2023. december 19., kedd

Hangulatjavítók (2023.12.18.)


Újra elmentem Krisztinához. Sokat jelent nekem, mert jól ismer engem és nagyon szeretem őt. Jövőre lesz 20 éve, hogy először találkoztunk. 2004. március 2-a volt és a Romanticán utoljára adták az Életem asszonya (La mujer de mi vida) című sorozatot. Emlékszem, hogy az első részt időzítőre vettem fel, hogy később meg tudjam nézni. 10:25, 16:45 és 1:00-kor ment. Néhány éve úgy járok hozzá, hogy már csak félévente beszélgetünk. Mindig várom az ilyen alkalmakat, mert ilyenkor el tudom mondani, hogy mik történtek velem az elmúlt hónapokban. Most így karácsony közeledtével újra kiújult a depresszióm. A karácsony már rég nem olyan számomra, mint egy vidám ünnep. Sokkal inkább a hangulatfényeknek adom át magam és annak élek. Ilyenkor sokféle ajándékkal vígasztalom magam.

Krisztinának megmutattam a 99. BENovelas magazinomat, amely most karácsonyi dizájnt kapott. Krisztinának nagyon tetszik a magazinom. Mindig lenyűgözi, ahányszor meglátja az újabb számaimat. Beszélgettünk Eszterről is, hogy mennyire megviselt a tőle való elválás. Krisztina azt mondta nekem, hogy nem járhatok egész életemben pszichológusokhoz. Hogy egyszer önállóan kell majd megállnom a lábamon. 37 éves múltam. Nem tartom valószínűnek, hogy 100%-kig önálló leszek. Annyi mindent meg tudok egyedül csinálni, de vannak akadályaim, korlátaim és egyéb nehézségeim. Mondtam Krisztinának, hogy lassan 2 éve vagyok egy nyitott kapcsolatban. Beszéltem neki a páromról, Victorról. Krisztina annyira örül ennek, mert azt látja, hogy Victor is segít nekem, ugyanis észrevette, hogy kiegyensúlyozottabb vagyok a korábbi időkhöz képest. Victor rengeteget segít nekem. A türelme óriási segítség, így jobban tudok alkalmazkodni hozzá. Krisztinának megemlítettem egy régi osztálytársamat, akivel még egy osztályba jártam 2000 és 2002 között. Véletlenül bukkantam rá a facebookon. Ő csak néhányszor piszkált, hülyéskedve, de nem bántott. Ha bántott volna, szóba se állok vele! Elkezdtünk levelezni és egészen kedves volt. Igaz, kicsit meg lett babrálva a lelkem, mert a múltbéli dolgokat felhoztam. Sokszor van az, hogy a régi osztálytársaimmal álmodok néhány éjszakán és megjelenik az-az átkozott Adrienn néni is, aki kiabál velem. Épp úgy, mint régen. Gyűlölöm azt a szemetet! Hasonló karaktere van Gömbim iskolájában. Egy rosszindulatú portásnő, aki nemcsak velem tiszteletlen, de másokkal is! Gömbim apjával, a sógorommal, ill. más szülővel is. Hú, de utálom az ilyeneket! Az én viselkedésemmel is vannak bajok, de én legalább bocsánatot kérek és elismerem a hibáimat! Krisztina mondta nekem, hogy én, mint művészlélek érthető, hogy érzékeny vagyok. Megemlítettem, hogy az autizmusom képtelen vagyok a mai napig elfogadni. Krisztina kedvesen közölte velem, hogyha nem élnék ebben az állapotban, nem tudnék annyi szépet készíteni és talán Victor sem szeretett volna belém. Érdekes volt ez. Eszembe jutott Laci és a Mozaik. Én nagyon bánom, hogy anno megbántottam ezt a közösséget. Tudom, hogy nem volt nekem való. Ezt elfogadtam már nagyon régen és egy teher ezáltal le is szakadt rólam. De a mozaikból vannak emberek, akiknek soha nem tudok megbocsátani. Pl. Bálint, Virág, Jani, Pali és Zoli. Gazsival kapcsolatban felemás érzéseim vannak. Krisztina meg volt velem elégedve, mert látta, hogy mennyi mindenben fejlődtem. Megjegyeztem, hogy Victor által kaptam egy új esélyt az élettől. Victornál nem követem el ugyanazokat a hibákat, mint anno a Lacinál. Victorhoz is tudok alkalmazkodni, ami nagydolog. Egyetlen baj van velem. Túl sokat beszélek, mert zavarban érzem magam, és mert szeretem, ha társaságban vagyok. Krisztina elmagyarázta, hogy az autisták sokszor ilyenek. Meg hogy nem mindig vesszük észre a határokat és másképpen értelmezünk bizonyos dolgokat. Szeretnék még sok mindenben változni, de nem rossz irányban, hanem jóban. Krisztinának megemlítettem, hogy néhány nappal korábban voltam a Melindánál, a pszichiáteremnél, hogy beszélgessük az állapotomról. Komoly a baj, ugyanis nem olyan régen 2 vérvételen is voltam. Májzsírom van. Anyu elvitt maszek hasi ultrahangra ahol kiderült, nincs komoly bajom, de nagyon oda kell figyelnem az evésre. Főleg az édességre. A másik baj a túlzott izzadás. Sajnos a Convulex, amely valproinsavat tartalmaz, olyan dolgokat szabadít fel a hormonjaimban, hogy hízásra hajlamos vagyok és sokkal nagyobb lesz az étvágyam. Az olvasóm és a nézőm ezért lát pocakosnak. Sokszor néhány reklámképem újra kell készítenem, mert nem mindig sikerül eltalálni a megfelelő szöget. Most az lesz, hogy másfél hónapig különböző módon szedem a Convulexet, utána pedig sokkal jobb lesz. Januárban heti 2x megyek edzeni a Suhanj!-ba. Azért adtam fel és hagytam abba az edzéseket, mert a gyógyszerek akadályoztak. Hozzá kell tennem, hogy a Kventiaxot is szedtem akkoriban, ami hasonlóan hatott a szervezetemre, mint most a Convulex. Nagyon kell ezekkel a gyógyszerekkel vigyázni. Nemcsak hizlal, de sajnos erős étvágyat generál. Azt nem akartam mondani a doktornőnek, hogy a gyógyszer lassan már szart sem ér, ugyanis nem érzek változásokat. Sok esetben az orvosok csak a pszichiátriai gyógyszerekben látják a megoldást. Talán régen más lett volna minden, ha bizonyos emberek hozzáállása velem kapcsolatban jó lett volna. Nem tartanék itt, nem lenne zsíros a májam. Mikor Lacit elvesztettem és volt az a nehéz időszak akkor kerültem az Ébredések alapítványba és akkor kezdtem szedni a Convulexet, melynek helyettesítője a Depakine Chrono. Lacit az én hibámból vesztettem el. Sosem tudtam vele helyrehozni a kapcsolatomat, ami sajnos egy egész életen át elkísér. Most fontosabb a testi egészségem és hogy megerősödjek! Mellette nagyon szükséges az edzés is. Úszni is visszamegyek. Az utóbbi hetek nagyon nehezek voltak a vírusos garatgyulladás és az enyhe mandulagyulladásom miatt is. Ráadásul meg is voltam fázva. Így lemaradtam a legutóbbi kiállításomról is ahol egy képem ki lett téve. Mindenképpen meg szeretném nézni az ünnepek előtt. Kaptam antibiotikum és probiotikum tablettákat is, hogy rendbe tudjak jönni. Csupán kisebb váladékok vannak a torkomban. A tüdőm tiszta. Megvizsgált a háziorvosom mikor jött hozzánk.

Krisztina csodál engem és ennek nagyon örülök. Boldog volt, hogy mindazok ellenére, amik történnek velem, továbbra is alkotok és szépeket készítek. De az emberi kapcsolataim rettentően gyenge lábakon állnak. Néha nem tudom, hogyan kell viszonyulni a másikhoz. Vannak, akiknek már nem vagyok fontos. Úgy érzem Balu is egyre távolabb és távolabb kerül tőlem, pedig írta, hogy mennyire nehéz neki is az élete. Erről többet nem írhatok. Legutóbb írtam neki egy mikulás üdvözletet, de nem reagált rá. A korábbi üzeneteimre sem. Nem tudom mi az oka. Ahányszor felmegyek az üzenő falára, akkor látom, hogy politikával kapcsolatban posztol. Érdekel, mi van vele. Szerettem volna segíteni neki, hogy jobb legyen az élete, de kudarcot vallottam. Épp úgy, mint Katinál. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy nem vagyok minden6ó. Nem mindenkin lehet segíteni. Fáj nekem a visszautasítás. Balu egyébként őszintén leírta, hogy ne tervezzek vele semmit. Én csak barátságot akartam, semmi mást. Nem kihasználni őt. Nem ilyen vagyok. Ráadásul nem tudom, mi van Georginával. 2021-ben írt utoljára SMS-t, és azóta egyszer sem jelentkezett. Attól félek, hogy meghalt. Krisztina megkérdezte tőlem, hogy szóltak e volna a hozzátartozói. Nem. Georgina titokzatos életet élt. Nagyon sok mindent elmondott nekem az életéről, de nem írhatom ki a háta mögött. Érzem, hogy valami történt vele. Ő nem feledkezett volna meg a születésnapomról és a karácsonyról sem. 2018-ban volt itt utoljára, amikor Luis Fonsit hallgattunk. Georgina imádta Sergio Dalmát. Általa ismertem meg közelebbről az ő és Laura Pausini zenéjét. Én attól tartok, hogy már a mennyekben van Carlos Marinnal, az Il Divo énekesével, akit elvitt a Covid. Georgina nagyon szerette Carlos Marint. Rajongott érte. Egyik este lefekvéskor elképzeltem azt, hogy ha már a barátnőm nem él, akkor Georgina és Carlos Marin együtt vannak az égben. Ha megtudnám, hogy Gio már nem él, könnyebben el tudnám engedni, de sosem felejteném el őt. Ő is egy álmodozó volt, épp úgy, mint én. Melindának is elmondtam Georginát, aki azt mondta, hogy vannak emberek, akik nyomtalanul eltűnnek. Krisztina tanácsokat akart adni, de nem tudott. Annyit fűzött a Georginás történethez még, hogy lehet, elkövetett valamit és el kellett menekülnie. Ha ez így van, a barátnőm biztos felhívott volna. Krisztina Látta rajtam a fájdalmat. A közelgő ünnep sok mindent kihoz az emberből. Én megvallom, azt várom, hogy vége legyen a karácsonynak.

Miután elváltunk Krisztinától hatalmas ürességet éreztem. Újabb félévet kell várnom, hogy ismét találkozzunk. Elmentem Kelenföldre hogy átvegyem a Laura Pausini bakelit lemezem. Igen, megrendeltem magamnak az új albumát vinyl-en. Ez az igazi hangulatjavító! Nem a gyógyszerek. A többi rendeléseim még kérdéses mikor érkeznek meg. Előbb a 3-as, aztán a 4-es metróval mentem ki Kelenföldre. A Fővám tér és a Szent Gellért tér között ki van világítva az alagút. Ezt is megörökítettem. J



















Mostanában gyakran ki van világítva ez az alagútszakasz. J Bárcsak a teljes vonal alagútrendszere fényárban úszna. Hatalmas élmény lenne!  

Krisztina régen nem hallgat CD-ket. Spotify-t szokott. Én azt csak belehallgatáshoz használom. Az bőven elég. Krisztinának elmondtam, hogy minap Ricardo Montaner maratont tartottam és 3 lemezét meghallgattam. Olyan jó volt. Muszáj volt, mert Montaner mesés dallamvilága mindig elkápráztat.

Krisztinának beszéltem az idei új lemezekről és hogy változatlanul szeretem a latin zenét. Próbáltam neki összefoglalni miket érzek bizonyos zenei részeknél. Van, amikor még írásban sem tudom kifejezni magam. Ezt egyébként meg próbálnom valamikor a jövőben megoldani, hogy az olvasóm megértse miért ennyire nagy a szerelem a latin zene iránt. A kedvencem, Alejandro Sanz most lett 55 éves. J Még mindig nagyon vonzó, csak sajnos az nem tetszik, hogy Alejandro Sanz fehérre mázolta a fizimiskáját. L A természetes hajszínét szerettem, amikor természetesen őszült. Most eléggé bizarrul néz ki. L

Miután átvettem a lemezemet Kelenföldön elindultam, hogy egy ismerősömmel találkozzak, aki nagy metrórajongó. Épp úgy, mint én. Hatalmas meglepetés ért. Kaptam 2 metrós matricát és egy 3-as metrós könyvet, amiben a felújítás alatt és utána készült fotók találhatóak. A Főmterv készítette ezt a ritkaságot. Kereskedelmi forgalomba sajnos nem került, pedig jó lenne, mert szuper képek vannak benne. Ami zavart és hiányoltam a könyvből az, hogy az állomások bontásairól alig vannak képek. Pedig azok is nagyon látványosak. A Klinikák állomás oldalán pedig a Kálvin téri mozgólépcső fotója van benne. Mindezek a hibák ellenére egy nagyon szép könyv készült! Mivel ritkaság, így különleges könyvekhez kerül. Nagy kincs nekem, vigyázni fogok rá.

Készítettem egy unboxing videót is, amiben megmutatom a kiadványt.

A 3-as metró felújítása óta teljesen megváltozott a metróvonal. Némelyik állomásnál meghagytam volna a kőburkolatokat, mert a fehér színűek azok nem annyira jók. Sajnos hamar piszkosak lesznek és már az Arany János utcánál erősen látszik a fekete kosz. Nemrég egy komoly esőzéskor be is ázott a metró egy helyen.

Az ismerősöm és én megláttuk a fény villamost, ami aznap békésen menetelt előre a Kossuth téren. Újból lefotóztam. Ő is saját magának. Az ismerősöm is szépen fotóz. Ő is gyűjtő, csak ő elektronikus formában. Hazafelé levideóztam külön a fény villamost. Annyira szépen szikrázott! J


Ezeket az UV villamosokat nagyon szeretem. Mikor gyerek voltam 2003-ig sokat utaztam vele. Még az utcámban is járt.

Itthon a Laura Pausini lemezt is megnéztem. Sajnos nekem a fekete szín jutott, pedig rózsa, fehér és sparkling, vagyis szikrázó buborékos színben is forgalmazták. Az Anime Parallele bakelit kiadásának más a borítója, mint a CD-nek. Míg a CD csíkos, a bakelit verzióé csoportképes. Egy „kis” extra karácsonyi ajándék, amivel megleptem magam. Volt készleten a kiadónál. Ma már csak rendelhető. J Természetesen itt is készítettem unboxing videót, amiben nemcsak a bakelit, de a CD kiadást is megmutattam a rajongóimnak.




















Ez a 3-as metrós könyv és a Laura Pausini lemez nagy ajándékok nekem. A metrós matricák közül a 3-as felkerült a CD polcom egyik „emeletére”, ám nehezen tudtam felragasztani.


Odaillik, hiszen az MP3 lejátszómon annyiszor hallgatok zenét, amikor metrózok. J A 4-es metrós matricát még nem tudom hova fogom tenni, ugyanis jelenleg nincs szabadhely a falaimon.

Jó hangulatra mindig szükség van, ugyanis az feledteti a rosszat. Feledteti a nehézségeket is, amiben mindannyian élünk. Kár hogy sok esetben a gyógyszerekben látják egyesek a megoldásokat. A gyógyszer sok esetben tompít, elnyom, és másképpen láttatja a világot. Megtapasztaltam jómagam az elmúlt 22 év során, amikor először tömték belém az első tablettát. Most meg fogok próbálni gyógyszerek nélkül élni, mert ez a normális! Más egy testi betegségre felírt gyógyszer. A mentális betegségek okait a lélekben kell keresni. A gyógyszer sok esetben csak tűzoltás.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.