Annyi minden történt velem 20
év alatt. A 2000-es év sok mindenről volt nálam „nevezetes”. Sok változás
történt az életemben, köztük az, hogy szinte minden tantárgyból bukásra álltam.
6. osztályos, általános iskolás voltam. Most persze nem szeretném részletezni
ezt a rossz időszakot, hanem csak kiemelni egy részét. 2000. augusztusában
egyetlen tantárgyból megbuktam és a tanárnő, aki nem engedett át a 7.
évfolyamba azt mondta a nővéremnek, hogy nem vagyok iskolaérett, és csoda az,
hogy odáig eljutottam. Az iskolarendszer már 20 éve sem volt toleráns a más
gyerekekkel. Ma rosszabb a helyzet.
Eltelt 20 év és ezalatt a két
évtized alatt számos dolgon mentem keresztül. Akár könyvet lehetne írni erről
az esetről. A speciális suliban anno 2005-ben volt egy rendes magyar tanár, aki
egyszer azt mondta nekem, hogy írjam meg regényben a rossz élményeimet. Sokszor
belekezdtem, de fájdalmasak voltak a sorok. Az élet keményen megtépázott engem.
Visszatérve a bukásomra. Onnantól kezdtem megkeseredni. 2001-ben pedig
elérkezett a depresszió. A sok kiközösítés, elutasítás és bántások megtették
pusztító hatásukat. Jövőre lesz 20 éve, hogy az autizmust először
megállapították nálam. Sok papír, számos zárójelentés és vizsgálat készült. Sok
év kellett ahhoz, hogy rájöjjek arra, hogyha egyesek normálisan, türelmesen
állnak hozzám már abban az időben, talán máshogy alakul az életem.
2000-ben a bukás, a Vad angyal, Kristály keserű üdítőital, a Romantica
csatorna korszakának indulása és a zene intenzív hallgatása volt. 2000 végén
pedig a Sikoly horrorfilm. Az intenzív
zenehallgatás máig megvan. 2020 a zene éve. 20 éve ismertem meg a latin zenét,
20 évvel ezelőtt kezdtem bele a kazetta, majd később a CD-k gyűjtésébe. Igyekszem
nem gondolni a koronavírusra, hanem pozitívan, hideg fejjel élni, mintha mi sem
történne. Persze odafigyelni másokra és magamra is! Ez alapszabály! Ma is
voltam vásárolni, bekukkantottam egyes boltok üvegén, vajon bemehetek e.
Betartom a szabályokat. Elmentem a vásárcsarnokba és nagy pakkokkal lesétáltam
hazáig. Szigorúan, mert a vírusos időszak alatt nem utazom tömegközlekedéssel.
Még akkor sem, ha kimerülök. Idősek a szüleim, vigyáznom kell az egészségükre.
A karantén ijesztő, bár
elmehetek sétálni, fotózni, és nem érzem magam börtönben. Még a nyomtatásaim
ügyét is meg tudtam oldani. Az igazság az, hogy az utóbbi időben érződik a
kezelésem hiánya, mivel a Covid-19 koronavírus jól belerondított ebbe és persze
az egész világ működésébe. Már a járvány időszaka alatt is szinte online életet
éltem, csak kisebb korlátozásaim vannak sajnos. Pl. lemezrendeléseket illetően.
De annyi baj legyen, idén nem várható egyelőre újdonság. Az utóbbi 2 év az új
albumokról is híres volt. A koronavírus időszakában kedvenc énekeseim írhatják
új dalaikat, „építhetik” az új albumaikat és talán jövőre lesz valami új
finomság.
Volt időszak, amikor nem
tudtam elfogadni azt, ami vagyok, mert úgy éreztem, hogy enyhe autistaként,
Asperger szindrómásként nem érek semmit ebben a világban, de aztán rájöttem
arra, hogy bizony értékes ember vagyok. Ezt nemcsak a kezelőorvosaim mondták
nekem, hanem azok a barátok, akik voltak és vannak nekem. Mert ők felismerték
az értékeimet. Pl. István barátom. Nehezen kezdett megbízni bennem, és csak
idővel alakult ki egy baráti bizalom közöttünk. Ő heteróként elfogadta a
homoszexualitásom is. Georgina barátnőm is zseninek hív, és ő is a barátom.
Persze van a Stella, illetve még Laci barátom, kivel a kapcsolatom sajnos már
nem olyan, mint annak idején. Az általános és speciális iskolában rossz dolgok
jelentősen rombolták az önbizalmam, ami ugyan ma már van, de még mindig
ingadozó vagyok és meg kell küzdenem a démonjaimmal, köztük a poszttraumás
stresszel, ami számos dolgot tett tönkre az életemben. Köztük a közösségeimet.
A facebookon tagja vagyok egy
meleg netes csoportnak, ahol úgy érzem, hogy magam lehetek, ahol nem kell
szégyellnem azt, amilyen vagyok. Ez 18-as kategória, így nem részletezhetem, de
annyit igen, hogy ott normális melegek vannak, bár kicsit tartok tőlük, mert
nem tudhatom ki milyen szándékkal akar hozzám fordulni. Ott furcsállják a
vágyaimat és nekik kicsit idegen. Ez nem lep meg, hisz én szinte mindenben
totál más vagyok, mint az átlagos. 33,5 évesen folyamatosan keresem a helyem,
próbálom építeni az új kapcsolatrendszereimet, de nem maradnak meg az alapok.
Mintha rossz anyagból készültem volna, ami szétdől. Nehezen viselem a kudarcot
és azzal, hogy kiírom magamból ezeket a blogomban nem a gyengeségem írom ki,
hanem azt, hogy éli meg egy autizmussal élő ember a mindennapokat. Amennyit
kiírhat magából, mert bizony sok a rosszindulatú és gonosz ember.
Saját
csoport(ok)
Van a facebookomon 3 privát
csoportom. Az első a BENovelas Privadas
1-2, a harmadik pedig a Hullámvölgy
rádióközpont. Az elmúlt években számos enyhe kapcsolatokra tettem szert, és
akikkel közelebb kerültem, a csoportjaimba tettem őket, hogy kialakíthassak
tartósabb baráti kapcsolatokat velük. De úgy éreztem, hogy csak nekem volt
fontos a csoport, mert alig volt reakció és minden tartalmat, amit megosztottam,
az egy darabka volt az életemből. Persze hiába privát, itt is mérlegelnem
kellett miket oszthatok meg! Van egy ember, aki ismert és néha írok neki. Nem
árulhatom el a kilétét, de nagyon jó sorokat osztott meg velem és ettől jobban
éreztem magam.
Örültem a sorainak, fellelkesültem,
viszont aztán elsírtam magam. Nem tagadom, nagyon elérzékenyültem, mert sok
energiával töltött fel. Azért, mert tetszett neki az, hogy részletes vagyok. A
részletek mindig fontosak, mert akkor sok információhoz lehet hozzájutni. Pl. a
3-as metró felújításának weboldalán alig vannak részletes fotógalériák. Ez
zavar engem, mert egy ilyen rekonstrukció nem mindennapi eset.
Hiába is osztok meg egy
bejegyzést, nem tudom, mit érez a többi ember, aki csak „látta” a bejegyzésem. Talán csak átfut rajta és kész. Elolvasnak,
hallgatják a betett zenéket? Soha nem lehet tudni. A csoportjaim újranyitását nagyon
meg kell gondolnom. Pszichológusommal skypeon fogok úgyis beszélni és
tanácsokat kérek tőle. Az a baj, hogy mivel nem átlagos dolgokat szeretek, talán
ezért van kevesebb érdeklődő és emiatt folyton zsákutcába kerülök. Én érzelmes
ember vagyok. Nos, a mai világban nem ez a „divat”. Zenékben, sorozatokban is
totál más vagyok, és köztudott hogy az emberek a szokásaik rabjai, illetve
vannak olyanok, akiknek nem jön be az a stílus, amit szeretek. A mai magyar
embereket, főleg fiatalokat túl metálmániásnak tartom. Egyik nap mikor a
SPAR-ban vásároltam megláttam két fiatalt, akik elképesztően viselkedtek. Totál
neveletlenek voltak. Le se írom, hogy beszéltek egymással.
Szeretem a csoportjaimat, de
csak akkor van értelme, ha érzem, hogy másoknak is tetszik. Jelezni akartam a
többieknek, hogy az ő csoportjuk is, viszont az admin én vagyok. Nálam örök
ezüst szabály, hogy életem eddigi oldalaim, blogjaim, fórumaim és
csoportjaimban csak egy admin lehetett. Az pedig ÉN. Volt egy ritka kivételes
eset, mikor még Gyuri barátja voltam és társszerkesztője voltam az egyik
oldalán. A sors őt is elragadta tőlem, ahogy annyi mindenkit. Gyuri szerette a
telenovellákat és vele lehetett erről beszélgetni. Ő is írt saját alkotásokat.
Szoktam nézegetni az
ismerőseim adatlapjait. Ezt korábban sosem tettem. Most viszont szétnézegetek,
mert szeretném felmérni a terepet azzal kapcsolatban, hogy az ismerőseimhez
hogy viszonyulnak az ő ismerőseik. Szinte állandóan reagálnak, míg nálam alig. Ilyenkor
alig érzem magam fontosnak. A blogom szerencsére látogatják, meg vagyok
elégedve az olvasói számokkal. Rájöttem nemcsak bennem van a hiba, de másokban
is. Ez a mai világ is megváltozott. Főleg ebben az országban. A mai rendszer
folyton csak keresztbetesz a magyar társadalomnak, szakítgatja a barátokat,
családokat egymástól, hogy a hatalmát megtartsa. Ők is jócskán beleavatkoznak a
kapcsolatépítéseimbe. Mint az autizmus. Az utóbbi másfél, 2 évben sok emberrel
ismerkedtem, de nem tudtam tartós kapcsolatot fenntartani velük. Lassan
elfáradtam és elegem lett a várakozásból és abba a sok energiafektetésbe amit
beleáldoztam eddig. Túlságosan nehéz és bonyolult a kapcsolatokkal kapcsolatos
út, ráadásul roppant hosszú is, nem akadálymentes. Nem feladásról írok,
egyszerűen túl nehéz már nekem. Úgy vagyok ezzel az egésszel, hogyha jönnek az
életembe új „szereplők”, akkor szívesen veszem, elfogadom, de valamilyen határt
meg kell húzzak. Muszáj lesz. Annyi embernek segítettem a szavaimmal,
tanácsaimmal, segítő videóimmal szívből. Ezzel is közeledtem feléjük, hogy
tartós kapcsolat alakulhasson ki. Baráti kapcsolatra értem ezt. Egy baráti
kapcsolat is lehet tartós, mint a kekszek.
20 év alatt annyi kalandom
volt és rengeteg zsákutca, sötét alagút, körfolyosók hada. Megpróbálták belémsúlykolni,
hogy értéktelen vagyok, hogy nem vagyok iskolaérett. Még általánosban. De mégis
leérettségiztem, túléltem 2 idegösszeomlást, számos verést és még sorolhatnám
tovább. Itt vagyok, még élek, de fáradt vagyok. Le akarok ülni egy nyugodt
helyen és semmire sem gondolni. Vágyok új kapcsolatokra, de már bennem van a
frászcsengő hogy mikor hal el. Mintha egy gyönge virág lenne az adott
kapcsolat, vagy én magam vagyok az a virágocska, amelyet egy szél elsodor. Az
autizmus nem egy vígjáték, de szerencsésnek írhatom magam abból a szempontból,
hogy nem abban a helyzetben vagyok, mint az Autizmus Live karakterei. Nekik
keményebb a menet, hisz aki olvasta Dóra blogját tudhatja, hogy az autizmusnak
milyen a sötét oldala és hogy viszonyul a „keresztény” társadalom a mi
fajtánkhoz. Én nem szelektíven eszek, viszont nekem is megvannak a magam
rituáléim, melyekkel senkinek sem okozok szerencsére fejtöréseket. Könnyebb
eset vagyok, de szenzorosan érzékeny egy csomó mindenre. Ki tudna így szeretni,
elfogadni vagy felvállalni? Főleg egy férfi. Én melegként tudom milyen a meleg
világ. A csoportban ahol vagyok, sokan leírják mire vágynak. Azt érzem
soraikból, hogy egyesek sokat csalódhattak. Engem néha idősebb melegek keresnek
meg, de tartok tőlük. Olyanra vágyom, aki korban hozzám való és bejön nekem.
Persze a legfontosabb hogy szeressen. Nem a pénz számít. A barátság extrákkal
jobban tetszene, mint egy párkapcsolat, mert nem lennék jó félpár. Fontos nekem
az is, hogy akik az életembe lépnek érdekelje őket az, amit csinálok, mert ha
nem törődve mással reagálnak az üzenetemre, azzal csak az látom, hogy nem
érdekli a másikat az alkotói énem. Ha valaki velem cseveg, üzenetet ír akkor az
ne csak magáról írjon, hanem legyen érdeklődőbb.
20 év alatt szereztem egy
csomó tapasztalatot ugyan, de még mindig vannak dolgok, amelyekben zöldfülűnek
érzem magam. Szeptemberben 34 éves leszek és tudom, hogy a fejlődésem sok
mindenben megkésett. Másképpen néznék ki, ha nem autizmussal születek. Talán
érettebb, férfiasabb lennék. Édesanyám szerint Isten tudta, miért adott neki,
vagyis miért születtem.
BEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.