Stella barátnőmmel 2007-ben találkoztam személyesen. Előtte 2006-ban leveleztünk az akkori iwiwen, illetve tagja volt az első fórumomnak, amely az első „weboldalam”-nak számított. Stellával közös kedvenc témánk a telenovellák. Ez hozott össze bennünket. Mindketten nagyon rajongtunk a Romantica csatorna sorozataiért. Amikor a saját fórumom létrehoztam, ő regisztrált és tagja lett a saját közösségemnek. Az akkori fórumom az sg.hu-hoz tartozott, amely egy nagyon egyszerű fórumcsaládnak számított, mégis nagyon szerettem, mert könnyedén hozhattam létre témákat, és minden általam nézett sorozathoz egyet hoztam létre. Képeket a kepfeltoltes.hu-ról tudtam beszúrni. Aztán ez a fórumrendszer elavult és pár év múlva bezártam végleg a kaput.
Stella barátnőmnek van egy gyógyíthatatlan szembetegsége. Nagyon szerettem és szeretek vele törődni, beszélgetni. Szerettem volna, ha segíthetek neki abban, hogy jól tudjon látni, de sajnos az ő esetében lehetetlen. Mindezek ellenére nagyon sok mindent elért az életében és ezzel kapcsolatban készítettem vele egy interjút, amelyet itt a blogomban megosztok az olvasóimmal.
1) Hogyan
kezdődött a zenei pályafutásod és miért döntöttél úgy, hogy éneklésbe kezdesz?
Zenei
pályafutásomat 1992 tavaszán kezdtem el ekkortól már elkezdtem énekelni.
Tehetségemre már bölcsődés koromban felfigyeltek akkor a kaoma népszerű
slágerét kezdtem elénekelni a Lambadát, viszont hivatalosabban már 7 éves korom
óta énekelek. már óvodáskoromban imádtam énekelni, de csak hobby szinten. Mikor
elkezdtem a roma kultúrával foglalkozni ott már elő kellett vennem. Ekkor már a
tánccal is össze kellett hangolnom. Szintén 7 évesen kezdtem el a roma
művészettel foglalkozni azon belül is az autentikus zenével és tánccal, mert
mindig is érdekelt ez a stílus és persze a roma emberek élete és hagyománya.
Ekkor döntöttem magamban, hogy megpróbálkozom vele. Mivel saját zenekarom nem
volt így magnókazettáim voltak melyeken roma zenék voltak, és amikor
elindítottam akkor kezdtem táncolni is magamtól. A tánclépéseket televíziós
műsorokból lestem el és ezeket próbáltam meg alkalmazni és mikor már jól ment
akkor próbáltam az énekléssel összehangolni. később aztán eltelt pár év és már
a lépéseket is megtanultam magamtól majd ekkor következett nagy küzdelmek árán
a nagy áttörés, amikor is teljesülhetett egy álmom miszerint 2014-ben a Parno
Graszt együttessel együtt felléphettem egy színpadon, ami hatalmas sikernek
volt köszönhető. Ezután már más zenei stílust is kipróbáltam és sok fellépést
tudhatok a hátam mögött, melyek már 13 éves korom óta vannak iskoláskortól
kezdve azóta sok helyen megfordultam kórussal egyénileg Budapesten több alkalommal
illetve Székesfehérváron Pécsett is több helyen szerepeltem Sajnos
gyermekkoromban nem voltak lehetőségeim erre mivel a kísérést nehezen tudtuk megoldani,
de boldog vagyok, hogy küzdhettem ezért és előre tudtam jutni a projektemnek
köszönhetően melynek címe: Művészvilágom, és ami mögötte van. A projekt célja
hogy megmutassam az embereknek mivel is kezdtem a művészi életemet és honnan
indultam minek köszönhetem eddigi sikereimet. 16 éves korom óta lírai dalokkal
is foglalkozom, ami hatalmas sikerélmény számomra, mert így megmutathatom igazi
énemet oldalamat, amit egy sikeres albumnak köszönhetek a Nagyecsedi Fekete
szemek: Szeretlek szeretlek című albumának melyen szerepel egy lírai dal amivel
kezdtem a lírai dalokkal való foglalatosságomat. A legnagyobb öröm és boldogság
az hogy vannak művész barátaim akikkel szívesen beszélgetek és szoros
kapcsolatot ápolok. Ezek az emberek nagyon sok mindent adtak nekem legfőképpen
szeretetet támogatást, motivációt hogy előreléphessek. Nagyon szeretem azt,
amit csinálok és sok támogatást is kapok az emberektől, barátaimtól,
családomtól, páromtól, szeretteimtől és nem utolsósorban művész barátaimtól.
mert ők emelnek fel és motiválnak, erőt adnak mindenhez.
2) Beszélj
kérlek a szembetegségedről és mesélj kérlek arról, hogy milyen életet élsz
ezzel.
A szembetegségemről tudni kell, hogy rózsahimlő fertőzés alatt jött ki ami édesanyám terhessége alatt történt. Születésem után két héttel derült ki hogy valami nincs rendben a szememmel. Ezért szinte folyamatosan el kellett járnunk orvoshoz majd csecsemőkorban három szemműtétem történt majd ezután is folyamatosan kellett járnunk szemészetre mikor közölték az utolsó orvosi látogatásnál, hogy sajnos nem lehet gyógyítani évekig traumatikus életet éltem, míg 23 év telt el mire el tudtam fogadni a tényt. Vannak nehézségeim, de így is élek teljes életet, mert az akadálymentes életnek köszönhetően sok mindent meg tudok oldani. Egyedül közlekedem, bevásárolok, van munkám ügyeket intézek de bizonyos helyeken már el kell a segítség. pl más településekre való eljutás fellépések miatt vagy ismeretlen helyeken való közlekedés miatt. Mivel két és fél éve kórusban énekelek ott is sokat segítenek a kórustársaim és a betegségemet is elfogadják, mert tudnak már mindent ezzel kapcsolatban. Ezenkívül járok a Vakok szövetségébe fellépni és klubnapokra ahol már barátokra leltem és elfogadtattam magam.
3) A zenén
kívül foglalkoztál szőnyegek készítésével is. Milyen volt? Milyen anyagokkal
dolgoztál és hogyan?
A szőnyegszövést kezdetben gyapjúfonalak szövésével kezdtem. Sokszínes gyapjúfonal akadt már a kezemben. Legfőképpen az élénk színű sokmintás szőnyegeket szerettem. De dolgoztam rongyfonalakkal, kenderfonalakkal is. Elsősorban festékes szőnyegeket készítettem a tanulmányaim alatt székely festékest és erdélyi festékeseket is de a bukovinai festékes szőnyegeket is nagyon szerettem. A tanulás alatt mind a munkámban, mint pedig a munkahelyemen végig kitartóan csináltam mindent ebben a szakmában, amíg egy súlyos betegség nem ért utol négy évvel ezelőtt ami miatt abba kellett hagynom ezt a szakmát. A betegségemnek volt fizikai és lelki tünete egyaránt, ami egy munkahelyi traumának tudható be. Aztán informatikát is tanultam alapszinten majd később egy alapítványnál továbbtanultam és most is elkezdtem továbbtanulni. majd egy nyelvtanfolyamot is elvégeztem. Egy kezdő és középszintű angol nyelvvizsgám van.
4) A
sportvilágban is kipróbáltad magad. Pl. a tekénél. Mesélj ezekről is. Milyen
győzelmeid voltak eddig? A tekén kívül milyen sportágat próbáltál még ki?
Tekézni
2011 márciusában kezdtem el hivatalosan. Ekkor kerültem be az edzésekre hetente
egyszer ahol gyakoroltunk folyamatosan, majd a kemény edzések után jöttek
rögtön a versenyek. Először bowling verseny Pécsen, majd Kazincbarcikán egy
tekeverseny ahol még énekeltem is a buliban. Mikor már nagyon jól ment a sport
már érmeket is kaptam és kupát a komlói versenyen ahol a szerb és horvát
csapattársakkal és barátainkkal játszottunk. Szerettem ezt a sportot volt olyan
is, hogy két aranyérmet is elhozhattam. Ezen kívül ezüst és bronz érmekből is
volt ezekből sok van. A tekén kívül elkezdtem 2015ben a spinninget és már részt
vettem versenyeken is. majd 2017-ben a tekéből való kilépésemet követően
bekerültem a PTE PEAC le4ndület egyesületébe ahol boccia játékot játszottak
mozgássérült emberek köztük párom is és azóta segítőként tevékenykedem ott. Sok
versenyt tudhatunk magunk mögött a legutóbbi Kecskeméten volt megrendezve ahol
szintén segítő voltam. A petangue-ot is kipróbáltam, amit nagyon szerettem és
hoztam egy bronzérmet Magyarszékről ahol megrendezésre került a verseny. A
zumbát is kipróbáltam, ami 8 éve hobbim, mert sok helyen felléptem már vele és
tartottam bemutatókat sportnapokon például pécsen az ifjúsági sportnapon is
három bemutatót tartottam zumbával és ki mit tud versenyeken is részt vettem.
5) Van
kedvenc sorozatod? Ha igen mik? Többet is felsorolhatsz.
Mivel 6 éve filmek és sorozatok forgatásának kulisszatitkai után kutatok hobby szinten sok sorozat a kedvencem lett például Második esély Váratlan utazás Anita érintése Vadmacska A Második esély című sorozattal sokat kutattam kulisszatitkok után és elmondhatom hogy van már eredménye is. például sikerült megtudnom egy információt mi volt Lulu meghalasztásának igazi oka és megtudtam hogy azért halasztották őt meg mert akkor utána egy másik sorozatban kapott szerepet az ana két arca című sorozatban. és nagyon boldog vagyok, hogy ennek a dolognak is sikerült utánajárnom. mert így többet megtudhattam az igazságról. Most azt kutatom, hogy liliana Rodriguez és ivelyn Giro találkoztak e mielőtt Lili kilépett a sorozatból most ennek próbálok utánajárni valamint annak is hogy a váratlan utazás című film sztárja Sarah Stanley miért lépett ki a sorozatból véglegesen. Mert ő volt a kedvencem minden pajkossága ellenére mert ő pajkos volt nagyon. de mégis okos lány lett fiatalon. Szeretem ezt csinálni, mert sok érdekes dolgokat lehet megtudni amit eddig nem lehetett tudni. Amit még szívesen megnéznék újra az a Vad szenvedélyek ami egy romantikus telenovella ami sokkal visszafogottabb mint a Telemundos sorozatok.
6) Mik a
kedvenc zenéid? Szoktál e lemezeket gyűjteni?
Zenében mindenfogyasztó vagyok ami jó és igényes azt meghallgatom főleg amiról azt mondjákhogy komoly zene. Amikor tudomásomr4a jutott hogy Csóré Béla művész úr elhunyt akkor az ő zenéjét kezdtem el legtöbbször hallgatni. Így fejeztem ki tiszteletemet felé Bár még sosem találkoztam vele, de mindig csodáltam az ő zenéjét. Természetesen Bódi Gusztiék dalait is szívesen hallgatom és szoros kapcsolatban is állok velük szoktam is velük beszélni interneten. 26 éve Bangó Margit munkásságát is követem és volt szerencsém találkozni a művésznővel Szigetvári koncertje során. Leírhatatlan volt az az öröm, amikor megölelhettem. Csepregi Éva dalait is szeretem farsangon is az ő bőrébe bújtam. Minden olyan zenét, ami pörgős vidám bulizós meghallgatom mivel mindenevő vagyok.
7) Milyen
dolgokat próbálnál még ki a jövőben?
Szeretném kipróbálni az árnyéktáncokat, tudod amikor összejön egy táncosokból álló csoport és árnyékuk látszik és megformálnak táncukkal egy tárgyat építményt ételt ezenkívül szeretném meg valósítani látássérült személyek számára hivatalokban és más helyeken a hangalapú akadálymentesítést hogy ezzel is könnyítsek az életvitelükön helyzetükön. utána szeretném a roma táncot megtanulni egyénileg. és tervben van egy művésztalálkozó is amit szeretnék megvalósítani Pécsen. És szeretnék egy művész zenekarban énekelni is.
Stella nagyon tehetséges lány. Mikor először találkoztunk, akkor egy vakok intézetében énekelt. Még a dalra is emlékszem, csak a szövegre nem. Stellának kellemes, falusi hangja van, amelyet véleményem szerint kamatoztatnia kellene. Stellának sok fellépése van. Legutóbb karácsonykor is szép előadása volt. Stella nagyon fogékony a latin zenére, épp úgy, mint István barátom. Mindketten nyitottak erre a különleges zenei stílusra és szeretik azokat, amelyeket én is hallgatni szoktam. Persze nem minden előadót. Stellát tekézni is láttam annak idején, és lehengerlő sikereket ért el. Ő és a csapata Budapestre látogattak, hogy versenyezzenek. Azt sajnálom csak az egészben, hogy Stella pécsi, így kevesebbet láthatom fellépni, mivel budapesti vagyok. Az interjúnak természetesen nincs vége, mert lesz még folytatás. Idén nyár vége felé. Stella problémája ellenére bebizonyította, mennyi akaratereje van, és hogy egy látássérült lány mindezek ellenére is boldog tud lenni. Cikkemben szeretném azt hangsúlyozni, hogy mindenki, akinek vannak nehézségei, bármit el tud érni, csupán akaraterő kérdése az egész.
BEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.