Emberi kapcsolatok

Nehéz erről a nehéz témáról írni, de muszáj. Főleg hogy 10 évvel ezelőtt is nagy változások léptek az életembe azzal, hogy 2008. szeptember 1-én nekivágtam életem egyik legnehezebb kihívásának, az esti középiskolai éveknek. Nehéz volt a kezdet, de még nehezebb a folytatás.

Az emberi kapcsolatok sokkal nehezebbek, mint ahogy azt korábban gondoltam. Hasonlóan nehéz, mint a matematika. Van olyan feladat, amit könnyen meg tudok oldani, de akadnak nehezebb falatok is. Az utóbbi időben minden igyekezetem ellenére próbáltam titkolni az autizmust olyan emberek elől, akikkel újonnan ismerkedtem meg. Nem sikerült. Sokszor látszik rajtam a másság. Ezt saját szememmel is láttam, amikor az estiBEN adásait újranéztem. Megvallom, nem szívesen tettem. Utólag már bántam, hogy időt szántam erre a műsorra, mert rájöttem, hogy a youtubeos magyar közönséget inkább a másokat kigúnyoló videók, öntelt youtuberek érdeklik. Persze van, ami hasznos és jó. Döbbenetes az is, amely a youtuberek világában megtalálható. Kevés nézettségem volt, így letöröltem az estiBEN-t. Én magamat adtam, még ha zavarban is voltam. Megpróbáltam ezzel a műsorommal másokon és magamon is segíteni, ám a kívánt eredményeket mégsem tudtam elérni. Az estiBEN ugyanúgy halálra lett ítélve, mint annak idején az Esti likőr. Mindenesetre eltettem magamnak az archívumba. Nem hagyok fel a kisfilmek készítésével, azokat folytatom. Egy újabb kisfilmhez sok hangulat és főleg megfelelő helyszín szükséges. Idén új, privát sorozatot készítek, melyet az év végére fejezek be. A fotózást folytatom, csinálom, de már okostelefonnal is.

Z s á k u t c a

Ugyan örülhetek annak, hogy az autizmus enyhébb változatával élek, de az emberek része kiszúrja ezt. Az ember valósággal retteg attól, amit nem ismer. Főleg ha rossz színben tüntetik fel a hozzám hasonló furcsa lényeket. Én is ember vagyok, de más. A társadalom, melyben élünk nagyrészt átlagos. Aki ebből a közegből kitűnik, sajnos rosszabb esetben kiszorul. Én mindig megfigyelem az embereket. Ma már a többség a telefonját pötyögteti, nem figyel oda a másikra. Nekem is van okostelefonom, de azt max. itthon pötyögtetem, mikor épp ülök és csend van. Akkor is a telefonommal készített képeimet nézegetem és osztom meg emailben.

Megváltozott a világ. Sokszor próbálom megtalálni a helyem, de folyton zsákutcába kerülök. Ahányszor közösségben voltam, nem tudtam beilleszkedni, mert egyrészt az autizmusom, másrészt egyéb okok miatt nem tudták kezelni a helyzetem és jobbnak látták felvenni a nyúlcipőt. Elküldtek, amely rettenetes volt és ezzel a döntésükkel csak rosszabbat tettek velem. Én pedig hiába magyarázkodtam, nem érdekelte a többséget az igazság. Később azzal magyarázták, hogy kudarcot vallottak, holott aki igazán kudarcot vallott, az én voltam. Mintha az én érzéseim nem számítanának, csak a másé. Mintha nem lenne fontos mindaz, amit belül érzek. Másokkal ellentétben nem adom fel a harcot, nem hagyom magára azt, akin segíteni akarok. Képes vagyok mindezek ellenére talpra állni, és tovább folytatni az utat. Elindulni a zsákutcából egy másik utca felé, ahol nem ütközhetek falakba. Katihoz, kihez járok beszélgetni sok mindent elmondott nekem az emberekkel kapcsolatban. Mikor ő volt fiatal, akkor másképpen viselkedtek a másikkal. Nem úgy, mint most. Katival egy éve ismerjük egymást, és sokszor próbáltam neki segíteni abban, hogy legyőzze a betegségét és gyógyszerfüggőségét. Még abban is segíteni akartam neki, hogy ne veszítse el a Tahi utcai lakását. Ha megfogadta volna az akkori tanácsom, akkor nem került volna abba a helyzetbe, amelyben most van. Nem tudtam segíteni rajta. Ettől függetlenül tartom vele a kapcsolatot és meg szoktam látogatni. Ezt tudom már csak érte tenni. Társaságot nyújtani neki, illetve naponta írni. Az én kapcsolataim sokszor vannak halálra ítélve. Van, ami hamarabb, de van, ami jóval később megy tönkre. Nem vagyok sok ember szemében egy szimpatikus személyiség. Ezt az élet csinálta velem. Voltak emberek az életem során, kikben megbíztam, felnéztem rájuk és szerettem őket. A csalódás azonban mindent megváltoztatott. A kapcsolataimat is keményen kikezdte. Ahányszor véget ér egy kapcsolatom akkor mindig a zsákutcához térek vissza. A nyáron elvesztettem Laci barátom barátságát. Azt a napot sosem felejtem el. Számomra gyásznap, és anyám születésnapja is egyben. A BENovelas újságnaplóban leírtam a részleteket. Laci nagyon különleges ember volt az életemben, akitől nagyon sok mindent megtanultam. Egy barátság másfajta oldalának is részese lehettem. Utolsó pillanatig bíztam abban, hogy annyira szeret, hogy átvészeli velem a legnagyobb nehézségeket is. Segíteni akart, de nem tudott. Aztán sajnos megbántottam és talán ez végezhetett a kapcsolatunkkal. 2017 tavaszán olyan életünk lett, amely már nem a barátságról szólt. Egy élőhalott kapcsolatban éltünk. Már készen álltam arra, hogy ezt a barátságot megmentsem és elég erőssé váltam ahhoz, hogy tiszta lappal indítsak vele mindent. Annyi tervem volt. Nem tudtam mit tenni a hozzáállása ellen. Egy nagy erővel találtam szembe magam, mellyel szemben esélyem sem volt. Vera, az autista akadémia egyik alkalmán beszélt az emberi kapcsolatokról. Olyan egy kapcsolat, mint egy virág vagy egy növény. Ha nem locsoljuk megfelelően, akkor kiszárad, elpusztul. Én pont ezt éltem meg Lacival. Ő nem adott annyi kedvezményt, hogy bizonyítsak neki. Ugyan volt egy teljes évem a bizonyításokra, de kudarcot vallottam. Hiába volt minden erőfeszítésem, a kapcsolatunknak vége lett. Sokáig őrlődtem azon, hogy oldjam meg, hogy kezeljem ezt a helyzetet. Nem tudtam eldönteni elengedjem, vagy éljünk így. Amikor Laura Pausini: Fatti Sentire új albuma megjelent idén akkor úgy döntöttem, hogy inkább elengedem Lacit. Később ezt megbántam. Menteni akartam a menthetőt, de már nem tehettem semmit sem. Ez is nehéz időszak volt, mely szerencsére nem befolyásolta a bécsi utam. Az hogy valaki belefárad, elege lesz, még nem hagyjuk el azt, akit szeretünk. Erre nincs magyarázat és ok okozat! Én sosem árultam el a barátaimat, szeretteimet. Egyszer voltam áruló életemben, de az azért volt, mert mások veszélyben voltak. Mikor iskolás voltam 1997-ben és nagyon hideg tél volt, akkor volt egy nagy lépcsőlejáró az udvaron. Vastagon betemette a jég. A felsős fiatalok és köztük néhány osztálytársam egy nagy műanyagponyván lezúdultak a jeges lépcsőlejtőn. Szólnom kellett a napközis tanárnak. Lacira visszatérve számomra ez sokkal nagyobb csalódás, mint bármely más. Pontosan azért, mert Laci nagyon közel állt hozzám. Sok mindent megosztottunk egymással. Titkokat, csokit, és kirándulós élményeket. Laci máig hiányzik és mindig hiányozni fog. Épp úgy, mint Zoli, kivel majdnem barátok lettünk. Igazságtalan az élet.

N u e v a   e t a p a

Egy új szakasz mindig nehezen indul. Azt számtalanszor megtapasztaltam az életem során, hogy mindig felálltam. Kéthetente járok pszichológushoz, akivel megosztom a személyes gondjaimat. Olyan dolgokat, amelyeket a neten sosem teszek közzé, de az újságnaplómban igen. Azért, mert személyes dolgok, melyek a netes közönségre nem tartoznak. Sajnos ismerek oldalakat, ahol egyes emberek kiteszik a magánéletüket. Én csak annyit osztok meg amennyi biztonságos.

A pszichoterápiás kezelés, melyre járok, nemcsak a beszélgetésről szól, hanem fejlesztő is egyben. Mivel enyhe az autizmusom, így sajnálatos módon bizonyos társadalmi szabályokat is meg kell tanulnom +-ban, amely segíthet abban, hogy könnyebbé tehessem az életem. Ezt nem szégyellem, ki kell írnom. Nem ismerhet mindent az ember. Én sem, más sem. Sajnos van egy viselkedésemmel kapcsolatos problémám is, melyet szintén a pszichológusommal beszélek meg. Hamarosan pszichiáterem is lesz, mely besegít majd. Minden fájdalom ellenére képes vagyok mosolyogni, örülni apróságoknak. Egy új CD-nek, egyebeknek. Ez hozzátartozik a világomhoz, melyet addig csinálok, amíg tehetem, és miután meghalok a világom velem együtt hal. Megbízni másokban nagyon nehéz. Oda kell figyelni magunkra, egymásra, mert csak összefogással lehet nyerni a rosszal szemben. Bizonyos dolgokban nekem is változnom kell, de odafigyelek arra, hogy ne akarjak megfelelni senkinek sem! Mert az már nem én lennék, hanem más marionett bábuja. Laci elvesztése komoly lelki válsághoz vezetett, mellyel muszáj együtt élnem. A vele történt eset sok mindent megváltoztatott bennem. Szívesen megismerek új embereket, beszélgetek velük, de ez nem azt jelenti, hogy meg is bízok bennük. A bizalomhoz sok idő kell, ami nem kevés. Az autizmusom is jobban el kellene fogadnom, hisz nincs benne szégyellnivaló. Csak azért mert valakinek nem tetszik, nem kell vele foglalkozni. Vannak időszakok amikor egyáltalán nem érdekel a más, rosszindulatú véleménye, de amikor konfliktusba kerülök az egészen más. Annyian mondták nekem, hogy mennyire egyedi és különleges személyiség vagyok. Laci is sokszor mondta, hogy mennyire értékes ember vagyok. Egy levelében leírta hogy nem cserélne el semmiért sem.

Az emberi kapcsolatok nehezek. Nem tudhatjuk, hogy akiket megismerünk, meddig lesznek mellettünk. Az is nehézzé tesz egy kapcsolatot, ha nem tudjuk, hogy mi jár a másik ember fejében. Vannak felszínes emberek, kikkel szintén vigyázni. Vannak olyan emberfajták, akikről lerí, hogy sunyi. Így azokat messziről kerülöm. Sajnos vannak ám színészek is, kik mesterien alakíthatják a rendes embert. Ilyenek a pszichopaták. Az emberi hozzáállás sokat számít egy kapcsolatban. Ha nem megfelelő, azzal árthatunk a másiknak! Jó, ha az embernek vannak kapcsolatai, mert akiket megszeretünk, megbízunk, benne akkor kialakulhat komolyabb. Pl. barátság, szerelem, stb. Jó, ha az ember szeretve van és az is, ha szerethetünk valakit. A szeretet a legfontosabb dolog a világon.

B E N