányoznak extra dalok, pl. a Lamont Dozieres duett, illetve pár kimaradt
egykori Phil Collins dal, melyek sem a deluxe-ra, sem pedig a The Singles-re nem kerültek fel. Mindezek
ellenére egy remekül összeszedett dalcsokrot kaptam, mely eszembe juttatta az
egykori VH1 Classic zenecsatornát, melyet nagyon szerettem akkoriban.
Klasszikus pop-rock videóklippek gyűjteménye volt az a csatorna, de már sajnos
nincsen. Vegyesen a 60-70-80-90-es évek népszerű dalaiból adták le a jobbnál
jobb zenei klipeket.
A Plays Well With Others is épp olyan időutazás, mint a többi normál Phil
Collins album. Spotify linket nem találtam hozzá, viszont megvásárolható az
album. Peter Gabriel, Philip Bailey, Chaka Khan, Eric Clapton és még sokan
mások is „benne vannak”, illetve számomra ismert dalok is. J
CHER: Dancing Queen
Cher régen adott ki új
albumot. Legutóbb 2013-ban. Eleinte úgy volt, hogy visszavonult, de az énekesnő
visszatért, aki színésznőként is megállta a helyét karrierje során. Nemrég a Mamma Mia 2-ben alakította Meryl Streep
karakterének édesanyját. A filmhez készült soundtrack (filmzene) albumon
hallhatóak Cher számok is az ABBA dalok feldolgozásában. Szeptember 28-án
jelent meg Chernek a Dancing Queen
című lemeze, melyben 10 népszerű ABBA számot dolgoz fel. Nagyon jól csinálta!
Ezüst matricával! :) Ha a borítóra ragasztom akkor nem lett volna jó. A matricát beragasztottam a CD füzetbe:
A
klasszikus slágerek modernizált verziót kaptak, mellette a kedvencem, az One of us kapott lágyabb, romantikusabb
változatot.
Chert nagyon tehetséges
énekesnőnek tartom, aki még mindig tud meglepetést okozni a rajongóinak. J A Dancing Queen elérhető a spotify-on:
B E N
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.