Közeledik a május 26-i Európai
Parlamenti választások és már régen ki vannak téve különböző politikai pártok
plakátjai. Budapest és az egész ország egy képes valóságshownak lehet részese.
Épp úgy, mint tavaly, április 8-án. Ezzel igazából minden egyes utcasarkon az
ember arcába vágják, hogy szavazz rám, mert ilyen jó lesz, olyan jó lesz.
Képzeljük csak el a hétköznapi ember arcát, mennyire örülhet annak, ha a
politikai kampányok erőszakos reklámjait rákényszerítik. Mert az egész erről
szól.
Kicsit térjünk el ettől a
témától és folytassuk mindazzal, ami mostanában történt. Előbb az Ez itt a kérdés című botrányos M5-ös
műsor témája, majd Dúró Dóra melegellenes mondatai, illetve a Mi hazánk mozgalom önkénteseinek
támadása, most pedig a napokban a Kövér László által elindított melegellenes
cunami indított országos lökéshullámot. Elég botrányosat és jó erőset! Éppen ma
mentem el a következős Támpontos önsegítő csoportba, amelyet havonta rendeznek
meg és legalább 4 órás hosszúságban. Mindössze 3-an mentünk el, illetve ott
volt Zsuzsa és Gábor, a két szexuálpszichológus. Az hogy miket mondtak magukról
a többiek ismét leírom, nem írhatom ki. Azt viszont igen, hogy hasznos tanácsokkal
láttam el őket és nagyon örültem annak, hogy segíthettem a szavaimmal. Remélem
ez a segítségem tartósnak bizonyul. A mai ülés első részében róluk esett szó,
aztán szünet után én következtem.
Húzni kellett újabb kártyákat.
Olyanokat, amelyekre nézve magunkra ismerünk. Én hármat választottam ki.
Aggódom a meleg életem miatt. Nagyon közel járok a 33-hoz és megvallom, komoly
kapcsolatom sosem volt eddig. Csak kalandok. Tudom, hogy Magyarországon kemény
homofóbia és korrupció uralkodik és ez köszönhető a rendszernek, mely folyamatosan
kreálja az emberek problémáit. Nagy bajban van a hazám. Számos fiatal kénytelen
elmenekülni, mert az itteni fizetések nem elegek ahhoz, hogy egyesek meg
tudjanak élni. Főleg a fiatalok nem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel.
Senki sem akar egészségileg tönkremenni és olyan beteggé válni, hogy aztán
megnyomorodjon egy életre. Akinek lehetősége van menekülésre adja a fejét. Én
nem tudnám elképzelni az életem külföldön. Az egy dolog, hogyha annyi pénzem lenne,
utazgathatnék, de örökre nem tudnék máshol élni. Hiányozna a hazám, ahol
felnőttem. Az enyhe autizmusomból kifolyólag számos akadály tárul elém.
Nehezebben megy a tanulás, a kapcsolataim építése és a munkavállalás. Hamar
elfáradok, főleg minden olyan nap után, amikor Gömbit hazaviszi a sógorom. Van,
amikor 1-1 napot ki kell hagynom, hogy fel tudjak töltődni. Mostanában edzeni
sem tudtam visszamenni. Itt van még a folyamatos pszichoterápiás kezelésem,
hogy rendbe tudjak jönni. Az is elég nehéz, főleg ami utána következik. Nem
fogom se szégyellni, sem pedig tagadni, hogy mindennap komoly nehézségekkel
kell szembenéznem. Amíg nem jövök rendbe, munkába sem állhatok. Az én
helyzetemben sajnos szükséges a le%olás. Az utóbbi időben mindent próbáltam
megtenni annak érdekében, hogy ezt elkerüljem, de most úgy látom, hogy ez csak
el fog jönni. Egy 8-12 órás munkahelyen képtelen lennék helytállni. Fizikai
képtelenség. Csak eszembe jut az esti iskolás időszak, amikor 5-6-7 órám is
volt és nagyon gyorsan kellett jegyzetelni, figyelni, hogy itthon kidolgozzam
külön az órai anyagot és abból készüljek a beszámolókra. Már a 6-7. órában
olyan kimerült lettem, hogy majdnem elaludtam. 40 perces volt egy tanóra! Örültem,
amikor hazajöhettem végre, de akkor meg sokat ettem egyszerre, mert kiesett egy
csomó óra és folyamatosan felborult az étrendem. Máig vannak ennek is
következményei. Evési problémák, melynek köszönhetően nem tudok rendesen fogyni
és sokszor vagyok éhes. Az esti iskola kemény volt és az egészségem eléggé
ráment. Sokat kellett tanulnom, de lassan haladtam. Mint egy DVD író, amely
12-14 perc helyett egy óra alatt ír meg egy lemezt. A lassúságom miatt folyamatos lemaradásaim
voltak és be kellett áldoznom egész éjszakákat is hogy mentsem a menthetőt.
Kóla, energiaitalok voltak a jegyzeteim mellett. Erőn felül teljesítettem és
nagyon kevés segítségem volt. 2008-2013-as időszak a kemény tanulások évei
voltak, melyből a 2011 az idegösszeomlás és az azt követő 1 éves szünet következett.
2013-ban érettségiztem le. Nehezen, de sikerült. Ha le vagyok terhelve, akkor
ingerülté válok és előjön a nem szimpatikus oldalam. A túl sok külső inger
össze is zavar, nehezen megy pl. egy cikknek a megírása is. Van, amikor olyan
rosszul fogalmazok, hogy szó szerint törölnöm kell az adott vázlatot. Alvás
során feltöltődök ugyan, de reggel nehezen kelek ki az ágyból. A zene remekül
tudja oldani a rosszkedvem, de nem teljesen sajnos.
A kártyákra visszatérve az
örvényeset azért húztam elsőként, mert sodródom az árral és félek, hogy
elmerülök és elnyel az örvény. Szexuális életet élek, bár szívesebben örülnék
egy komoly kapcsolatnak. Meleg szaunába járok, és ott keresek partnereket.
Korábban féltem ettől, mert hallottam ezt, azt és 2010 végén egy fóbiám miatt
pszichésen kiborultam. Hála Istennek, már ez a múlté. Nem részletezem, hogy mik
vannak egy meleg férfi szaunában, mert az már a 18-as kategóriát súrolná. Néha
szükségem van erre, mert egyrészt kikapcsol, másrészt férfiak között lehetek. Van,
amikor szerencsém van, és van, amikor nem. A melegek álma nem én vagyok. Talán
a pocakom miatt van ez. Nem szívesen lennék kigyúrt, öntelt és beképzelt meleg,
akiről lerí az anyagiasság és a rosszindulat. Számos férfival voltam együtt, de
mindig voltak félelmeim. Nem akartam, hogy a félelmeim győzzenek. A meleg
szauna világa színes. Megy a tuc-tuc zene, különleges a hely világítási
rendszere. A folyosók sötétek, labirintusszerűek. Ahányszor kijövök a meleg
szaunából, érzek egy aprócska bűntudatot, de tudom, hogy ezek csak a belső
akadályaim egyike. Értékes srác vagyok és jogom van nekem is a boldogsághoz.
Még ha csak futó kalandok is. A meleg szaunában nem vagyok veszélyben és ott
lehet meleg életet élni. Tiszteletben tartom ezeket a szabályokat. Négy fal
között csinálni a dolgokat. Sodródok az árral és egyre bátrabbá válok. Tudok
ugyan már kezdeményezni, de sokszor kapok elutasításokat. Hiányzik az életemben
egy komoly és megbízható társ. Olyan, aki hazavár, szeret, és olyannak fogad el
amilyen vagyok. Vagyis mindenestül. Sokszor elképzelem azt, hogy
párkapcsolatban élek és hogy mennyire odaadó tudnék lenni. Nem lenne szükségem
szaunára ahhoz, hogy boldog legyek. Egy társsal élni, kitartani mellette,
együtt sírni, filmeket nézni, zenét hallgatni. Fogni a kezét a bajban,
szerelmeskedni, csókolózni és mindenféle más jót közösen megélni. Ha beteg,
akkor ápolni. Másfél éve azt hittem társra találtam egy vonatvezető
személyében, aki mindvégig állította, hogy mennyire vonzónak tart és hogy
legszívesebben megcsókolna. Őt csúnyán elhagyta a korábbi párja és nem heverte
ki sosem. Még a közös kiskutyájukat is elvitte, majd örökbe adta. Ilyet nem
tudnék tenni. Meg is kérdeztem tőle, hogy tudnék e abban segíteni, hogy a
kiskutyát vissza lehessen szerezni. De nem lehetett. A sráccal való kapcsolatom
nem teljesedett be, véleményem szerint nem gondolta komolyan az egészet. Ez
fájt nekem nagyon. Ahogy annak a fiúnak a hiánya, kit máig nem tudok kiverni a
fejemből. Eszembe jut az Üzenet a
palackban című film, melyben Kevin Costner egy gyászoló férfit játszik, ki
egy üvegbe üzenetet helyez el és a tengerbe dobja. A halott szerelmének írta. Az
üveg, melyben a szerelmes levél volt egy újságírónő kezébe került, amelyet a
parton talált. Később rátalált a férfira, és beleszeretett. Ő segített neki
abban, hogy a pasi elfelejtse halott kedvesét és végre elengedje. De a halál
közbeszólt. Ez nagyon megrázott! Épp úgy, mint a 2013-ban látott Túl a barátságon című film.
Eszter, a pszichológusom
megmondta, hogy az emberi kapcsolatok kialakítása és megtartása nagyon nehéz
meló. A politikai rendszer is keményen kikezdi ezeket a kapcsolatokat. A
kivándorlásokkal családok, barátok szakadnak szét. Engem is nagyban érint. Mi
lesz akkor, ha nagy nehezen megismerek valakit és a helyzet később úgy hozza,
hogy a politika miatt el kell mennie az országból? Mi lesz akkor? Zsuzsa, az
egyik szexuálpszichológusom szerint talán a párom vinne magával. Ez kizárt! Egyrészt
miből? Másrészt nekem itt a családom. Szüleim közel vannak a 70-hez, a nővérem két
gyerekének szükségük van a nagybácsijukra, rám. A politikai világ egy undorító
viperafészek. Minden tagja csak a saját érdekét védi, képviseli és próbálja
elhitetni az elkeseredett emberekkel hogy nekik Magyarország az első! Nem így
van! Fáj leírni, de egyik párt sem akarja az országot rendbe tenni. Ha ez
valóban így lenne, az ellenzékiek összeolvadtak volna és egységessé válnának. A
kormány egyre több mindent von el az emberektől. Előbb a Taigetosz, aztán a
hajléktalan, ezután pedig a rabszolgatörvényt hozza elő ahelyett, hogy
Magyarországon munkahelyeket hozhatnának létre. Hazai gyárakat, ami munkát adna
egy csomó embernek. Lenne miből. Magyarország a felépített gyáraival saját új villamost,
buszt és metrót tudna gyártani és importálni külföldre. A sok stadion
felesleges, pénznyelő és luxus. Ahogy Paks II. is. Értelmetlen és életveszélyes
beruházás. Nem örülnék egy második csernobili katasztrófának. Hiába nem RBMK
reaktor épülne, én az atomenergiában nem bízok és nem is fogok! Az EU-s
pénzekből fejleszteni kellene Magyarországot. Új kórházak, munkahelyek, iskolák
és egyéb más hasznos dolgok kellenek. Támogatni a kutatást, a tudást, az
oktatást és a gyógyítást. Nem pedig a külföldi turistáknak kedvezni a csomó pénzbe
kerülő karácsonyi és húsvéti vásárokkal, valamint a már 300 Ft-ra duzzadó kisgombócos
fagyikkal. Az egyik barátom kutató és a Magyar Tudományos Akadémia jövője őt is
érinti. Félek, hogy ő is elhagyja az országot. Sem ő, sem én, sem pedig a
környezetem sosem ártottunk a politikának. Akkor a politika miért avatkozik
bele az életünkbe? Mintha egy radioaktív sugárzás lenne, vagy még rosszabb:
vírus! Mibe kerül az, hogy Magyarország valóban fejlett ország legyen? Mibe
kerül az, ha az emberek normális bért kapjanak és mindenkinek normális élete
legyen? Mert csak ez kell. Egy békés és
normális élet! Félő hogy maholnap a melegséget bűncselekménnyé nyilvánítják és
akkor lesz igazán nagy baj. Én felvállalom a melegségem, mert nincs miért
szégyellnem. Nem tartozok az átlagos emberek közé. Nekem is jogom van normális
élethez, rendes kapcsolathoz. Ha egy politikusnak nem tetszik, hogy meleg
vagyok az a saját véleménye. Nem ismer, így nem érdekel az, amit gondol, vagy
mond! Ez minden hasonló gondolkodásúra vonatkozik! Asperger szindrómásként is
értékes ember vagyok, mert ha ez állapot (nem betegség!) nem lenne, talán nem
lennék ennyire kreatív, és talán egyik lennék a sok átlagos fickó közül! Inkább
olyan maradok amilyen! Vannak szabályok, amelyek mindenkire vonatkoznak, még
rám is. És azokat betartom! A melegségemmel és az autizmusommal nem ártok
senkinek. Ha a politika árt az embereknek, akkor ne csodálkozzon senki azon,
hogy a nép fellázad és tüntet.
Nem a migránsozás, vagy a
Sorosozás a legfőbb baj, hanem az ország anyagi és politikai helyzete. A
politikusok aki kapja marja játékot
játszanak, egymásra mutogatnak és egy részük iskolás módjára viselkedik. Számos
ember szenved, éhezik, nélkülözik. Ez szörnyű! A magyar média egyre
lealjasodik. A pesti tömegközlekedés kiszámíthatatlan és a TV csatornák is
szánalmas, ismétléses, reklámoktól hemzsegő választékkal akarják kiszúrni az
ember szemét. Mint egy maggal teli mandarin. Ehetetlen, élvezhetetlen. Nagyon
elegem van már abból, hogy a politika uralja a magyar tereket nemcsak a TV-ben,
de a standokon, plakátokon és az újságokban is. A Lokál egy elképesztően durva napilap, épp úgy, mint a Hazai pálya, amelyet a Jobbik gyárt.
Ugyanazzal a félelemkeltő módszerrel próbál hatni az emberekre, mint a Lokál. Ezzel a stratégiával akarnak
nyerni. Semmivel sem jobb a másiknál. Miért nem ér véget ez a politikai mizéria
és békés úton olyan megoldást találni, ami mindenkinek jó lenne! Nagyon gyáva
tettnek tartom azt, amikor olyan emberek ellen hoznak törvényeket, amelyek a
kisebbséghez tartoznak és gyengék. Mert köztudott hogy a gyengébbet lehet a
legkönnyebben arrébb söpörni. Én is ehhez a réteghez tartozok. Meleg vagyok és
enyhén autista. Éreztetik velünk, hogy nem vagyunk méltóak a társadalomhoz.
Miért nem? Kérdem én. Mert egy fogyatékos emberrel csak baj van? Macerás vele
foglalkozni? Vagy éppen hülye és ezért az életet nem érdemli meg? Mert
haszontalan és ingyenélő? NEM! Az, aki másnak születik nem a saját hibája!
Mikor 2005-ben a speciális iskolába jártam akkor ismertem egy velem egyidős
fiút. Alig voltak ujjai. Mintha leolvadtak volna. Az anyja gyógyszerezte magát
és mellette ivott. Ezért lett a srác olyan, amilyen. Születésekor senki sem
választja meg, hogy akar élni és hogyan akar megszületni. A nemiségéről sem
tehet! Arról sem, ha valaki két nemmel születik meg, illetve transz neműként
jön a világra. Én transznemű közösségbe járok és ismerem ezeket az embereket.
Első ránézésre furcsák voltak a szememben, de azért, mert korábban nem voltam
beszélő viszonyban egy érintettel sem. Csak 2013-ban facebookon keresztül, de
azok is csak betűs beszélgetések voltak. A transzneműek is ugyanolyan emberek,
mint a többi mássággal élők. Kicsit bonyolultak, de megérthetőek! Nagyon nehéz
nekik az élet úgy, hogy egy transznemű lány egy fiútestben él, vagy fiútestben
egy lány. Igenis megértem őket, mert tudom milyen egy börtönben lenni! Önmagunk
börtönében élni! Én az autizmuséban raboskodok életem kezdete óta! A
transzneműség rosszabb, mert egyesek szeretnének hivatalosan is olyan neműek
lenni, amilyenek! Van, aki kés alá akar feküdni és szedni a hormontablettákat,
hogy teljes értékű életet tudjon élni! Joguk van nekik is az egyenlő
bánásmódhoz! A valódi kereszténység nem az előítéletről és a gyűlöletkeltésről
szól, hanem pont az ellenkezőjéről. Szeretetről, elfogadásról és megértésről. Ha az
emberekbe bele van oltva a gyűlölet, akkor egymásnak esnek így az összefogás
létrehozása lehetetlenné válik. A gyűlölet mellett még a félelem is komoly
lelket bénító hatást vált ki. Nem szabad félni, mert a félelem legyengít
bennünket!
Felragaszthatják
ránk a sárga csillagot, de levehetjük!
(Megbélyegezhetnek
minket, de nem szabad magunkra venni! Le kell szarni! )
Az hogy mi MÁS-ok fel merjük
vállalni magunkat, az nem provokáció. Mások szemében persze mást jelent. Aki
provokációnak nevezi, annak zavarja a szemeit a jelenlétünk és ezzel azt az egyénréteget
provokáljuk már eleve a puszta jelenlétünkkel. Ha nem vállaljuk fel magunkat,
akkor sosem leszünk boldogok. Nem tesszük be magunkat dobozokba!
A Támpontos önsegítő
csoportban ezekről a gondolataimról csak részben tudtam beszélni, mert sok más
és személyes gondolatom is elhangzott. Zsuzsa és Gábor, a két
szexuálpszichológus szavai komoly erőt adtak nekem. Igenis el kell fogadnom
magam és leszarni a másik rossz véleményét. Megengedhetem
magamnak hogy boldog legyek? Igen! Kaptam egy újabb löketet azzal kapcsolatban,
hogy tovább tudjam tervezni a jövőmet. Mindezekről Eszterrel és a pszichiáteremmel,
Rozáliával bővebben fogok beszélgetni.
A cikk végére a negyedik
kártyáról is szót ejtenék. A tüzeset. Magamat látom, ahogy anno a kapcsolataim
felégettem mikor nagyon is befolyásoltak az érzelmeim. Nagy hiba volt, mert
máig érzem a következményeket. Úgy érzem, hogy a meleg közösségekből egy életre
kilőttem magam. A gayromeo és a szaunák azok a helyek ahova még tudok menni. De
az nem ugyanolyan, mint egy rendes meleg közösség. Olyanra vágyom, amelyben ki
tudok bontakozni és a Támponthoz hasonlóan be tudnék illeszkedni, bizonyos
időközönként menni. Szeretnék új kapcsolatokat, de annyira nem látok esélyt
rájuk. Ha megismerkedek új emberekkel, annyira zavarban vagyok és mellette izgatott,
hogy egy hülye gyereknek tűnök és hülyének nézhet a másik. Könnyedén kerülök
félreértésekbe és hamar tönkremegy egy születőben lévő kapocs. Nem olyan erős
hogy bírja a továbbiakat. Ilyenkor kudarcot vallok és nehéz pillanatokat élek
át. Persze a másik féltől rögtön jön a szokásos sablonos szöveg, hogy te speciális törődést igényelsz és bocs nincs
erre időm, sem pedig türelmem. Ilyenkor
még én szégyellem el magam, mert más merek lenni. Mintha abba az autizmus
kategóriába tartoznék, amikor a nap 24 órájában mellettem kell lenni, vigyázni
rám, mint egy kisgyerekre. Komolyan írom, a butaság itt is dominál! Aki 1 vagy
2 találkozás után ilyen véleménnyel van rólam az nem méltó hozzám. Ha az
Asperger beleavatkozik, nem kegyelmez. Mint egy taszító mágneses erő, ami nem hagyja,
hogy boldog legyek. Az érdeklődési köreim is teljesen mások, mint egy átlagembernek.
Ez is sokkal nehezebbé teszi a helyzetem. Nem tudok azonosulni ezzel a mai átlagvilággal.
Zsuzsa szerint meleg bárokba is kellene járjak, és úgy ismerkedni. Nem tudok
leszólítani egy pasit. Elég hülyén nézne ki. Értékelem Zsuzsa és Gábor segítő
szavait, de nem értik meg teljesen mindazt, amit belül érzek. A folyamatos
kapcsolatbéli kudarcaim hatalmas félelmet vontak maguk után, mely olyan, mint
egy nehezen ledönthető fal. És mindezek kihatnak az újabb kapcsolataimra. Nemcsak
az autizmus, de a politika is keményen megnehezíti az emberi kapcsolataim
építését. Jogom van ezt megjegyezni és leírni.
Akárhogy is vesszük a családi életem is kikezdte, amikor a névnapomon nagy
veszekedések voltak itthon, mert kiakadtam bizonyos dolgokon. Eléggé megviselt
az is. Szeretném, ha valódi rendszerváltás lenne, mert ami most zajlik az
elképesztő! Mindig is meg volt, és meg is lesz a véleményem. Az egyik tag a mai csoportban
egy vulkános képet húzott. Azt szimbolizálja, hogyha magunkban tartjuk a
fájdalmunkat és rossz gondolatainkat az előbb utóbb megbosszulja magát. A
politikai igazságtalanságok és aljasságok annyira megviselnek, hogy muszáj volt
leírnom a saját véleményem. Csak belebetegedtem volna abba, ha magamba tartom a
gondolataimat! Ez olyan, mint régen az
iskolai terrorsorozat, melyben folyton részem volt. Hallgattam és hogy jártam? Rosszul!
18:30-tól tüntetés volt a
Kossuth téren. Gondoltam, hogy kinézek megnézni milyen egy élő tüntetés, de
inkább sétáltam egyet. A Támpontból eljövet a 4-es metró felé mentem Zsuzsával,
aki a 2-es metróba sietett. Miután elköszöntünk egymástól egyet metróztam. A II. János Pál Pápa tér, Rákóczi tér és a Szent Gellért téri metrómegállóban
készítettem újabb képeket. Vannak a weblapomon hiányos galériák és gondoltam,
ha már a 4-es metróban vagyok, készítek pótképeket. Lesz mivel szórakoznom a
hétvégén. A 4-es metró után a színházhoz mentem sétálni és készítettem egy
szelfit a pride szalvétás írásommal. A sokszínű zoknim is felvettem erre az
alkalomra, illetve az új Alejandro Sanzos pólót. A hónap végén tervezek egy
fekete pólót is készíttetni, amelyben a nagy piros A
logó lesz benne. J
Sokszínűnek lenni érdekes és
jó, viszont szociálisan nehéz. Ebben a világban főleg. A valóságban. Az biztos,
hogy idén kimegyek a pride-ra, mert Zsuzsa és Gábor javasolták nekem. Bíztattak,
hogy minden rendben lesz. Úgy legyen. Én ott leszek.
B E N
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.