2018. szeptember 30., vasárnap

Ősz (Otoño)


Az elmúlt években mindig kitolódik a nyár és az ősz csak picivel később szokott érkezni. Mintha a jó idő szándékosan akarna maradni. Alig egy héttel ezelőtt indult csak az évszakváltás. Gyermekkoromban már augusztus végén kezdett hűvösebb lenni az idő, és szeptember elején vonult el a nyár. Első osztályos koromban, 1994. augusztus utolsó hetében már őszies idő volt. Emlékszem arra, hogy az első házi feladatként azt kaptuk, hogy hétfőre gyűjtsünk száraz faleveleket. Nehéz volt számomra az iskolakezdés. Féltem tőle. Néhány nap választott csak el a 8. születésnapomtól. 1994. szeptember 1-e csütörtöki napra esett. Édesanyám vitt először iskolába. A Kossuth téren a reggeli őszi napfény bevilágította az Országház vékony, üvegablakait. Mintha hártyás, gyűrött lett volna. Aztán a 2-es metró klasszikus arculatának emlékei jutottak eszembe. Ma már persze minden más. Nem olyan, mint régen.

Az ősznek megvannak a maga szépségei, lehangoló hangulata. Szeretem ezt az évszakot, mert akkor a táj sokszínűvé válik és nincs az-az elviselhető forróság, gyakori szomjúság. Az ősz az elmúlás szimbóluma. A természet évről évre változik. A tavasz a születés, a nyár az ifjúság kora, az ősz, az idősödés, öregség időszaka, a tél pedig a halált, elmúlást jelenti. Most az időskor évszaka van, az ősz. Amikor nemrég betöltöttem a 32. életévem kissé megijedtem. Gyorsan múlik az idő, úgy érzem már nyakamon az időskor. Persze még jó messze van, de mégis gondolok rá. Örülnöm kellene annak, hogy még csak a 30-as éveimet taposom, de akkor is tisztában vagyok azzal, hogy egy nap belépek a 40-50-60-as évtizedekbe. Ha megélem egyáltalán. Ki tudja. Amikor 30 éves lettem akkor kezdtem félni leginkább az öregségtől. Ez rossz érzéssel töltött el. Gyermeki szemmel, sokkal lassabban telt az idő, és mostanában mintha minden felgyorsult volna. Rohamosan telnek az évek és ez ellen semmit sem tehetünk. A természetnek jó, hisz minden tavasszal újjászületik, erőre kap. Azonban az ember nem lesz fiatalabb. Én sem. Egyre több őszhajszálam lett, bár az arcomon nem látszanak a 30-as évek jelei. Idősebb az arcom a 10 évvel ezelőtti külsőmhöz képest. 2016-ban, amikor beléptem 30-ba abban az évben jelent meg Phil Collins albumai új kiadásban. A remastered kiadványok borítóján Phil Collins fiatal arca helyett az időskori verziók vannak. Szomorú, mégis érdekes, ha összehasonlítom az új kiadásokat a régiekkel.

Az ősz nekem sokáig a szomorúság évszaka volt, mert ugye elkezdődött az iskola. Visszaemlékszem 1996. szeptember 1-ére, amely egy vasárnapi napra esett. 3. osztályos lettem. Borús volt az ég amikor az évnyitó az iskola udvarán volt megtartva. Az azt követő hetek is ilyenek voltak. Enyhén sötétes, kissé lehangoló időjárás volt. Előfordult 1-2 olyan nap, amikor szép napos idő volt, de nagyon az ősz körül volt már minden.     

A z   ő s z   a j á n d é k a i

Erdőbe nem nagyon szeretek járni, csakis ősszel. Akkor is csak 1-2 alkalommal teszem. Ekkor gyűjtöm össze az „ajándékokat”: Lehullott, száraz faleveleket, makkokat, tobozokat. Közben lefotózom a tájat is. Ezek mind nagyon értékes dolgok, mert fotóimmal megörökítek szép pillanatokat, és a kézzel fogható erdei ajándékokat tálba teszem, hogy díszelegjen a lakásban. Ez az őszi tál. Idén is készítek majd, de meg kell várnom, míg a természet lebarnul, elvörösödik. Ez. kb. október végén, november elején alakul ki, bár mikor legutóbb elmentem Gömbimmel sétálni akkor már sok helyen láttam lebarnulást. Persze nem mindenhol.



I d ő t l e n   z e n é k
Az idő nem fog a zenén, de az őket megalkotó énekeseken sajnos igen. Amikor elkezdtem latin zenét hallgatni akkor az adott énekesek még fiatalságuk fénykorát élték. Ennek már 18 esztendeje. Intenzívebben latin zenét 2004 óta hallgatok, mióta lehetőségem lett külföldről rendelni spanyol nyelvű CD-ket. Az újakat hallgatva feltűnik nekem az, hogy egy énekesnek mennyire megváltozik a hangja. Hiába a stúdiófelvétel és annak korrigálási munkái, sajnos az idő vasfoga a hangszálakat is kikezdi. Pl. Ricardo Montaner, Alejandro Fernández és a kedvenc énekesem Phil Collins esetében. Ugyan csodálatos új dalok születtek általuk, mégis érezhető az idő múlása. Phil Collins mostani koncertes turnéját nézegetve a neten szomorú látvány fogad, hisz az énekes már nem olyan, mint akkoriban. Mindenesetre ez nem befolyásol abban, hogy hallgassam a jelen és a jövőben megjelenő lemezeiket. Amíg tehetik, zenélnek. Minden perc érték.

Amikor tavaly karácsonyra megvettem magamnak Alejandro Sanz +ES+ koncert CD+DVD-jét akkor döbbenve láttam, hogy az énekes mennyire megőszült. Látszanak rajta az időskor jelei. Ugyan vannak még fiatal vonásai, de nem tudta letagadni, hogy akkor 48 és fél éves volt. Idén decemberben Alejandro Sanz 50 éves lesz. Ugyan van most új generáció, pl. Pablo Alborán, aki nemcsak egy nagyon jóképű énekes, de remek a zenei stílusa. Ő egyike az új generációnak, kinek zenéjét megszerettem. Tervezek nyitni mások felé is, persze nem feledkezek meg azokról, akiket eddig hallgattam. Mindig nagyon várom azt, hogy mikor jelenik meg egy engem érdekelt újdonság. Eltelhet 10-20-30 év az eddig megkedvelt, megszeretett dallamok mindig örökzöldek maradnak számomra. November végén Eros Ramazzotti adja ki az új lemezét, melyet szintén nagyon várok már. Amikor egy adott  énekes koncertet ad akkor a slágerzenék kerülnek leginkább előadásra. Egészen más stílusban adják elő a dalaikat. Ez énekes függő. Vannak olyanok is, akik újra felveszik egykori dallamaikat. Pl. Jose Luis Rodriguez, kinek nemrég vettem meg az Inmenso című albumát. A lemezen régi számai vannak új stílusban. Most Chernek jelent meg az új lemeze, melyben ABBA slágereket dolgozott fel.  

Ami ma történik az a jelen, ami holnap lesz az a jövő. Ami tegnap volt már a múlthoz tartozik. Úgy belekukkantanék akár egy percre abba, milyen lesz a jövő, illetve annak zenei oldala is nagyon érdekelne.

Az ősz ismét beköszöntött, mely most legalább 3 hónapig jelen lesz és hátrahagy megannyi sárga levelet, makkot, kopasz fákat és számos színes emléket.

B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.