S.O.S AUTIZMUS!

Tajgetosz törvény, hajléktalan törvény, eltörölték a magántanulóságot és nemrég jóváhagyták a padofil törvényt is, amelyet összemostak a homoszexualitással. Idő kérdése, bárki sorra kerülhet, akár mi autisták is. Mert bárkiből lehet ellenségkép, ki a kisebbséghez tartozik. Ez folyik ma Magyarországon. Én persze viszem továbbra is világom aprócska hajóját és nem engedem, hogy ebbe valamilyen beteg politikus banda beleavatkozzon. Néha úgy érzem megtámadott az ellenség. Végül is így van, hisz én is az LMBTQ közösség tagja vagyok.   

Mostanában a nyár folyamán hetente van gayrómeós klubtali. A facebookos csoporton belül is jó a hangulat. Meleg társasimmal jókat beszélgetünk, hétköznapi dolgainkról osztunk meg képeket, élményeket. Van, aki megosztja miket főzött, valaki azt mutatja meg fotóin, hogyan telik az aktuális szabadnapja. Így van ez rendjén. És mostanában szombatonként összejön a társaság pár tagja, hogy beszélgessen, jókedvűen kiengedje magából a gőzt. Én is ezt teszem.

Az én autizmusom ugyan enyhébb, mégsem megy a bulizás annyira, ahogy a többieknek. Más az, ha összeáll a meleg csapat, zajlik a beszélgetés, de a bulizás már nem az én reszortom. Néha egy kakukktojásnak tartom magam, mert más vagyok, más voltam, mint a többiek. De ezt már úgyis mindenki tudja. Mióta az eszemet tudom, haladok egy úton egészen kicsi korom óta. Itt-ott megállok, de volt ahol nem láttak szívesen, és volt ahol igen. Volt, amit én csesztem el, és volt ahol helyrehoztam egy rakat hibám. De egy biztos. Nem fogadja el a társadalom az autizmust, sem pedig a melegséget. Meg persze a többi másságot is félelemmel fogadja. Épp a napokban csevegtem egy sráccal, aki vizsgálat előtt állt az autizmussal kapcsolatban. Tudni akarta, neki is van e ilyenje. Beszélgettünk néhány napig a facebookon és észrevette a profilképem, amelyen ki volt írva: „Én is ember vagyok”. A srác azt írta a homoszexualitásra, hogy természetellenes, meg hogy emiatt elpusztul az emberiség. Én próbáltam megértetni vele, hogy nem így van, hisz vannak olyan nők, akik azért nem tudnak gyereket szülni, mert meddők és hogy az állatvilágban is van melegség. A srác persze azzal válaszolt, hogy az emberiségből árad az állatvilág melegsége. Komolyan, ennyire hülye és primitív hogy lehet valaki? Nem fogta fel, amiket írtam és azt sem, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha nem beszélnek a melegségről, mint komoly társadalmi témáról. Komolyan hányingerem van a sok homofób idiótából, akik a szövegeikkel ártanak a környezetüknek. Nem részletezném, hogy zajlott az utolsó pár mondatos beszélgetésünk, de tiltás lett a vége. Annyit megjegyeznék még, hogy megírtam neki azt, hogy számos fiatal megölte magát, mert a melegséget a társadalom támadja, elítéli, erre az volt a válasza, hogy mindenki maga dönt az életéről. Együttérzés = 0. Ilyen hozzáállással nem lehet változásokat elérni. Ezért tartom továbbra is fontosnak az érzékenyítéseket az iskolákban, nehogy temérdek iskolai erőszak legyen, ne történjen öngyilkosság, vagy ne adj Isten gyilkosság! Nagyon azt látom, hogy a melegséget azzal a példával támadják, hogy az emberek nem tudnak szaporodni. Van, aki nem akar gyereket vállalni. Hány olyan heteró férfi van, aki nem nősül meg, marad agglegény és a kalandozásoknak éli inkább az életét. Hány olyan lány van, aki nem tud gyereket szülni, mert épp nincs méhe, vagy épp nem alakult ki úgy, hogy az lehetőséget adjon egy gyermek kihordására. Steril férfiak is vannak, akik nem tudnak nemzeni. Sorolhatnám tovább. Ha nem születtem volna melegnek, se Aspergeresnek, talán ma 35 évesen családapa lennék egy „normálisnak” mondott légkörben. Kérdem én: Mi a normális? Megfelelni, vagy szabadon élni? Én az utóbbit választom. Valahogy örülök is annak, hogy inkább vagyok más, mint egy ún. átlagmodell. Ha 35 évesen most lenne gyerekem, lehetséges, hogy örökölné tőlem az autizmust. Erre a világra nem akarnám bízni a gyermekem, ha eltávoznék az élők sorából. Inkább kihokizom magamból. Szó szerint. Nem érez, nem tud semmit és jobb is így.  

Aggasztó a helyzetünk, autistáknak. Ha elnézem a súlyosabban érintett bajtársaimat, sokuk fel se fogják, milyen a világ gonoszsága. Pl. nekem helyén van az eszem, de van egy csomó gátlásom, melyekkel nap, mint nap küzdök. Van egy rossz stílusom. Ha úgy látom, hogy bántani akarnak akkor én is bántó vagyok. Ez sajnos rám ragadt anno. Sajnos tisztában vagyok azzal, milyenek az emberek, mennyire szemét tud lenni egy bizonyos réteg. Túlságosan is! Remek példa Tóth Turgonyi Dóra esetei, aki az autizmus liveot vezeti. Támadják őt és a családját a fiai autizmusa miatt. Sokszor megjegyeztem azt, hogy nem szabad kiteregetnie a családi szennyesét, a magánéletét, és a gyerekei képeit, mert visszaélnek velük az emberek. Én a blogom és a netes világomban nagyon odafigyelek arra, hogy miket osztok meg. Pl. ez a cikk is vágva lesz megosztva, mert a legvégét nem fogom közzétenni, mivel az újságnaplóban lesz csak elérhető. 

Névnapi ajándékaim. John Mayer bakelit és a zöld színű Phil Collins: The Singles vinyl. Kár hogy nem lehetett az enyém a 4 lemezes kiadvány. A pszichológusom mindig azt mondta nekem, hogy az életből a szép dolgokat emeljem ki. Pl. örüljek egy új lemeznek, új élményeknek. Csak úgy lehet átvészelni a nehéz időket, ha mindig vidám dolgokra gondolunk, próbálunk pozitívan hozzáállni az élethez. István barátommal mikor elmegyünk autós túrákra, akkor kiszabadulok a pesti őrültekházából és a csendes vidéki atmoszférában találom magam. Ilyenkor nem gondolkodok annyit a nehézségeimre és a mindennapos küzdelmeimre. Fotózok, videózok, megörökítem az akkori pillanatokat, élményeket. Már hatodik éve, hogy újságot írok, de 15 éve fotózok és elkapom a múló pillanatokat, hogy a későbbiekben néha elővegyem a múlt szép emlékeit és nosztalgiázhassak egyet. Bárcsak meg tudnék ebből élni, de elvileg a fotózás nem olyan munkakör, amiért annyit fizetnének, hogy meg lehessen élni. A zenei stílusom miatt is az van, hogy akikkel kapcsolatba kerülök, azok az emberek egyáltalán nem gyűjtenek CD-ket, nem ismerik az általam ismert énekeseket. Phil Collinst igen, hisz ő népszerű énekes. A legutóbbi klubtalin Pablo Alboránról beszélgettem. Az egyik tag, aki a párjával külön magyar hírességeket interjúztatnak, nem ismeri őt, sem pedig azokat a latin zenei énekeseket, akiket szeretek. Megvallom, mindig morgok magamban, ahányszor elmegyek egy Média Marktba, vagy más budapesti fennmaradt CD-s üzletbe és épp nem találom azt, amit annyira szeretnék! Külön a Face the musicnál rendelek külföldi latin zenei CD-ket, bakelit lemezeket. Vannak olyan kiadások, melyeket már nem lehet beszerezni, mert kivonták a forgalomból. Sajnos sok kiadó úgy jelentet meg különböző albumokat, hogy csak egy rövid ideig árulhatják, azután kész. Ha később be is kerül újra a katalógusba pár darab, azok ára majdnem dupla annyiba kerülhet, mint amikor először forgalmazták. Sokszor rendelek elő új albumokat, nehogy lemaradjak róluk. Írok róluk magyarul, foglalkozok a ritkaságokkal. Lemezfüggő is vagyok. Olyan nekem a CD és a bakelit, mint egy nőnek az ékszer. Tudnék még írni a többi mániámról, de ez a cikk nem erről szól most.    

Társadalmi különbségek tovább osztva

Ha úgy vesszük a kisebbségek között is vannak megkülönböztetések. Nekem egyedül a romákkal van bajom, de azok közül sem mindegyikkel. Csak azokat a romákat ítélem el, akik rombolnak, bántanak másokat. Tartok is tőlük, így a „normális” romák kerülnek miattuk kellemetlen helyzetbe, mivel a társadalom úgy gondolkozik, hogy mindenkit egy kalap alá vesz.

Megtapasztaltam azt is a bőrömön, hogy a meleg világ egy rétege sem elfogadó. OK. Követtem el én is hibákat akkoriban, mivel nehezen fogadtam el magam, de sajnos sok olyan meleg van, amely többet képzel magáról. Évente hatalmas figyelem fordul rájuk a Pride alkalmakon, melyeknek nagyon örülök, de az áprilisi autizmus világnapi séta pedig csak egy kis csendes járkálásból áll, melyet a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány rendez meg szinte ugyanolyan stílusban, mint minden évben. Aztán a Gellért hegy és néhány budapesti épület kékbe borul. Csak ennyi? Ennyit érnénk mindösszesen?

A le%olás és a munka

Volt néhány kellemetlen pillanatom, amikor a munkavállalásról esett szó. Pl. az egyik BENovelas adásomban. Ott nem lehet kommentelni, mert minden videómnál ezt megtiltom, ugyanis tisztában vagyok a sok unott, keserű és rosszindulatú emberrel, akik könnyen kipécéznek másokat és inkább nem kockáztattam, a kommentfunkciót letiltottam. Sajnos az autizmusom miatt sokban vagyok korlátozva, ráadásul van egy mentális betegségem is. Egy „normális” munkahelyen nem tudok elhelyezkedni. Sok éve mikor az AURA Egyesületbe jártam ott hozzám hasonló emberekkel részt vettem egy tréningen, amely a munkavállalás feltételeiről szólt. Én abba a kategóriába tartozok, ahol megváltozott munkaképességűnek kell lennem, és szó szerint le kell %olni ahhoz, hogy legyen munkám, DE csak bizonyos munkakörökből lehet választani, hogy mit is szeretnék. Bizonyos időszakonként egy bizottságnak felül kell vizsgálnia az autizmus diagnózist, ami tök felesleges, mert az autizmus egy életen át tartó állapot, és NEM BETEGSÉG! Az is lehet, hogy megaláznának, mert számos aspergeres fiatalt aláztak meg a bizottság előtt, köztük egy egyetemistát is. A hiba nem bennem, hanem az állami rendszerben van sajnos! Nem azért érettségiztem le kemény munkával, hogy ne dolgozzak, hanem hogy legyenek esélyeim! Csinálom ezt a fotózást is, hátha sikerül megélnem belőle és ezek mellett más terveim is vannak. Csakhogy az autizmus olyan, hogy nagyon sok gátat szab. Nem mindenben hagy érvényesülni. Nehezen engedi meg, hogy emberi kapcsolataim legyenek, sokszor viselkedek furcsán, sok esetben kerülök kellemetlen helyzetekbe. Sajnálatos módon a közelemben lévő emberek egy része sem érti meg, hogy mit jelent az autizmus. Akár enyhe, akár súlyos. Mi sokak szemében értelmi fogyatékos személyek vagyunk, akik =-ek a társadalom nyűgeivel. Ez roppant megalázó, mert az autizmus is sokszínű. Az átlagos emberek ocsmány rétege pedig lesben áll. Én próbálom ezt úgy felfogni, hogy ezeket olyan személyek terjesztik, akik irigyek a különleges tehetségeinkre, más gondolkodásmódunkra. De másik pillanatban elszomorodok azon, hogy sok olyan ember bánt engem, ill. a bajtársaim, akik nem ismernek, és azt gondolják, hogy megengedhetik maguknak a sok szitkot. Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy járok, beszélek, nem vagyok szelektív evő, nem borulok már ki annyiszor, mint gyermekkoromban. Mert bizony, ha szenzoros inger ér, akkor szörnyűek az adott pillanatok. Egy külső szem vagy nem érti meg, vagy nem akarja megérteni a helyzetet és akkor úgy érzem, el kell magyaráznom a miérteket és hogyanokat. Lassan ott kezdek tartani, hogy elegem lett a sok magyarázkodásból és abban reménykedni, hogy egyszer csak megértenek engem és elfogadnak. Belefáradtam ebbe. Belefáradtam a saját hazám nemtörődömségébe, a politikusok őrültködéseibe, az emberek leszarom viselkedésébe. Leírom, kimondom. Elhiszem Tóth Dóra írásait, amikor a legkisebb fiával úgy bánnak az iskolában, a buszon és a lakóközösségében, mint egy állattal. Sajnálom azt a kisfiút. Levente okos gyerek, sokat olvastam róla. Dóra leírta a blogjában milyen az autizmus sötétebb árnyékában élni és hogy ez a „stigma” minden pénzüket felszippantotta. Jobb az én helyzetem, kétségtelen, de akkor is szörnyű belegondolni abba, hogy egy súlyosabb autistának mennyire fájdalmas lehet az élet. Vannak nem beszélő autisták is sajnos. A sok átlagos és „normális” ember mindig azt gondolja, hogy velük nem történhet meg az autizmus, a melegség és a többi másság. De amikor a környezetükben, vagy a családjukban megérkezik egy pici baba, akkor az elején még nem derül ki, hogy bizony az új jövevény mássággal rendelkezik. Egy down szindrómás embernél jól látszik, ill. olyan másoknál, akik már csecsemőkorukban rendelkeznek külső jelekkel. Bárkivel megtörténhet az, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozhat az élete és ez nem választás kérdése! Ezt dobja a gép.      

Elfáradtam, igen. A meg nem értettség árnyékában, illetve a sok sok sok sok sok magyarázkodásba. Azt vígasztal, hogy a szakembereim bíztatnak. Ők mindig elmagyarázzák, hogy bizony az emberek félnek az autizmustól és a családtagok nem akarják elhinni, elfogadni a tényt, hogy a gyerekük eltér a többi embertől. Minden szülő ugyanis azt szeretné, ha a gyermeke „normális” lenne. Néha azt érzem, szégyellnem kellene magam az autizmusom, ill. a homoszexualitásom miatt, holott semmi okom nincs rá. Amiről nem tehetek, nem vagyok felelősségre vonható. Sem én, sem pedig a családom. Nem vonhat felelőségre egy elmeroggyant politikus, sem pedig sok más hozzájuk hasonló beteg elme. Engem nem lehet betiltani, mint valami veszélyes dolgot. ÉN IS EMBER VAGYOK!

BEN