Sosem szégyelltem leírni az érzéseimet, mert azt gondolom, hogy az érzelmeknek fontos szerepe van az életben. Sajnos a mai világban egyre kevesebb szerephez jutnak az érzelmek, a szeretet és egyéb értékes tulajdonságok. Maga a becsület és a tisztesség is kezd kimenni a „divatból”.
Sosem értettem egyet azzal, hogy el kell fojtani magunkban a gondolatainkat, mert azt tanultam 11-ben az akkori irodalom tanárnőtől, hogyha magunkban tartunk súlyos gondolatokat, akkor előbb utóbb bedarál bennünket a lelki prés. Igenis, muszáj sok esetben véleményt alkotni, még abban az esetben is, amikor talán nem kellene. Ha tagja vagy egy csoportnak és olyat látsz, vagy éppen olvasol, ami felháborít, jogunk van véleményt alkotni! A pontos okokat nem írom le, mert nem akarok problémát senkivel sem. Alapban leírom az adott helyzet lényegét:
Tagja voltam egy facebookos csoportnak, ahol azt gondoltam, szívesen látott ember vagyok. Mindig odafigyeltem arra, hogy ne bántsak meg senkit. Amennyire csak tudtam igyekeztem a lehető legváltozatosabb lenni. Mindig ügyeltem arra, hogy a csoport témájának megfelelő módján posztoljak. Boldoggá tett a tudat, hogy színesebbé varázsolhattam egyesek életét. Ezt nem bántam meg, mert amiket tettem jó dolgokat, azokat szívesen csináltam.
Anno a nappali kórházban azt hallottam, hogy egy csoporton belül történő dolog sosem szivároghat ki. Ezeket a szabályokat mindig betartottam. Csak a saját dolgaimról beszélhettem azokkal a személyekkel, akikkel csak lehetett.
Ha egy csoporton belül valakikről leírod őszintén, hogy nem volt kedves veled és nem tartod szimpatikusnak, amikor találkoztál X-el, Y-al az bűnnek minősül? Csak csoporton belül! Minden facebookos csoportnak megvan a saját adminja, kik közül előfordulnak diktátor hajlamú egyedek. Főleg olyanok, akik többre tartják magukat. Én sosem szerettem az ilyen beképzelt paprikajancsikat, mert az ilyenek is komoly kárt tehetnek a másik lelkében. Igen, hiperérzékeny ember vagyok, akit szó szerint hátba támadtak, mégpedig úgy hogy esélyem se legyen megvédeni magamat! Ez súlyosbító körülmény a szememben! Egyes emberek a leggyávább módon álltak belém, aminek következtében drasztikus döntést kellett hozzak! A menekülést. Mást nem tehettem.
Feketébe burkolóztam a facebookon. Annyira megviseltek a dolgok, hogy muszáj volt megtennem ezt a lépést. Amikor koromsötétség vesz körül, akkor láthatatlanná válok. Még a saját kezeimet sem látom. Ez jó dolog. Van, amikor félek a sötétségben, ám ez csak átmeneti állapot. Jó is a sötétség. Ilyenkor senki sem lát engem.
Mindig azt támogattam, hogyha valakinek baja van velem, az bátran keressen meg, normálisan beszélje meg velem az adott konfliktusokat, és ha van megoldás, akkor keressünk rá. Sajnos hiába is várnám el, a mai társadalom zöme nem ilyen. Vannak távolságtartó emberkék, akik ahhoz már nem távolságtartók, ha engem kell bepanaszolni. Az ilyenek nem tiszteltek meg annyival, hogy elém álljanak a virtuális térben. Volt egy emberről egy véleményem, aki asszisztált egy politikai undormányhoz. Nagyon fáj azt látnom, hogy a facebookon és a youtubeon akaratom ellenére az arcomba tolják a politikai lejárató reklámos szemetet! Aki ehhez asszisztál az is épp olyan szemétté és mocsokká válik, mert ezzel hozzájárul egy gyűlöletcunamihoz, amely számos emberi tragédiát eredményezhet! Lehet migráns, lmbtq vagy bármilyen kisebbség, veszélybe kerülnek az érintettek, köztük én is, mert meleg vagyok. A genderhez tartoznak a homoszexuálisok is! Nem szabad asszisztálni az ilyen mocsokságokhoz! Én mindig normális életet akartam élni, de folyton „üldöz” a politika. Az, aki nevét, hangját adja ezekhez, számomra nem emberi lény! Mégpedig azért nem, mert a tetteivel másokat is sárba tapos! Nagyon kiborultam ettől, mert szorongások törtek rám. Mivel poszttraumás stresszben szenvedek automatikusan feltépődnek a múltbéli sebek, elárasztanak a rémképek, amelyektől próbálok szabadulni. Sokszor nincs menekvés ezek elől, mert rémálom formájában előjönnek a borzalmak. Erről sokat beszélgettem a pszichiáteremmel, aki erre azt mondta, hogy a rémálmokkal is feldolgozom a múltat. Hát nem egészen így látom, mert ha feldolgoznám, ma már nem okozna fájdalmat. Victor szerint nekem komolyabb beavatkozás kellett volna annak idején. Victor még az agykontroll tanfolyamot is javasolta. 2012-ben kineziológusnál is jártam, de nem jártam sikerrel.
A konfliktus napján kaptam egy figyelmeztetést és rögtön írtam a csoport adminjának. Ő azt mondta, hogy a viselkedésem miatt négyen is panaszt tettek rám! Akkor kezdődött az első félelem. Milyen viselkedés? Kisebb pánikba estem és tudni akartam, kik voltak. Csak az egyikükről derült ki, hogy ki állt belém. Az-az illető, aki leszólta a telenovellákat, és annak rajongóit. Igenis meg kellett védenem a műfajt, és a rajongókat, akik nem érdemelték meg, hogy egy rosszindulatú ember becsmérelje azokat, akiknek fontos a műfaj. Akármilyen is egy ember minden tiszteletét elveszti az, aki engem, a szeretteimet vagy a kedvenc dolgaimat leszólja. Méghozzá lekezelő módon! Nemcsak a telenovella műfaját, de a nézőket és a színészeket is! Erre nincs bocsánat! Bizonyos emberek egyes cselekedetükkel egy ún. láncreakciót indítanak el. Sokszor az ember bele se gondol abba, hogy miket csinál. Ha igen, az még rosszabb! A genderbe beletartoznak a melegek (én), transzneműek (Tina), leszbikusok, stb. Külön fájdalom nekem Tina halála, aki nemrég halt meg. Ő és a barátja Barni nagyon sokat segítettek és adtak nekem 2019-ben a Támpontban. Mondanom sem kell, elsírtam magam, mert mindig előttem volt az a kép, amit Tináról láttam a búcsúztatóján. Előttem volt az a szörnyű 2006-os eset, amikor a speciális suliban durván megvertek egy péntek délután. Még 18 év után sem tudom elfelejteni és feldolgozni azt a borzalmat, amit akkor átéltem. A poszttraumás stressz visszahozza úgy az emlékeket, hogyha nem közvetlenül, de lelkileg átélem újból az adott traumát. Megtámadnak az emlékek. Néha emiatt sem tudok jól aludni, mert előfordulhatnak lelki rohamok, melyek kínoznak még sok év után is. Sajnos előfordul az is amikor egyszerre több emlék tör fel.
Nagyon sok ember nemtörődöm, magának való és aljas. A mai világra ez sajnos nagyon is jellemző. Én a csoportban senkit sem akartam megbántani, egyszerűen volt egy véleményem és kiálltam az igazság mellett. Ezeket nem bántam meg, mert senkit nem ócsároltam és sértegettem. Nagyon régen odafigyelek arra, hogyan fejezem ki magam. Sajnos vannak, akik szerintem kipécézhettek, mert egy régi osztálytársnőm leírta, hogy mik történtek velem a múltban. Talán ekkor pécézhettek ki és emiatt éreztem veszélyben magam később. Azon a napon az adminnal történő szócsata közben úgy éreztem, erőtlen vagyok. Éreztem, hogy nyertesként nem kerülök ki ebből a meccsezésből. Azok, akik nem állnak ki mellettem, és akik a hátam mögött panaszt tettek rám mélységesen szégyellje el magát! A telenovella műfaját fikázó emberke külön felszólította az admint, távolítson el a csoportból. Egyértelmű volt, hogy ez egy tipikusan rosszindulatú és aljas megnyilvánulás volt. Nem kellett kitenni a csoportból, én menekültem el. Úgy éreztem magam, mintha leprás lennék. Voltak, akik szerencsére mellém álltak és leírták nekem azt, hogy az a jó, ha saját véleményem van. Erre pedig büszke vagyok! Mert nem adom el magam, és a becsületem. Azokban a napokban hatalmas virtuális pofonok értek, de sok ember megnyugtatott és írták nekem, hogy értékes embernek tartanak. Ezek az emberek adtak erőt a folytatáshoz. Megnyugodtam ugyan, de már tudtam, hogy most már semmi se lesz ugyanaz, mint korábban, mert sajnos a bizalmam ismét megsérült. Így is kiábrándultam a társadalomból. Nem lehet tudni kik az őszinte emberek, és kik azok, akik valóban szeretnek, és a barátjuknak tekintenek. Lassan már azt sem tudom igazán mi is a barátság fogalma! L
Bezártam a titkos csoportom. Már régen meg kellett volna tennem! Az a csoport csak egy időtöltés volt, de valójában nem volt értelme. Még fenntartottam, hogy extra, nem nyilvános tartalmakat osszak meg. De alig volt kommentelő. Pedig szerettem volna beszélgetni azokról a nem mindennapi témákról. Nem értik meg egyesek azt, hogy én csak azt tudom nyújtani amim van. Nem a kézzel fogható dolgokról van szó, hanem a kedvenc témáimról. Nem politizálok, egyetlen oldallal sem szimpatizálok. Mindegyiket egyformán romlottnak és erkölcstelennek tartom! Amennyire csak lehet, távol akarom tartani ezt a mérgező közeget magamtól. A BENovelas internetes világomat meg akarom óvni a politikai elmebetegségektől, és a sok mocsoktól! A világom többet ér ezeknél! A volt osztálytársnőm blogját olvasva láttam, hogy politikussal szelfizett. Nálam ilyen szóba se jöhetne!
Minap újrakezdtem nézni a Sabor a ti-t. 2005-ben Az élet gyönyörű oldala címmel ment nálunk. Mai napig imádom ezt a telenovellát. A második kedvenc sorozatom! Nemrég dvd-ről archíváltam az összes magyar nyelvű részt. Remek minőségben megmentettem és nézem. Fel is raktam 2 nap alatt a videára. Annyira jó! Az élet gyönyörű oldalát nem tudta elvenni tőlem a múlt, nem fertőzte meg a fájdalom. Sajnos az Aladdint és a Vad angyalt képtelen vagyok már újra megnézni. Akármennyi év is eltelt. Amikor anno Kocsis Judittal beszélgettünk a meséről adtam egy lehetőséget az Aladdinnak, de utólag megbántam. A fájó emlékek erősebbnek bizonyultak. Natalia Oreiro zenei világát mostanában ismét meghallgattam az idei latin zene éve miatt. Nem úsztam meg emlékek nélkül, viszont szívesen hallgattam később is.
Újragondoltam az egész életem. Rá kellett jöjjek arra, hogy mennyire magamra vettem bizonyos rosszakaróim megjegyzéseit. Szívemre vettem szinte mindent! Elhittem, hogy értéktelen senki vagyok, és ezzel éltem hosszú éveken át! Állandóan szánalmasnak tartottam magam! Rádöbbentem arra, hogy értékes vagyok! Annyi mindenhez értek! Remek a fantáziám és hogy jó ember vagyok! Igaz, hogy van egy bunkó oldalam is, de az valójában nem én vagyok, hanem a keserű oldalam. 38 évesen mégis kiégtem! Keserű vagyok, ráadásul az elmúlt évek alatt meghíztam. Nemrég a pszichiáteremmel beszélgettem és elkezdtük csökkenteni a másik gyógyszert. Itt lassabb lesz a leszokás. Nem segítenek a pszichiátriai gyógyszerek! Csak annyit értem velük hogy hízékonyabbá váltam és ezáltal erősen izzadós lettem. Zsíros a májam, naponta futni járok és erősítem magam. Visszafogottabban kezdtem enni, nagyon odafigyelek arra, hogy mit táplálkozok. A csokoládéval leálltam egy időre. Egyik nap a csarnokban vettem egy csomag szarvasgombás pattogatott kukoricát, melyek olyan íze volt, mint anno a hagymás-tejfölösnek. Az volt a kedvencem. Annyiszor ettem abból sorozatnézés közben! J
Értékes ember vagyok, és mindig ezt mondogatom magamban. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy különb vagyok a másikhoz képest! Jó, ha egyedi és változatos a gondolkodásom, mert nem olvadok bele a magyar átlagvilágba. Más a zenei ízlésem is. Büszke vagyok magamra azért, mert szépen fotózok. Nem kell ahhoz hiperszuper gép, hogy elismerje bárki a tehetségem! Azzal dolgozom, amivel könnyebb! Nem akarok sznob lenni!
Visszatérve a facebook csoportos konfliktusra kisebb átalakításokat végeztem. Sok olyan embert töröltem, akikkel egyáltalán nem beszélgetek. Bezártam a titkos csoportom és a telenovellás csoportomban osztok meg a témával kapcsolatban dolgokat. Ott a latin zenéről is lehet beszélni. Sokan vagyunk, sokan nézik a bejegyzéseimet. A BENovelas facebookos oldalamon osztom meg a későbbi latin zenei és egyéb témájú cikkeimet. Az ismerőseim zömét nem érdeklik a témáim, így a normál neves profilomban alig lesz poszt. Nem tudok ezzel mit kezdeni. A megfelelő emberekkel osztom meg a cikkeimet még. Akiket valóban érdekel. A másik, ami viszont sokkal fájdalmasabb az emberekkel történő kapcsolatok fenntartása. Bizonyos emberekkel úgy érzem, csak akkor van kapcsolatom, ha én írok nekik. A magány nagyon szörnyű dolog. Bár sokat szeretek egyedül lenni, mégis kötődök néhány emberhez, ám vannak köztük olyanok, akik önmaguktól nem írnának. Pedig az egyiküknek segíteni akartam és barátkozni vele. De kudarcot vallottam. Soha többé nem akarok hallani róla! Nemrég volt a születésnapja, de nem köszöntöttem fel! Az utóbbi két évben ő sem tette. Azt hittem szeret. Külön leírta és ez sokat jelentett nekem!
Egy pillanat alatt megváltozott az életem! Nem függhetek bizonyos emberektől! Lacinak abban igaza volt az egyik kártyáján: Ne rajongj senkiért! Szégyellek erről a családommal beszélni. Ez egy nagyon kényes téma! Édesanyám állandóan aggódik értem. Amennyire csak tudom, kímélem őt. Ezt a facebookos dolgot sosem értette volna meg, ugyanis anyu nem szereti a közösségi oldalakat. 38 évesen is szörnyen megy a barátkozás. Esküszöm, mintha egy matematika könyv lenne. Mikor esti iskolás voltam a Sokszínű matematika könyvből tanultam. Előrelapozva szembesültem a jövő tananyagának nehézségeivel.
Bárcsak megtanulhatnék megbocsátani! Ám a múltban történő dolgok mindig arcul csapnak, és ezáltal újraélem a dolgokat. Megpróbálok minden fájdalmam ellenére továbblépni. Mindennap a szokásos útvonalon futok. 50 percet legalább. Próbálom a lehető legtöbbet teljesíteni, hogy le tudjak fogyni. Nem akarom újra feladni és visszaesni! Ma Sabor a ti nézése közben szenvedtem az éhségtől. Csokit kívántam. Tudtam, hogyha most eszek, akkor se eleje, se vége nem lesz! Kívánni fogom másnap is. Nagyon sok vizet iszok. Majdnem 3 litert naponta. Szobabiciklizek, futok, és a világommal foglalkozok. Ami nagyon nehéz még az, hogy folyton rendetlenséget hagyok magam után. Újra és újra össze kell pakolnom. Néha előveszem a múltam szép emlékeit és arra törekszek, hogy csak a jóra emlékezzek. Bárki, aki ócsárol, sérteget, csak magát minősíti ezzel. Isteni szerencse hogy a facebook csoportban nem küldtem el a…-ba a rosszakaróimat. Ha ez 10 évvel korábban történik, tuti szavas támadásba lendülök.
Nemrég jelentkeztem egy új fotóklubba. Dezsővel már rég nincs olyan kapcsolatom, mint régen. Már nem érdekel! Nem vágyom ugyan új közösségbe, mégis a jövőm szempontjából szükségessé vált egy olyan fotóklub ahol nincs különbség az autista és a „normál” emberek munkái között! A képeim olyanok amilyenek! Ha nem is tudok ebből megélni, talán valamilyen új lehetőség adódik. Remélem, összejön. De az emberekkel nem fogok beszélgetni. Szerencsére nem minden héten lesz.
Nyár végén tudok csak visszamenni úszni. Addig marad a futás és később kisebb edzések. Ősztől szeretnék visszamenni a Krav Maga-ba, hogy megtanuljam megvédeni magam. Önvédelmet szeretnék tanulni. Ehhez azonban edzettebbnek kell legyek és le kell fogyjak ahhoz, hogy könnyebben menjen a tanulás. Egy dolgot megjegyeznék: Ha megyek közösségbe csak a témák fognak érdekelni, emberek közelébe nem szívesen megyek. Mint írtam a bizalmat elvesztettem. Sokszor éreztem azt, hogy bizonyos helyeken nem vagyok odavaló, nem illek bele egy adott társaságba. Pedig annyi ember kedvében akartam járni, mégis csak átmeneti örömöket szereztem. Amikor hazajöttem ugyanaz a magányos ember lettem, aki előtte elment. Olyan ürességet éreztem belül! Bárhova is mentem, néha a társas magány rám talált. Utálok autista lenni! Néha elképzelem, milyen lennék ha „normális” lennék. Isten akarata volt, hogy Aspergeres legyek. De ettől lettem egyedi és különleges. Nem akarom, hogy bárki megváltoztasson! Ne akarja senki, hogy átlagos legyek. Nem akarom elveszíteni az egyéniségem. Sokszor neheztelek Istenre, mert hagyta, hogy gyerekként annyi szörnyűséget átéljek. Nincs bocsánat azoknak, akik bántottak, és akik keserűvé és kiégett emberré tettek! Én bízom magamban, hátha jó irányban fognak változni a dolgaim. Jön a nyár, szeretnék néhány helyre elmenni. Szükségem lesz erre, mert kellenek az új fotós témák. Az alkotás sosem állhat le, bármennyire is rosszul érzem magam. Bizonyos emberek miatt mégis fáj belül. Nem is kicsit.
BEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.