Nem olyan régen elstartolt az Esmeralda című sorozat vadiúj változata,
a Sin Tu Mirada (Pillantásod
nélkül-Esmeralda története). A sorozatot tavaly kezdték forgatni és idén
fejezték be. Az 1997-es klasszikus 137, míg az új 112 epizódból áll. Megnéztem
az első részt. Valósággal ledöbbentem azon, hogy mennyire más a régihez képest.
Persze mivel frissnek számít és egészen más, mint a népszerű klasszikus.
Esmeralda története sikeresnek bizonyult és számos országban nézték. A brazilok
is feldolgozták 2004-ben. Aki nem tudja, az Esmeralda
eredetije venezuelai volt, amelyet 1970-ben forgattak.
A t ö r ö k n e m t e l e
n o v e l l a
Hiába is próbálja az egykori
Epizód (ma Telenovella) magazin hangoztatni, hogy a török szériák telenovellák,
egyáltalán nem azok! Volt alkalmam az olyan sorozatokba is belesni, de totális
ellentétje egy igazi telenovelláknak. Számomra a török nem volt és soha nem is
lesz telenovella. Max. szappanopera. Ezt a minősítést érdemli. Nincs baj, ha a
TV-k veszik ezeket a sorozatokat, mert sokan szeretik, de nem szabadna
ugyanolyan túlzásba esni, mint anno a Televisa sorozatok esetében.
Elképzelem azt, hogy egy
telenovellás időszak egy klasszikus metrómegállóval indul és a jelenben már egy
vadiúj állomáson áll meg. Változik a világ, változik a színészvilág és a
karakterek is. Mindegy hogy melyik telenovella gyártóról beszélünk. A valódi
telenovellás világ akkor tudna igazán talpra állni, ha a készítői nem nyúlnak a
népszerű klasszikusokhoz azért, hogy újabb bőrt húzzanak le róla és elkészítsék
az új verzióját. Ezek helyett kitalálhatnának új történeteket, amelyeket a TV
előtt ülő ember már valódi újdonságként élne meg. Új sztorit nem nehéz
kitalálni. Be is lehet építeni más témákat, cselekményeket hogy az megfeleljen
egy mai telenovellának. A Telemundo remekül megoldotta azt, hogy keverte a
telenovellás műfajt horrorral, krimivel. Anno az RCTV és a Venevision is
megcsinálta ugyanezt, de a Telemundo ütősebbre készítette. Én a Telemundo új
sorozatait sem szeretem, mert nagyon sokat foglalkozik a drog és emberkereskedelemmel.
Ráadásul mostanában olyan telenovellákat készítenek, amelyeket évekig húznak és
évadozzák őket. Ha a hazai TV-k régi
klasszikus premiert adnának, akkor azt szívesen megnézném, bár sajnos hiába van
IZAURA TV, annak a színvonala szörnyű. Ha már van egy magyar telenovellás csatorna,
akkor lehetőséget adhatnának azoknak a szériáknak, amelyeket annak idején nem
vettek meg a TV-k. Az Amor Real
(Tiszta szívvel) bekerült az IZAURA TV kínálatába, de azóta nem vettek újabb
klasszikust. Úgy gondolom, hogy nem is fognak, mert a csatornának a TV2
nemrégiben bemutatott telenovellái ismétlődnek folyamatosan, illetve mellettük
olyan régebbi sorozatok, amelyeket agyonismételt a STORY4-5 csatorna, illetve a
Sorozat+. Nem úgy látszik, mintha az IZAURA TV-re premiert szánnának.
Az utolsó sorozat, amelyet
teljesen megnéztem magyarul az az Amor
Bravío (A szív parancsa) amelyet 5 éve, 2013-ban vetített a STORY4-5. DVD
formátumban is megvettem és azon is megnéztem. 2014-ben a Quiero Amartét, 2015-ben a Por
siempre mi amort vásároltam meg dvd formátumban, amelyek spanyol nyelvűek
és vágott változatok. Azóta nem vettem új telenovellás dvd-t. Ugyan kiadtak még
párat, de ma már nem forgalmaznak újakat. Főleg azért, mert amikor a Vivendi
kiadó Cinedigm lett, akkor már nem angol feliratozták a dvd-ket, így a
telenovellás dvd-k forgalmazása leállt.
Amit nézhetőnek lehet nevezni
az a Soy Luna, melyet majd valamikor
tervezek megnézni. Az valódi telenovella, de ifjúsági. A története azonban új,
és jók benne a zenék, illetve van mondanivalója. A Soy Lunát nyugodtan lehet telenovellának tartani, mivel argentin.
A mexikóiak ma lényegesebb
rövid epizódszámú telenovellákat készítenek. Volt, ami 62, 71, de akadt köztük
142 részes is. Hiába a rövidülés ide új sztorik kellenek már. Főleg ha a török
sorozaturalmat meg akarják dönteni. Sajnos a venezuelai Venevision sem készít
mostanában új sorozatot. A csupa feldolgozás már-már hasonlít egy valódi
paródiára. Mint annak idején a Vad szív
(Corazón Salvaje), amelyet a Zone Romantica tűzött műsorra. Egyáltalán nem
lehetett komolyan venni a sztorit. Épp úgy, mint a most futó Esmeralda feldolgozást, melyet meglepő
módon örömmel fogadtak a telenovella rajongók, pedig nevezhetjük ezt a
feldolgozást akár ismétlésnek is.
B E N
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.